Sokkal érdekesebb a liberális lapok cikkeit a Facebook-oldalukról olvasni. Ott ugyanis felvezető szövegeikben egyértelmű állásfoglalásokat fogalmaznak meg az írások tartalmát illetően. Így akadtam ma arra a gyöngyszemre, melyben a soknégyes bulvárújság a halott Horn Gyulát mosdatja.
***
Már magának a cikknek a címe is bántó, valamint totális csúsztatás:
„A Fidesz nem akarta, de lesz Horn Gyula utca Budapesten”
Mindamellett, hogy úgy gondolom, egyetlen épelméjű ember se akarja, hogy Budapesten utcát nevezzenek el Magyarország egyetlen választási Darth Vaderéről, ezt a térkép-abúzust nem a Fidesz nem akarta, hanem a törvény, amely megtiltja, hogy a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában aktív szerepet vállaló személyről közterületet nevezzenek el Magyarországon.
Ha viszont a Fővárosi Közgyűlés képviselői nem tudnák, ki volt Horn Gyula, és milyen előélettel rendelkezett, mielőtt az őt ábrázoló mellszobor bekerült volna az Európai Parlament brüsszeli épületébe, döntésük meghozatala előtt kérhették volna a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását, amely intézmény a következőképpen járt volna el:
*
“Ki dönthet a közterületek elnevezéséről?
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Ötv.) 13. § (1) bekezdése szerint a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladat a közterületek elnevezése. A közterületek elnevezéséről kizárólag a helyi önkormányzatok dönthetnek.
Mi az MTA feladat- és hatásköre a közterületek elnevezésével összefüggő önkormányzati eljárásban?
Az Ötv. szerint, ha a helyi önkormányzat döntése során kétség merül fel a tekintetben, hogy a közterület névadója olyan személy, aki részt vett a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában, vagy az elnevezés tartalmaz olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal, arról beszerzi az MTA állásfoglalását.
Az MTA a közterületek elnevezésével kapcsolatban kizárólag a vonatkozó jogszabályban meghatározott szerv (ez esetben önkormányzat) hivatalos megkeresésére jár el. Saját kezdeményezésre vagy a jogszabályban nem nevesített szervek vagy személyek indítványára nem ad ki állásfoglalást a közterületek elnevezésére vonatkozóan.
Amennyiben az arra jogosult önkormányzat kérelmet terjeszt elő, mivel valamely személy, kifejezés vagy szervezet elnevezésével kapcsolatban kétsége merül fel az önkényuralmi rendszerhez kötődés szempontjából, az MTA köteles a kérdést megvizsgálni és állásfoglalást kiadni még abban az esetben is, ha nyilvánvaló a kérdés megalapozatlansága.”
*
*
*
***
Na, de nézzük ismét a 444 Facebook-oldalát, ahová a cikk a következő felvezetővel került fel:
„A bevallott bűnöket meg lehet bocsátani.”
Ezzel a kijelentéssel több bajom is van.
Az első és legfontosabb, hogy Horn Gyula soha, egyetlen bűnét se vallotta be. Ha csak úgy nem értik liberális kollégáim, hogy valakik, valahol titokban bevallották Horn Gyula bűnét, utána pedig mások máshol meg is bocsátottak neki, ezzel rendezve le a pufajkás múltat.
A második bajom ezzel az állítással a feltételes mód. Hiszem és vallom ugyanis, hogy a bevallott bűnöket nemcsak, hogy lehet, de meg is kell bocsátani. Igaz ugyan, hogy egyelőre ez egyik oldalnak sem megy, és ezt személyes tapasztalatból tudom. A dolog pikantériája, hogy azok a döntéshozók nem szoktak soha semmit megbocsátani, akik a szóban forgó bűnnél hatványozottan nagyobb gazságokat műveltek/művelnek.
Természetesen a „bevallott bűn” ebben a kontextusban úgy értendő, hogy Horn bevallotta, tehát beszélt a bűneiről, és bocsánatot is kért azokért. Na, ez pedig már duplán hazugság.
***
Külön érdekessége a történetnek, hogy a Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztésére módosított több utcanevet is.
A bevallott bűnök megbocsátásáról szóló szánalmas mondatot egyébiránt maga a főpolgármester mondta el, miközben azért bevallotta, hogy „volt olyan pillanat, amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt”.
Az, hogy szerintem Horn élete csakis ilyen pillanatokból állt, mint magánvéleményem, egyáltalán nem releváns. Viszont mi a helyzet akkor, ha az Adolf Hitlerrel kapcsolatos összeesküvés-elméletek igazak, és a Führer mégsem a berlini bunkerben halt meg 1945-ben, hanem jóval később Argentínában? Ahol, mondjuk, árvaházat működtetett, kóbor állatokat mentett, valamint ösztöndíjat alapított tehetséges, ámde szegénysorban élő fiatalok felsőfokú tanulmányainak finanszírozására? Mert akkor a Kodály körönd e logika mentén újra lehetne Hitler Adolf tér.
*
Horváth Csabának, Zugló szocialista polgármesterének a személyében volt azonban olyan, aki még Karácsony Gergely szellemi mélyrepülését is alulmúlva suhant az intellektuális radar alatt: szerinte Horn Gyula államférfi volt, történelmi személyiség volt, akiről még Orbán Viktor is mindig tisztelettel beszélt.
Nos, ez egész egyszerűen nem így van, másrészt igencsak röhejes, amikor egy szoci politikus egy döntően liberális közegben húzza elő az Orbán-kártyát, mint mindent vivő jokert.
***
Túl nagy meglepetést nem árulok el azzal, hogy a megosztás alatti kommenteknél bőven fordult elő olyan vélemény, mely szerint „bárcsak már Orbánról neveznének el utcát”, udvariasan és tisztelettudóan reménykedve ezzel a miniszterelnök mielőbbi halálában.
Megtehetném, hogy a zárszóban finoman fogalmazok, de saját reputációmat ásnám alá azzal, ha nem az lenne a véleményem, hogy márpedig egy mocskos pufajkás kommunista szarról legfeljebb budipapírt nevezzenek el…
() VBT ()
Kiemelt kép: A 444 facebook-oldala
Megbocsátani csak annak lehet, aki megbánta a tettét és bocsánatot kért. És a baloldalon még senkit se láttam bűnbánatot tanúsítani.
Kedves Tamás!
Gyerekkoromban cserépkályhával fűtöttünk és volt elég hamu, télen a járdára is szórtunk, hogy ne csússzanak el az emberek.. Ma már mindenhol gázzal fűtenek. Mikor Horn abba az életkorba került, hogy bevallja a “bűneit” akkor már ritkaság volt a hamu, nem tudott semmi a fejére szórni. Amúgy a Szamuely utcák kora után nem akarok ismét olyan emberről utcát látni aki fegyveresen járkált, hogy kellően meg legyen félemlítve mindenki..
Elég, hogy Árpi bácsiról városközpontot neveztek el, az még gondolatban se bánta meg a bűneit! Pedig valamit tett azért, hogy a dutyiba angoltanár járt be hozzá! Én azóta is csak mint “Árpádvezér / -fejedelem” városközpontot kérdezek, ha éppen olyan kedvem van, hogy nemtetszésemet kifejezzem…
mikor az unokámmal arra jártunk elmondtam, hogy ez a manus egy rossz ember volt. Bevallom néha le is huggyoztam a lábát. Ha ezután ez lesz a horn gyufa tár, akkor máskor is útba ejtem
Miképpen Mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőnek….
Szerintem is csak akkor,ha bocsánatot kért!
(nem vagyok jó keresztény)
Gyalázat. /VBT utolsó, vastagbetűs sorait kőbe kéne vésni, hogy az utókor is tudja majd, kiről is nevezte a liberál-komcsi banda az utcát…/
Bármit is tett fiatalkorában Horn, a rendszerváltozás sokat köszönhet a külügyminiszteri ténykedésének (pl. határnyitás) és demokratikus miniszterelnökként is megállta a helyét. Bár neki is 2/3-os többsége volt 1994-ben, meg sem próbált visszaélni a hatalmával. Nem buherált alkotmányt, nem tette gazdaggá a haverjait és a rokonait, nem kormányzott rendeleti úton. És soha nem feledkezett meg a legelesettebb rétegek támogatásáról. Lenne mit tanulnia tőle a mostaniaknak.
Annak a tiltó törvénynek, hogy lehet érvényt szerezni?
Akkor most mi lesz az utca neve, “Pufajkás Horn utca”.
Úgy látszik a XIII. kerület egy kommunista retró kerület lett. Hiányolom Kádár János szobrát…
Ja, nincs már meg hozzá a feje – pardon.
Egyszer és minden korra ki kell venni az utca és közterület nevek adásának jogát az aktuális politikából. A névadás pedig eleve min. 100 év után legyen esedékes.
Kürt utcának kellene elnevezni, ez megfelelhetne a Horn rajongóknak is. Az emlékszobor meg lehetne egy vörös kürt (vörösréz?). Az ügy elintézve, ünnepi beszédet tart Horn Gábor, utána mindenki hazamegy.
Politikusról soha nem lenne szabad utcát, középületet vagy bármi mást elnevezni. A megítélésük eleve bizonytalan és gyakran megosztó ideológiákat képviselnek vagy nehezen magyarázható tettek tapadnak a kezükhöz. Annyi remek tudósunk, művészünk, írónk, zenészünk, filmesünk van. Miért nem kapnak inkább ők lehetőséget?