Senkibalaton és Drágalángos édestestvérek. Minden év júniusában reinkarnálódnak ugyanabba a testbe, hogy szeptemberben együtt legyen végük. Senkibalaton és Drágalángos – bár szüleik másra szánták őket – az újabb kétharmadért dolgoznak.
***
„Mindenki külföldön nyaral, a Balaton kong az ürességtől.” – hallom a liberális sajtóorgánumokban, miközben a kormánypárti vagy kormányközeli friss tudósítások arról számolnak be, hogy kilométeres sor áll az M7-es autópályán, mert mindenki jön haza a Soundról.
Persze kormányellenes olvasóim erre azt mondhatják, hogy pontosan a jobboldali sajtó ferdíti az igazságot, s mindebből egy szó sem igaz.
Igen ám, csakhogy az olyan, a Facebook-nál politikailag a szabályozatlanabb portálokon, mint például a TikTok, egyre-másra kerülnek ki azok a kisvideók, amelyekben az emberek a dugóban állva araszolnak, valahol Tác és Velence között. Uram bocsá’ a sofőrt a kocsiban hagyva kiszállnak az utastérből, és a leállósávban gyalogolnak, hogy aztán a dugó elmúltával (valahol a Budaörsi út környékén) visszaszálljanak, és viszonylag normális tempóban folytassák az utat hazáig.
Tegnapelőtt és tegnap természetesen más volt a helyzet. Akkor a fiatalok és kevésbé fiatalok arról posztoltak, hogy egy gombostűt nem lehet leejteni, akkora a tumultus. S bizony, egyeseket még az orkán erejű szél és a hatalmas vihar sem tántorított el attól, hogy a vízparton bandázzanak.
Nos, ebben a látszólagosnak cseppet sem mondható ellentmondásban vergődik az RTL Klub, a 444, a Telex és társaik.
***
Ráadásul meg is indokolják, hogy miért nem kelendő árucikk a Balcsi: természetesen a drága lángos miatt. Ami, ugye, csak és kizárólag Orbán miatt mostanra átlépte az 1500 forintos lélektani határt. Mondják ők.
Csakhogy a már említett, kormányközelinek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Balaton Soundon kétezer felett volt a lángos. És 110 ezerbe került a háromnapos jegy, amihez, ugye, hozzá kell adni a szállásköltséget, az étkezést, és egyéb más (a törvény által vélelmezhetően büntetendő) járulékos költségeket. Hogy ez aztán sok vagy kevés, azt a bulizónak magának kell eldöntenie. Ha egész évben erre spórolt, és jól érezte magát, akkor rendben van a dolog. Ha a szülei pénzét költi, akkor is rendben van, amennyiben a szüleinek ez így megfelel.
Más a helyzet a családok esetében, akik bizony az „apuka, anyuka, egy-két gyerek” relációban iszonyatos pénzeket hagyhatnak ott a strandon.
De vajon miért? Azért, mert minden egyre drágább?
Nem!
Hanem azért, mert az instabil nemzetközi helyzet miatt kialakult válságban, ahol minden egyre drágább, még mindig a régi beidegződéssel cselekszünk.
Éltesebb korú olvasóim bólogatni fognak, ha azt mondom, hogy a strandok sosem tartoztak az olcsó helyek közé. S az államilag limitált fizetések korában igencsak meg kellett gondolni, hogy mire mennyit költ az ember. Nyilván a gyerek fagyiján nem lehetett spórolni.
Minden máson azonban igen. S ez alól még a hideg sör sem képezett kivételt.
A megoldás, amihez nem kell atomtudósnak lenni: a hűtőtáska.
Ebbe aztán belefért minden, ami ahhoz kell, hogy az ember komfortosan érezze magát a plázson, s mégse kelljen hozzá magas kamatú személyi kölcsönt felvennie.
Csak hát itt jön a régi beidegződés, ugye. Hogy hát olyan ciki, annyira égő. Hogy mindenki eszi a jó meleg, túlárazott hekket, mi meg ott szottyogunk a szalámis zsömivel, jobb esetben a szeletelt kenyerek közé szorongatott, megereszkedett rántott husival.
No, pontosan ez az a bizonyos régi beidegződés.
Mert ha valami változik, nekünk is változnunk, változtatnunk kell. Ez mindig így volt, mindig így is lesz.
Legalábbis addig, amíg ki nem nyitnak a vállaltan kormányellenes sütödék és éttermek, ahol amolyan Orbán-ellenes antihatósági, mesterségesen alacsonyan tartott áron lesz majd kapható az étel-ital.
Akkor aztán én is leszek annyira opportunista, mint azok a liberálisok, akiknek tökéletesen megfelel a 480 forintos üzemanyag, és szépen én is itt kosztolok majd.
***
Aki viszont Senkibalatonnal és Drágalángossal, ezzel a két kis gnómmal akarja mesterségesen generált hazugságban tartani a közvéleményt, az borítékolhatóan bukásra van ítélve.
Csak sajnos, amikor megbukik, ugyanazt hozza majd fel indokként, amit a drága lángos esetében:
„Orbán a hibás.”
() VBT ()
Kiemelt kép: Getty Images
Az a szerencse, hogy kizárólag a ballib média hazudik, az origo és a pestisrácok kizárólag a valóságot közli és sosem vezet félre minket!
olvass használt budipapírokat, azokban megleled az igényednek megfelelő valóságtartalmat !
E tekintetben senki más nem érdekel, csak én. Saját lapjaimat is beleértve. Ha engem olvasol, akkor ne másra hivatkozz.
Kedves Tamás! Sokkal szívesebben hivatkozok magára, mint az öreg Marx Károlyra. A lángos ugyanis a kereslet kínálat törvényeinek alá nem vethető echte magyar étel, bűn ezt ilyen drágán adni!
Off!
Nicknevet váltottam, mától Candide néven írok. Ugyanis gondosan elhiszek mindent amig az ellenkezője ki nem derül. A mai világban minden hír és annak ellenkezője hamarabb jelenik meg, semmint át tudnánk az egészet gondolni.
Ennyi???
Semmi “sajtóószabacscscsáág”?
Semmi “mészároslőrinc”?
Semmi “zorbánylop”?
Semmi “zoktatásegésségügy”?
Nem figyeltél a trollképző szemináriumon???
Gondolom a lángos inkább ott drága,ahol nagy a kereslet rá.
Felénk a legdrágább is 900 forint,és abban gyros van,meg a fene sem tudja micsoda. Az egyszerű fokhagymás 450.
És persze lehet drágábban is adni,ha buli van,ugyanis a buli “szervezői” (maffia) is elég rendes összeget szoktak lehúzni a lángosostól (a normál adókon kívül),így persze drágább.
“Óh a Balaton régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk” Én egész kis koromtól kezdve Balatonon (is) nyaraló voltam, körbeüdültem szinte az egész Balatont, most néhány éve nem vagyok jelen legalább egy hétre a Balcsin. Tudom, hogy most a lángos inkább jelkép, mint valóságos probléma, nekem a lángos úgy önmagában sohasem volt kardinális kérdés, nem is értem miért kötik össze a Balatont a lángossal, máshol talán nincs, vagy csak a Balacsin szabad lángost enni? A hekk dettó! A hideg sör igen, az fontos lehet, már csak szomjoltó hasznosságát tekintve is, vagy ha autóval van az emberfia, akkor a jófajta gyümölcsök (mindegyik az, ha magyar). Nekem a lángosról mindig az jut eszembe, hogy “lángosképű állat a babám”.(Az enyém pedig nem az!)
Anno Tihanyban nyitott egy lángossütő bódét a veszprémi pártbizottság egyik tagja aki rájött, hogy a semmittevés nem túl érdekes dolog. Utána volt vele egy riport, és azt nyilatkozta, hogy a bódéjával többet lendített a Balaton idegenforgalmán egyetlen nyáron, mint párttitkárként tíz év alatt. A szép nagy Volga helyett Wartburgot vásárolt. Arcáról leolvadt a gőg, kereskedőkre jellemző mosoly váltotta fel, és két-három év múlva már emberként is viselkedett.
Én szívből utálom a nyaralást, a Balatont és a lángost is. Sosem értettem, mit élveznek abban az emberek, hogy a legnagyobb melegben összecsődülnek a víz partján, félmeztelenül heverésznek a bőrrákkeltő UV-sugárzásban, egész nap alkoholizálnak és méregrága, hízlaló kajákat zabálnak. Annyi értelmes dolgot lehetne ehelyett csinálni (úszás, biciklizés, túrázás, olvasás, filmnézés, zenehallgatás stb). Miért mindig az önpusztító pótcselekvéseket erőltetjük?
azért sokat elárul az emberről, ha a tiktok-ot tekinti az igazság forrásának.
Kedves Tamás! Sokkal szívesebben hivatkozok magára, mint az öreg Marx Károlyra. A lángos ugyanis a kereslet kínálat törvényeinek alá nem vethető echte magyar étel, bűn ezt ilyen drágán adni!
Mindenki tudja, hogy a lángosár botrányos drágulása és a Balaton nemzeti oligarchák általi felvásárlása kizárólag az átkozott Soros György műve. A kormánynak semmi köze hozzá!
több mint 10 éve nyaralunk a Balatonon, az utóbbi években mindig úgy megyünk el, hogy a csapból is az folyik, hogy “huhadrágaminden”!
Aztán amikor ott vagyunk rájövünk, hogy semmivel sem drágább mint pl. a győri éttermek!
Persze nem kétlem, a Balatonon is vannak nagyon drága helyek, mint ahogy az újpesti piacon sem 1000 a lángos!
nekem begyün a 1300 forintós sajtóstejfeles lángós! ijjen occsón sehun nem lehet enyit enní belőlle mint a balcsinál. a egéssz kicsalád degeszre eszi magát napiszinten!! megy a háválydizsi ezerell! kőszönyűk orrbán viktórnak az árstopós rezsilángóst!
Még, még, még…, a lángosból soha nem elég… – de vigyázat, alig pár hét, és vége a balatoni nyárnak. Mi lesz akkor az újságírókkal, amikor már talán fontosabb dolgon is rágódhatnak???