Ahogy azt a szakemberek elmondták, századunk a járványok évszázada lesz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy még el sem múlt a koronavírus járvány, máris nyakunkon (vagy más testrészünkön) a majomhimlő. És nem ez az egyetlen ilyen egzotikus kór! A közeljövőben ugyanis számos olyan betegséggel kell szembenéznünk, melyekről eleddig még csak nem is hallottunk.
***
Nemrégiben futótűzként járta be az internetet a hír, miszerint Ausztráliában klamídia ellen oltják a koalákat. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy bár nem bizonyítható, hogy állatról emberre is átterjed ez a nemi betegség, de a biztonság kedvéért senki ne simogasson vadon élő koalát.
*
*
Ezt a tényt kicsit megmosolyogva ugyan, de meglehetős közönnyel fogadta a világ, mígnem… ránk köszöntött a majomhimlő. S messze nem ez az egyetlen, ami minket fenyeget! Nézzük, milyen ritka fertőzések üthetik fel fejüket kontinensünkön:
*
CICKÁNYNÁTHA:
Az erős tüsszögéssel, fokozott orrváladékozással és Márki-Zay Péter kedvelésével járó betegség szexuális úton terjed, elsősorban olyanok körében, akik a bogotai cickánypopuláció valamely fertőzött tagjával kerülnek nemi érintkezésbe. A kutatók megfigyelték, hogy a 2-3 napos, sokszor 37,3 Celsius fokos lázzal járó betegség után 25-73 évnyi, látszólag teljesen tünetmentes szakasz következik, melynek végén a beteg meghal.
*
*
***
ZSIRÁFKANYARÓ:
A zsiráfkanyaró egy lázzal, köhögéssel és kötőhártya-gyulladással járó betegség, amely azokat támadja meg, akik zambiai zsiráffal létesítenek intim viszonyt, illetve olyan oroszlán húsát fogyasztják, amely az elejtését követő 48 órában fertőzött zsiráfot evett és/vagy azzal intim viszonyt létesített. Mint tudjuk, a polgárháborúk sújtotta, rendkívül elmaradott Zambia, bár már fél éve kérelmezte, de még mindig nem tagja az Európai Uniónak. Ezért a zsiráfkanyaró egyetlen ellenszere, a friss elefántvizeletből kivont Eftin sincs bejegyezve az európai gyógyszerhatóságoknál, ami nagyban megnehezíti az európai betegek gyógyítását.
*
*
***
SÜNSÖMÖR:
Hatalmas, piros, a bőrfelszínből kiemelkedő kiütések, az egyik kezet vagy lábat érintő kínzó fájdalom, valamint a Richard Wagner zenéjére fellépő allergiás reakció jellemzik a merániai sünsömört. A fertőzés leggyakrabban sünszexszel terjed át állatról emberre, de olyanoknál is előfordulhat, akik sünnel való aprítás közben megvágják a kezüket az állattal. A WHO minden Merániába látogatónak azt tanácsolja, hogy a szeletelést késsel végezze, illetve használjon gumióvszert. Bár a sünsömör 10-12 nap alatt felszívódik, de vele az érintett végtag is.
*
*
***
VOMBATVAKSÁG:
Az Ausztráliában és Tasmániában őshonos állatfaj terjesztette fertőzést tegnapelőtt fedezte fel a tudomány, de máris komoly óvintézkedéseket vezettek be miatta New Yorktól Kisújszállásig. A vombatvakság hasonlatos a szürkületi vaksághoz, azzal a különbséggel, hogy míg az utóbbinál a beteg a szürkületet nem látja, előbbinél magának a vombatnak a vizuális érzékelését nem képes feldolgozni az agy. Ez a kór is szexuális úton terjed állatról emberre, bár a többi fertőzéssel szemben van egy jó tulajdonsága: mivel a beteg soha többé nem látja, hol a vombat, képtelen magát Ady Endre módjára felülfertőzni, aki, mint tudjuk, a Váradon szerzett kórt a biztonság kedvéért Párizsban is megszerezte.
*
*
***
Sajnos az emberek többsége vagy közönyös a fenti kórokkal szemben, vagy egyszerűen viccet csinál belőlük. Mindkét álláspont helytelen, ugyanis sosem tudhatjuk, hogy mely kórokozó mivé mutálódik. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy régen Kozsót tartottuk cikinek, ma meg van egy Kálmán Olgánk.
A szabad szerelem jegyében is maradjunk óvatosak, s akár állattal, akár növénnyel, akár autóbusz-kipufogóval kerülünk intim viszonyba, mindig gondoljunk arra, hogy vagy a családunknak, vagy virtuális barátainknak, vagy stream-szolgáltatónknak mennyire hiányoznánk, ha nem lennénk!
Szeressük tehát továbbra is nagyon az állatokat! Csak közben védekezzünk!
() VBT ()
Kiemelt kép: THEDODO.COM (Figyelem! A zoo-pedofíliát a törvény bünteti!)
“Minden cinikus emberben egy kiábrándult idealista lakozik.”
(George Carlin)
Importált majmokhoz jár a majomhimlő is..
Nagyon jót mulattam a cikken, és az ehhez hasonló betegségek, mint lajhár-vítustánckór vagy a szitakötő-veszettség, avagy a teknősbékák kóros hátvakaritisz sorolásánál jobban egy betegséget szeretnénk már látni:
A Soros(ok), Biden(ek), Faucik, Gatesek mint kórokozók megpillantására kiütéses nemhiszünknektek kórt, aminek a szövődménye lenne sokmilliárdunknál az azonnali szívlapát keresési inger.
Rózsikám! Én megelégednék azzal, ha a Soros és a hazai hívei lelkes buzulás közben majomhimlőt kapnának még a hátukra is..