Zelenszkij, a magyar nyelv őre

Blog VBT

Nem tudom, szabad-e egy háborús hőst, egy Nobel-békedíj-jelöltet, egy modernkori héroszt olyan szavakkal illetni mostanság, hogy képmutató, gyáva haszonleső? Mindegy, azért megteszem. Aztán hátha nem küldi el a lakásomhoz az Azov osztagot.

***

Kárpátaljai híradások szerint Volodimir Zelenszkij pont most, pont ma értette meg, hogy mennyire fontos az Ukrajnában élő őshonos kisebbségeknek az anyanyelvük használatához való joga.

Az ukrán elnök kijelentette, hogy kész megegyezni Oroszországgal ebben a kérdésben, valamint, ha netán véletlenül, szőrmentén, csak úgy ad hoc Magyarország is felvetne ilyen kérdéseket, úgy azokat a magyar féllel is kész megtárgyalni.

„Úgy gondolom, hogy ilyen dolgokban meg tudunk egyezni, és ezeknek emberieknek kell lenniük. Nem lehet követelőzni, mondván „Nézzék, vannak ilyen kisebbségeink”. Mi már nem kisebbségeknek, hanem közösségeknek nevezzük őket. És azt mondják: „Voltak iskoláik, ahol magyarul, oroszul beszéltek”. Ez mind az egyenlő hozzáállás, tisztelet kérdése. Beszélünk ilyen dolgokról, és úgy gondolom, hogy az ilyen dolgok normálisak”

E magvas gondolatokat fogalmazta meg bátran, józanul, megfontoltan a TikTok, az Instagram, a Facebook, valamint az RTL Klub sztárja, akinek hamarosan arra is komoly esélye lesz, hogy egyedül, hangszeres kíséret és kiadott énekhang nélkül nyerje meg az Eurovíziós Dalfesztivált.

És ha lehet fokozni a kárpátaljai magyarság örömét (nem tudom, sikerül-e ezek után?), hát íme, még egy hír:

Ukrajna csatlakozott a Nemzeti Nyelvi Intézmények Európai Szövetségéhez!

Ez a szövetség máskülönben hivatalosan is támogatja a többnyelvűséget, valamint a kisebbségi nyelvek tiszteletét.

Gavrá! – mondanám, ha biztos lennék abban, hogy ukránul is így kell mondani.

***

Sajnos a kárpátaljai magyarok most épp nem ezzel foglalkoznak, hanem inkább azzal, hogy ne vigyék őket golyófogónak Dombaszba.

Amikor meg nem emiatt fáj a fejük, akkor meg azért, hogy legalább Kárpátalján életben maradjanak, és ne irtsák ki őket egy héten belül.

Mert bizony a magyarok kiirtásának lehetősége az EU-ba és a NATO-ba törekvő demokratikus, honvédő ukránok gondolataiban újra előjött. Néhány napja fenyegető falragaszok és szórólapok jelentek meg a magyarlakta településeken, melyeken ismeretlen “hazafiak” közlik: egy héten belül megkezdik a magyarok kiirtását.

Nyilván a fenyegető (vagy tán figyelmeztető?) falragaszokat és szórólapokat ékes ukrán nyelven írták, azzal se tisztelve meg a kiirtandó népcsoportot, hogy saját nyelvükön szólíttassanak meg.

S ha ez még nem lenne elegendő, kárpátaljai magyar testvéreink a következő, ukrán nyelvű üzenetet SMS formájában a mobiltelefonjaikra is megkapták:

„Ukrajna az ukránokért. Dicsőség a nemzetnek! Halál az ellenségre! Késre a magyarokat!”

Ezzel egészen véletlenül egyetlen brüsszeli gittegylet, vagy hazai NGO sem foglalkozik. Persze érthető. A meghirdetett népirtás nem annyira fontos, mint a nép szolgája, vagy szolganép, vagy tudom is én milyen rissz-rossz ukrán sorozat főműsoridőben való vetítése.

***

Mindeközben a határ innenső oldalán ukrán menekültek – bizonyára teljesen maguktól és nem ellenzéki felbujtásra – kormánypárti képviselőjelöltek plakátjait ragasztgatják tele „Fuck Putin!”, „O1G” és áthúzott Orbán-fejet ábrázoló matricákkal.

De ami a leginkább lényeges: Ukrajna ráébredt, hogy fontos az orosz nyelv, és talán, feltéve, de nem megengedve, a magyar is. Már, ha a kiirtásunk nem sikerül.

Hát gratulálok, de tényleg!

() VBT ()

Kiemelt kép: Jelenet „A függetlenség napja” című filmből, aminek 1996-os vetítése után az amerikai elnököt alakító Bill Pullman valóban az USA elnöke lett. Ja, nem…


38 hozzászólás “Zelenszkij, a magyar nyelv őre

  1. Nem tudom jó nyelvőr-e Zelenszkij. Azt sem merném eldönteni, színésznek elmegy-e. A politikai ténykedéséből sem láttunk eleget ahhoz, hogy megítélhessük. De az biztos, hogy háborús vezetőként tudja, hogy mi a dolga: meg kell védenie a hazáját az ellenségtől. Le a kalappal előtte! Vajon a magyar politikusok közül hányan lennének képesek arra, amit csinál?

    1. Jellemzo, hogy a magyarokkal valo szemetkedes nem zavart annyira, hogy foglalkozz vele a valaszodban

    2. Ugyan ne már. Mentegeted azt a szarházi hazaárulót ami amcsi segítséggel puccsolta meg a valódi kijevi vezetést, hogy jól fizetett amcsi báb lehessen, mert színésznek ripacsabb már nem is lehetett volna. A kutyának sem kellett, ezért ment politikusnak. Az ilyentõl nagyobb hazaáruló nem létezik. Gerinctelen nyugatbérenc féreg.
      Fujj…

    3. A hős zsidó Zelenszkij hajlandó Ukrajnát védeni, egészen a legutolsó ukrán haláláig. Mármint a legutolsó fehér, ortodox keresztény, szláv származású ukrán haláláig. Ezért még a határt is lezáratta az összes 18 és 60 év közötti fehér, ortodox keresztény, szláv férfi előtt, hogy mindenképp benne maradjanak a vérzivatarban. Az ukrajnai zsidók természetesen – korra és nemre való tekintet nélkül – szabadon menekülhetnek a határon át bárhova… És sajnos a “magyar” politikusok is ugyanezt csinálnák az etnikailag magyarokkal hasonló helyzetben…

      1. Rendszerint “untauglich”-k voltak már a Monarchia idejében is.
        Azt viszont cáfolom,hogy a Magyar politikusok is ugyanezt csinálnák. Pontosítsunk. A globalista oldal politikusai szeretnének Minket elpusztítani.
        Nyugalom. Láttam az idézőjelet,de azért írtam le a pontosítást,hogy eszébe se jusson valakinek félreérteni. 🙂

    4. Téved. Nem védte meg az országot,hanem pusztulás a vitte .
      Jó politikus el tudta volna kerülni okosan ezt a pusztítást.
      A végén ott lesz győztesen egy véres hullahegyek és romkupacok tetején ???
      Bravó….

  2. Ha Oroszország megtámadta volna Magyarországot, Orbán már rég Marbellán lenne a Ráheléknél. Zelenszkij viszont tökös csávó, megvédi az otthonát, ahogy kell!

    1. Tökös és csávó? Hát már erről a két szóról is más fogalmaink vannak. A buzitáncos ripacs a következők biztosan nem: nem tökös és nem férfi. Azonkívül nem bátran védi az otthonát, mert Lengyelországban az amerikai nagykövetségen gyáván lapul, és onnan vakkantgat ki a Soros és Biden gazdái szoknyája alól. Biden nem véletlen megy a héten Lengyelországba a nagykövetségükre, mert az elnöki géppel mentik ki ezt a gyáva kotorékebet szorult helyzetéből. A háborús háttérképet zöld vászonra vetítik neki, amit csak a vak nem vesz észre.

    2. Milarepa! Az eke és te közted az a különbség, hogy az eke vasból van. Fossad már máshol az elcseszett demagóg liberális nézeteidet. A kutya megveszne azoktól a hülyeségektõl amik kijönnek a szátokon.

  3. kedves Milarepa ! te már biztos ,hogy a fosbukon szocializálódtál, az Ukrán bohóc a farkával veri a zongorát mig Orbán miniszterelnök Ur próbál segiteni az ukrán menekülteken. Remélem nem vagy Magyar, te fasz ! Isten óvja az Ukrán népet !!!!!!

  4. Milarepa!
    Nem tudom, mi lenne, ha Oroszország ránk támadna. Vö. Mekkora területe van Ukrajnának, mekkora hadserege, s mekkora mindez nekünk.
    Hogy hol lenne Orbán Viktor egy orosz támadáskor? Nos, fogalmam sincs. Neked biztos azért van, mert a jövőből jöttél, vagy (Z)űrlény vagy.
    De hogy Te hol lennél, pajti azt sejteni vélem: valahol egy bunker mélyén tisztogatnád a barna foltos nadrágod, vagy egy orosz rakétán utaznál vissza az űrbe.

  5. Szerintem Volodimir Zelenszkij nemcsak szexi, hanem bátor és okos is. A magyarokra jellemző önzés helyett a népe érdekében cselekszik, akár kész meghalni is érte. Maximális tisztelet jár neki ezért!

    1. És megszólalt Kanada… Quebec-ből mondja meg nekünk, hogy mi itt idehaza milyenek vagyunk? De miért? Tényleg meg szeretném érteni. Mert már “Veszkós Imi” hungarofóbiája is kiakasztott kissé.

    2. Szexi???? Ó, atyám, mit kellett megérnünk! Egy női néven kommentelőnek szexi ez a buziként vonagló töpszli senki? Látta már a riszálását a többi homokos benga buzi között? Az nem a hecc kedvéért eljátszott produkció volt, akárcsak a farokkal zongorázás. Nőként ezt azért érzékelni kéne, hogy másik csapatban játszik. Meg hogy bátor? Hol, mikor? Ott lapul már kezdettől a lengyelországi USA nagykövetségen biztonságban, de még önállóan szökni sem mer, most várja Bident, hogy az USA elnöki különgépén mentsék ki. Maguk mit esznek és olvasnak odaát a buzi és szintén gyáva elnökük Trudeau terrorjától lapulva? Még a tengeren túl sincs betiltva az önálló gondolkodás… egyenlőre legalább is…

    3. “A magyarokra jellemző önzés helyett a népe érdekében cselekszik, akár kész meghalni is érte.”
      Pont ez várja mindenki. Dögöljön már meg, és sokszázezer ukrán életet megment ezzel.

    4. répa!
      Ugyanaz vonatkozik rád is. Látogasd meg az anyádat a kamionparkolóban.
      “a népe érdekében cselekszik, akár kész meghalni is érte”
      Ha csak el nem kapja egy bérgyilkos valahol az usa-ban! Akkor akár meg is halhat,de nem a népéért,hanem a bidéék profitjáért.

  6. Tudjátok hogy hol voltak az ukránok 1956-ban?
    – a szovjet tankokban, amelyek magyar területre érkeztek.

    1. 1945-ben az ukránok a nagyanyáink lába között voltak.. Ők fertőztek meg százezer nőt szifilisszel. (Szerencsére Flemming nem sokkal előbb felfedezte a penicillint.) Nekem volt olyan kolleganőm, (szőke és kövér volt) akinek nem volt apja, egy orosz katona csinálta, és vonult tovább “felszabadítani.”

  7. Szalai-Kovács Barbara
    2022-03-22 – 20:18
    Kedves Barbara!
    A népe érdekében? Ezért kell az ukrán kormányüléseket angolul tartani? Ezért nem hajlandó olyan kompromisszumra, amit Oroszország legfőképp óhajt, s az teljesen jogos óhaj, hogy a Krím Oroszországhoz tartozik, s a 90%-ban orosz lakta területek önállóságát elismerje? És még valami: mit is tud tenni a kedves Volodimir Izraelért?

  8. Milarepa
    te lenni teljesen debil, nem voltál katona itt lefogadom,te a fosos bidentől merre menekulnél,ugye Puzyinhoz te kalap fasz …..

  9. Az ukrán tárgyalástechnika sajátosságait ebben a kérdésben a magyar diplomáciának és ukrajnai magyar érdekképviseleteknek is többször volt módja megtapasztalni. Azt az kivételes eljárást alkalmazták, hogy ismertették a sehogyan sem elfogadható álláspontjukat, és elvárták, hogy a tárgyaló fél rábólintson. Ha nem tette, közölték a nyilvánossággal, hogy a magyarok nem hajlanak a megegyezésre.

  10. Barbara!
    7:23-kor indul a Latorca IC Ukrajnába. Vegyél rá jegyet, és utazz az imádott Vologyádhoz.

  11. Amúgy szombaton fogok 12 órás szolgálatot teljesíteni a BOK csarnokban. Gyere te is, mutasd meg, hogy a magyarok nem önzők.

  12. Egyetértek az előttem szólókkal. Háború idején kötelességünk a megtámadott áldozat mellé állni a tömeggyilkos agresszor helyett. Nincs üzleti érdek vagy történelmi sérelem, ami felülírhatná a moralitást. Akiben egy csepp emberség szorult, az most az ukránokat támogatja, nem az elmebeteg diktátor Putyint! Hajrá Zelenszkij!

    1. Tessék: senki nem tiltja, hogy menjen a “megtámadott áldozatok segítségére”. Rettentően szeretjük az ilyen ideküldött ügynököket, mikor játsszák a billentyűhőst, de azért csak a valódi magyar embereket akarják halálba küldeni.

  13. Szalai-Kovács Barbara, te mit értesz szexi alatt, hogy egy zongora mögött letolja a gatyáját, neked az a szexi aki a közparkokban lehúzott sliccel riogatja a járókelőket? Eléggé elfajzott egy teremtmény lehetsz, remélem neked nem adott a lehetőség – bárhol is élj – hogy a perverz hajlamaidat kiéld. Különösen a gyermekek remélhetőleg megfelelő távolságban vannak az ilyen perverzektől! Okos, mint te vagy? Neked a te szellemi színvonalad a mérce? Bátor? Mert van bátorsága közönség előtt vonaglani magas sarkú cipőben? Akkor te is bátor vagy, mert ugyanezt csinálod? Siralmas vagy! U.i: Lefekvés előtt ne felejtsd el feltenni a hajhálót!

  14. Veszkós Imi, most nem tudom, hogy már annyira ámerikai lettél, hogy a simán viszkis Imréből, kinevezted magad veszkós Iminek, de az is lehet, hogy te vagy az új amerikai westernhős, akinek még csizmája is van. A te főnököd Bidé, hova menekülne, ha valaki mellette eldurrantana egy papírzacskót? Le akalappal a komikus előtt – mondod, ja most jut eszembe, hogy a prérik fantomjának kalapja is van, nosza akkor rajta! Te leginkább ne a magyar politikusokkal foglalkozzál, hanem hazád ámerika, transzgender tábornokaival, miképp védik meg a struccfarmodat.

  15. Azok, akik Putyin bránerét masszírozzák kéjelegve tegyék már fel maguknak a kérdést, hogy mit csinálnának akkor, ha minket támadna meg Oroszország? Mi más lehetősége van Zelenszkijnek, mint védeni a hazáját a megszálló idegen csapatok ellen? Semmit nem okultunk 1849-ből, 1945-ből és 1956-ből? Tényleg elment minden józan eszük?

    1. Már megint egy zseni tépi itt a száját a mi lenne, ha Putyin megtámadna? Semmi, mert nem támadna meg, tehát nekünk nem kell ilyen hülye kérdésekkel foglalkoznunk. Azt viszont pontosan tudjuk, hogy mit tennének az ilyen Soros-Biden “bránerét masszírozó”, háborúba mindenkit belesodorni akarók, ha a NATO belemászna a háborúba. Pániküzemmódban elhúznának a világ végére egy egérlyukba bevackolni, és onnan hazudoznának miránk ujjal mutogatva vissza nekünk azt amit ránk kennének, hogy látjátok, ti akartok beleugrani a háborúba.

    2. Azok, akik viszont Zelenszkij felszopói zongorázás előtt, jó ha tudják a történelmet és tényleg okulnak belőle: 1849-ben kozák ezredek (értsd ukránok) vettek részt Magyarország leverésében ( a híres képen Petőfi halálát egy nemzeti zászlókkal ellátott /kék-sárga/ dzsida okozza: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Petofi_halala_Hegedus_Laszlo_festmenye_1855_korul.jpg ) 1945-ben Budapest valamint az ország szétlövését és 700.000 ember “málenkij robot”ra hurcolását az I-II-III Ukrán front intézte, az 1956-os forradalmunkat pedig egy Hruscsov nevű ukrán fojtotta vérbe….”Kell még valamit mondanom Ildikó?”

  16. Szaniszló. Nagyobb a valószínűsége egy ukrán támadásnak hazánk ellen. Figyelembe véve az ukrán klügy ide vágó nyilatkozatai fenyegetőzéseit. Tudod amikor arra történ említés miszerint az ukrán hegyivadász század néhány óra alatt a Balatonig kergeti a Magyar honvédséget. Még szerencse, hogy közben a szóban forgó csapat lövöldözésbe keveredett a magukat gyáván védelmező oroszokkal. Erősen létszám hiányosan keveredtek ki a csetepatéból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük