Prájdos rizsa

Blog VBT

Hallgatom a Pride büszke szónokát. S beszédében egymást követik az ostobábbnál ostobább lózungok. Ezek közül is kettő a kedvencem.

***

ELSŐ SZÁMÚ LMBGTSPQR VÁROSI LEGENDA

  „A Fidesz felvásárolja a Balatont, hogy megszüntessék a strandokat, mert a kormány szerint a félmeztelen emberek látványa erkölcstelen.”

VALÓJÁBAN:

Aki kicsit is járatos a Balaton környékén, az pontosan tudja, hogy az állami tulajdonú partszakaszok mellett igen sok terület magánkézben van. S nem 2010-ben indult ám meg ezek felvásárlása, hanem már 1990-ben, amikor a reprivatizáció és a szabad piac mindezeknek utat engedett. Tekintve, hogy a Balatonon meglehetősen sok MSZMP-érdekeltségű pártüdülő a jogutódlás révén MSZP-tulajdonba került (kivéve a visszaigényelteket), ezek sorsáról a párt szabadon döntött. Volt, amelyiket megtartotta, s olyan is akadt, amelyen busás haszonért túladott. 1990-ben ugyan névlegesen elbukták a választásokat, ám politikai és pénzügyi befolyásuk nagyságrendekkel nagyobb volt, mint az akkori hárompárti kormánykoalícióé. Négy évvel később pedig ők kerültek hatalomra, hogy újabb négy év hiátus után 2002-től 2010-ig ugyancsak ők bitorolják a hatalmat.

Ami pedig az „erkölcstelen félmeztelenséget” illeti, nos, tudtommal a topless strandolás nők esetében majd minden európai strandon be van tiltva. Mi férfiak pedig eleve ennek hódolunk ugye, anatómiai sajátosságaink okán.

Aki viszont nemhogy félmeztelenül, de egyenesen ruhátlanul akar hódolni a nyár örömeinek, az a Balatonon több helyütt is megteheti. A teljesség igénye nélkül:

Balatonberényi Naturista strand és kemping

Levendula naturista kemping, Blatonakali

Angéla farm és naturista kemping, Nemesbük

A meztelen vagy félmeztelen fürdőzés azonban nem egyenlő az orgiával. S pláne nem egyenlő azzal a fajta magamutogatással, amit egynémely Pride-résztvevő megenged magának, fényes nappal, az ország fővárosának szívében!

***

MÁSODIK SZÁMÚ LMBGTQERTY VÁROSI LEGENDA

„A Fidesz 2016-tól betiltotta a nemváltoztató műtéteket Magyarországon, mert a transzneműeken így akarnak boszút állni.”

VALÓJÁBAN:

Magyarországon bárki változtathat nemet, méghozzá a Társadalombiztosító 10%-os támogatásával. A név-és nemváltoztatás Magyarországon mindenkinek állampolgári joga.

Ehhez az illetőnek a következő procedúrákon kell átesnie:

1: Egy 5-10 alkalomból álló beszélgetéssorozatban a pszichiáter szakorvos megállapítja a transzszexualizmus  (F64.0) diagnózisát, majd egy klinikai szakpszichológussal közösen javaslatot tesz a műtét elvégzésére.

2: Egy urológus szakorvos megvizsgálja a pácienst, hogy nincs-e akadálya a genitáliákon elvégzendő nemváltoztató műtétnek.

3: Ezután a műtéti előjegyzéssel együtt megkezdődik a célzott hormonkezelés. Idő van rá bőséggel, ugyanis a nemváltoztató műtét nem elsődlegesen kiemelt műtét, pláne nem életmentő beavatkozás. S bár maga a műtét a TB által részben támogatott, a hormonkezelés általában nem. Ami – tekintve a hormonkészítmények igen magas árát – igencsak megterhelő lehet anyagilag.

4: A szükséges szakvélemények birtokában a páciens benyújthatja nem- és névváltoztatási kérelmét az EMMI vagy a Belügyminisztérium illetékes főosztályaihoz, s azokat minden további nélkül meg is kapja.

5: Kezdetét veszik a kisebb műtétek, például férfiból nővé operálás esetén a pajzsporc (ádámcsutka) plasztika, nőből férfivá operálás esetén a teljes mastectomia, azaz az emlők eltávolítása.

6: A kisebb műtétek lábadozási szakaszának végeztével következik a nemi szerv átalakító műtét.

 

Ami a kedves Pride-osoknak ma, a jelenlegi törvényi szabályozásban nem tetszik, az csupán annyi, hogy nem kiemelt sürgősséggel kezelik ezeket a kérelmeket, nem veszik elsődlegesnek a műtéti előjegyzésben, nem jár a 100%-os TB-támogatás, s nem engedélyezik a beavatkozást a tizennyolcadik életév betöltése előtt.

Igen, a teljes procedúra a TB-támogatás mellett is belekerülhet akár 4-10 millió forintba. Csakhogy az alapszituáció a transzneműek esetében az, hogy igen korán, akár már a serdülőkor előtt is érzik: ők a másik nemhez tartoznak. Tehát a megfelelő anyagi hátteret nem egyik napról a másikra kell megteremteniük.

Máskülönben pedig a valódi transzszexuálisok a társadalom töredékrészét képviselő LMBTQ közösségen belül is a legkisebb számú csoportba tartoznak. Ha tehát a melegek valóban és igazán segíteni akarnak kisebbségi sorstársaikon, akkor elegendő, ha mondjuk fele annyi méregdrága transzparenst nyomtatnak, vagy két színpad helyett egyet telepítenek. Esetleg a jobb anyagi körülmények között élők mecénásként segíthetik őket.

***

A prájdos rizsa szerint ez a kormány diktatórikus berendezkedésű, és melegellenes. Mármint… ez a kormány, amelyik teret, időt, lehetőséget, védelmet biztosít nekik arra, hogy bűzös szavaikat rájuk okádják.

Az ember gyomra felfordul!

És nem a melegektől! Hanem, hogy közülük egynémely tudatlan világostobája azt hiszi, mindent megengedhet magának.

() VBT ()

Kiemelt kép: Budapest pride 2019 – Felvonulás…gyermekekkel

 

 

 

 

 


10 hozzászólás “Prájdos rizsa

  1. A “működő szocializmusban” ,sokkal egyszerűbben kezelték ezeket.
    És a rendőr is félre fordította a fejét,amikor burnyákot ruháztak meg. Sokkal kisebb volt az “arcuk”.
    Mióta az állam engedékenyebb lett,igyekeznek megtudni,meddig mehetnek el pofátlanságban.
    Senki ne értse félre,nem a kádár rendszert sírom vissza.

  2. A lelki sérülések következtében kialakuló szexuális aberráció, vagy az egyén identitásának zavara egy kóros elmeállapot, ami bizonyítottan kezelhető.
    Ez nem szégyen, viszont nem is dicsőség. Nem értem, ez az állapot önmagában miért ad okot a ‘büszkeségre’ (pride).

  3. Nemcsak beteg, de már a bolsinál is nagyobbat hazudik!? Meddig fajul ez a “fejlődés”?

  4. Megvan az átmenet a majmok és az emberek között. Leírás: úgy néz ki (némelyik), mint egy ember, a többség tarka-barka, mint a pirosorrú v. pirosfenekű pávián, de ők így születtek. A semleges nemű emberek viszont csak szeretnének úgy kinézni. Esze mint a majmoknak, erkölcsi értékük kevesebb mint a majmoké. És egy érdekesség, hogy az alfamajomhím ha éhes, megeszi a másik kismajmát, az emberek eme csoportjában viszont nem eszi meg, csak seggszuálisan eljátszik vele. Darwin biztosan nagyon örült volna. De ha más bölcs embert is meghallgatunk, Madách után szabadon ezek a teremtmények (akik képesek kivonulni és közszemlére tenni ezen elhivatottságukat) Lucifer produktumai. A PS képeken van is egy főemberük…

  5. Ne vegyük már át az érzékenyítő nyelvpolitikát!!! A buzi az buzi.
    Meleg az idő, a leves, stb…

  6. Az a 10%-os TB hozzájárulás is sok. Teljes egészében fizesse aki akarja. Semmifele kedvezményt! Sőt a nemváltás miatti adminisztrációt (új kép, új személyi, stb. is teljes áron fizetendő legyen.)

  7. Még mit nem, ezeknek a debileknek akik transznak hiszik magukat, majd az állam és az adófizetők fizesse a 10 millás műtét és plusz a sok százezres hormonjaikat??Ezek álomvilágban élnek, ha van rá pénze műtesse meg úgy magát ahogyan akarja….Nem kell őket megvédeni…Én saját magam fizetem a TB-met 8 éve, és mégsincs az, hogy jajj most nem tetszik magamon valami akkor megyek tüntetni, hogy legyen már TB-re megműthető….Jól is néznénk ki , ha ez így működne…A TB az egy kötelező egészségügyi ad, mindenkinek fizetnie kell, vagy mindenkinek a munkáltatója fizeti…Nézzük már meg a tömegben, hánynak van ilyen??Fizetett TB-je??Sajnos sok ember még maga után sem képes befizetni a közösbe…
    Nehogy már ezeknek az elfajzott korcsoknak terülj terül asztalkám legyen, a nőknél sem úgy van az, hogy , ha valaki több gyerek után megereszkedett a melle, vagy a szülések után a hasa, lelkileg megviselik ezek a nőket és rohannak tüntetni, hogy felvarrják őket…Létezik ilyen fajta segítség is TB-re a nőknek, de nem 10%-os és ott is nagyon, nagyon kritériumoknak kell megfelelni, ami esetben és nagyon ritkán indokolható e a mell korrekciós műtéte vagy akár a hasé….Persze erre gondolom a genderált transzcendeseknek az lenne egyből a reakciója, minek szülnek gyereket, hát nekik meg nem kell buzulni…De menjenek keressék meg rá a fedezetet és Ciccolinának is átműthetik magukat:)
    Viszont sajnos vagy sem, de sokan akik eleve először ratyik lettek nem transzik, átműttetik magukat amiatt, hogy azt pénzszerzésre használják, azaz prostituáltak lesznek…..Ezek nagyon erős tények, persze gondolom ezzel nem villognak…Botrányos tökös brigádos:):):):):)

    1. Canadaban egy fogászat milliók de a nem váltó műtét mindenki számára full ingyenes! Olvass utána! Eljött a deviánsok kora! És már nem csak elfogadni kell ezeket hanem buzi gyártás is van! Amerikában hormon blokkolot kapnak az óvodások és transzvesztita a tanár!!!!! Az emberiség totális elkorcsositasa nem rémálom többe hanem valóság

  8. Jaaa és egyébként ezt a nagyon jó cikket, Pride-os rizsa néven így ki kellene nyomtatni a következő Pridera , hogy a valóságot az arcukba tolni nagy transzparensekkel a Parlament előtt, amit ezek a deviáns viselkedésükkel, jól megerőszakolnak…!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük