Érdemi vita? Köszönöm, nem kérek belőle! Liberális kritika? Köszönöm, nem kérek belőle! Ároktemetés? Köszönöm, nem kérek belőle! Sem ezek opportunista mellékízéből, sem a látszólagosan oldalközelítő, valójában azonban a vélt szellemi fölényt propagáló attitűdből. S ha kell, akkor bizony vállalom, hogy NER-től átitatott, egybites szittya magyar lelkemnek a pusztai madár csicsergése, de még a kérődző ökör böffentő bőgése is többet jelent, mint Ungváry-ömlengés egy kormánypárti lapban.
***
Mert mi ez az egész? Mert mire jó ez az egész? Hogy a tények? Hogy a korrektség? De a hét lófasztól görnyedő mázgás kurva életbe, kinek és minek? Kinek és minek akarunk mi folyton-folyvást megfelelni? S úgy egyáltalán miért él bennünk, jobboldaliakban ez a fene nagy megfelelési kényszer?
Mert ez bizony már kényszer. Vagy inkább kényszeresség. Elmenni a meghirdetett vitapogromokra, mi több rendezni egy ilyet, lehetőleg a legvéresszájúbb liberális meginvitálásával, mely által az önkezünkkel teremtett szituáció olyanná válik, mint mikor a koncepciós per leendő vádlottja maga írja meg a halálos ítéletét, s azzal egyidőben rögtön partit rendez odahaza, természetesen a bírák és a hóhérok részvételével. Ezzel az erővel akár le is térdelhetünk a baloldali véleményformálók előtt, és megcsókolhatjuk cipőiket…
Három évtizedünk volt rádöbbenni, hogy az egykori pártállami arroganciát, a szürkeállomány használatára való kizárólagosságot a Rákosi és Kádár korában kitermelődött szellemi elit maradéktalanul továbbadta a rendszerváltozás utáni tanítványoknak, akik azóta – ugyanezen a szellemi mezsgyén haladva – a korábbi makadámútra hatsávos autópályát építettek gőgből, lenézésből, rátartiságból.
A kánon megmásíthatatlanságába vetett hitük erősebb volt ezeknek az embereknek, mint a tudomány tisztelete. S itt szinte bármely tudományágról beszélhetünk, de elsősorban az alap- és alkalmazott társadalomtudományok azok, ahol ez az ammóniás disznóhúgy penetráns szagával vetekedő proletár gőg leginkább az orrunkba csap.
Azért is szomorú ez, mert azt a bizonyos kánont még a jelen alkalmazóknál is ostobább, szolgalelkűbb ideológia-pribékek hozták össze kínkeservesen, hiszen a megkerülhetetlen tények megkerülésének paradoxonát a gyakorlatban megvalósítani mindig kínkeserves.
Mindezek tudatában kinyitni egy kormánypárti lapot, s benne öles betűkkel olvasni Ungváry Krisztián „érvelését”, nos, kevésbé szofisztikáltan szólva kibaszta nálam a biztosítékot. Már bocsáttassék meg nekem, hogy ilyen alpárian fogalmazok, amikor még az sem szólhat mentségemre, hogy trágárságom funkcionális. Egyszerűen csak leírtam, amit az Ungváry-cikk (címének) láttán éreztem.
Itt persze nem arról van szó, hogy Szakács Árpáddal értek egyet, mert naná, hogy vele értek egyet. Akkor is vele értenék egyet, ha netán nem lenne igaza. Aztán négyszemközt elmondanám neki, hogy nem értek vele egyet, és hogy egy vadbarom, és hogy jobban tenné, ha mostantól cikkek helyett inkább teszkós árcímkéket írna.
Ja, hogy ez is olyan NER-es? Hogy egy akol, egy kutya kölykei, egy a zászló, blábláblá? Nem, kérem, ez régebben teljesen természetes volt. S most is annak kéne lennie. Ehelyett azt látom, azzal szembesülök, hogy sokan még a mi oldalunkról is elnézően (néhányan elítélően) bólogatnak, igazat adva Ungvárynak.
Én meg erre azt mondom, hogy hányok azoktól a pszeudoliberális gondolatoktól, amik néha a kormánypárti vagy kormányközeli médiumokban bukkannak fel. Ezek többségéről ugyanis elsőre lerí, hogy az a fajta jófejséges, közelítős, másik oldalnak mutatós faszság, ami csak és kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az „elkövető” kikacsintósan közölje a balszéllel: „Nézzétek, skacok, én itt dolgozom, de valójában veletek értek egyet.”
Márpedig aki, amivel egyetért, ott szolgálja a köz ügyét! Ha kormánypárti, akkor kormánypárti lapokban, ha ellenzéki, akkor ellenzéki lapokban. S ez egyáltalán nem arról szól, hogy valaki úgymond „lakájmédiás”, vagy éppen „sorosbérenc”. Ez a hitről, a meggyőződésről, az elkötelezettségről szól. Hát pontosan ezért visszás dolog ez az úgynevezett közelítés, nevezzük akár ároktemetésnek, hídépítésnek, vagy maci faszán vitézkötésnek. Ez, kérem, sosem volt, sosem lesz.
Itt van például ez az írás. Ez, kisztihand, egyáltalán nem akar vitaindító lenni. Tovább megyek. Kikérem magamnak, hogy erre bárki is választ böfögjön ki a tollából a másik oldalon. Ők írogassák csak szépen, hogy Orbán egy geci, és lop, és Mészáros Lőrinc, hogy Áder egy bajszos szar, hogy Kövér, hogy Németh, hogy tudom is én, ki. Ez a dolguk. Ezért fizetik őket és/vagy ebben hisznek.
Engem speciel azért fizetnek, hogy olyan témákról írjak, amikben hiszek. Azért itt jelennek meg a cikkeim. Meggyőződésem, hogy az ellenoldalon is vannak ilyenek, de azt is tudom, hogy jócskán előfordulnak olyanok, akiknek a tolla megvehető.
No, kérem, ez a bizonyos megvehetőség is benne van abban a bizonyos liberális kánonban, amihez igazodni entellektüeléknél kötelező, attól eltérni alpári műveletlenség. Csak ez a megvehetőség a kánonnak az úgynevezett belső, csakis tagok számára megjeleníthető része, ha úgy tetszik, a liberálzsurnaliszta páholyok titkos, nagy könyvének egyik setét fejezete. Biztos a mi köreinkben is vannak fizetettek. De amint fentebb írtam, ennek kritikáját nem én fogom megfogalmazni.
Tőlem egyelőre annyi telik, hogy sokadszorra elmondjam, s ha kell, még ugyanennyiszer elmondjam a következő két axiómát:
-
Oldalak közötti érdemi vita nincs, nem is volt, nem is lesz. De nem is kell, hogy legyen.
-
Független újságírás nincs, nem is volt, nem is lesz. De nem is kell, hogy legyen.
Merthogy annak léte egyetlen dologtól függne: annak a bizonyos posztkádári kánonnak a végleges eltörlésétől (ahogyan más országokban más, ugyanilyen metodikájú kánonok eltörlésétől). Hogy minden mindenki által kutathatóvá váljék, hogy az összes tabu ledöntésre kerüljön, hogy az esetlegesen kételyeket megfogalmazók ne állíttassanak ki gúny céltábláivá, s ne írassák ki magukat szakmájukból egy életre.
***
Mindezektől függetlenül (vagy tán éppen ezek eredőjeként) azt is vallom azért, hogy a magyar politikai kultúrának legalább annyira szüksége van a mielőbbi megtisztulásra, mint amennyire szüksége van a tudósköröknek arra, hogy a bigottnak hátat fordító, újító gondolkodást felvállalják. Amikorra pedig mindez valóssággá válik, akkora mi, újságírók is megtanulunk majd… írni.
És akkor majd mind itt, a jobboldalon megtanuljuk végre azt, hogy kormánypárti jobboldalinak lenni ugyanannyira nem szégyen, mint rosszabb esetben ellenzéki jobboldalinak lenni. S hogy kiállni egymásért nem lehetőség, hanem kötelesség.
Azon most nem merengenék, hogy mi a jobboldal és mi a baloldal, merthogy hagyományos értelemben sokunk szerint Magyarországon nincs is baloldal. Max. a Munkáspárt az, amelyik 30 éve is folyamatosan felvállalja a “munkás-parasztság” képviseletét a Kádár korszakban fennen hirdetett osztályharc nevében.
Viszont ahol a vezetők milliárdos gyártulajdonosok, mint Gyurcsány, tök nevetséges holmi szegények felkarolásáról, kisebbségek iránti humanizmusról beszélni.
Már nálunk is kialakult a globalista demokrata szerű képződmény és a nemzeti érdekeket felkaroló jobboldal, mondjuk afféle trumpos republikanizmus.
Talán nem is lenne nagy a baj efféle kétpólusú váltógazdaságnál, ha mindenki hazafi is lenne egyben, és ha nem lenne háború.
Csakhogy ma olyan idők vannak, ahol mindenkinek döntenie kell. S nem is nagy a választék. Az ember dönthet úgy, hogy nem harcol és megvárja mi lesz a sorsa, nem megy el szavazni, mert úgyse rajta múlik, és kereken elhajtja magától a politikát, mint úri huncutságot. Ha muzulmánnak kell lennie, hát az lesz.
A másik ember meg azt mondja, szabadságban akarok élni, azon elvek szerint, ahogy minden eddigi ősöm is tette 6000 éve ezen a kontinensen (több kevesebb kudarccal, balfogással) de mégis keresztény alapokkal. Ezzel viszont felvállalta a harcot is.
S van a harmadik csoport, akik úgy döntenek van az a pénz amiért érdemes feladni egy országot és egy egész kontinenst. Nem szégyenkeznek, nyíltan árulják a hazát, pirulás nélkül hazudják azt, hogy ők csak jót akarnak, de közben maguk sem hiszik. Azt hazudják, hogy a munkást képviselik, legyen európai minimálbére, sőt legyen munkanélküli alapjövedelme, miközben tudván tudják hogy ez lehetetlen. Azt hazudják, hogy szeretik a cigányokat, de egyik se megy házat építeni a faluvégre, vagy nem vesz magához cigány tanítványt, árvagyereket, nem tart fönn saját jövedelméből segélykonyhát. S persze csak szóban szereti a menekülteknek hazudott izmos, okostelós muzulmán dzsihadistákat is. Az ilyennek az se számít, ha másfélmilliárd muzulmánt importál, vagyis minden európaira 2 eltartandó agresszort testálna, de EGYIK SEM AD EGY FITYINGET SE SAJÁT PÉNZÉBŐL MENEKÜLTELTARTÁSRA, ÉS ELSŐNEK KÉRNÉ KI, HA HOZZÁ, (sőt szomszédságába) IS BETELEPÍTENÉNEK MUZULMÁNT KVÓTÁSAN.
Akik pedig az utóbbi humanistáknak mondott pszichopatáknak adja szavazatát azok vagy maguk is önző pillanatemberek, haszonlesők, vagy egyszerűen szellemileg nem komplettek, mert nekik nagyobb bűn Mészáros vagyonosodása, mint egy egész ország, sőt kontinens elárulása.
2015 ébresztő éve óta csak a szellemileg fogyatékosak nem tudhatják milyen halálos veszély les ránk. Még a közömbösek és a baloldali átlagszavazók is tudják, hogy mire számítsanak muzulmán betelepítésnél, és nem is akarják ezt. Az, hogy mégis jelentős szavazóbázisa van a hazaárulóknak, az önzésből ered: hátha mégis igazat mondanak az ellenzékiek, meglesz az európai nyugdíj, alapjövedelem, és Gyurcsányék megígérték, hogy nem engedik be ők sem az idegeneket, mert a remény még mindig jobb, mint amit Orbán ígér: tisztes munkával lassú gyarapodás, harcolni és buksisimogatás helyett pofonokat állni amit nyugatiaktól kapunk.
A mai jobboldal és baloldal annyira összeegyeztethetetlen, hogy már nincs vita, nincs átjárás.
Már csak abban bízhatunk, hogy a ballibsikre szavazók szeméről még időben lehull a hályog és meglátják a Karácsonyos, Cseh Katás mosoly mögött a kéjesen vigyorgó, üreges szemű halálfejet.
Köszi Naprózsa! Megvilágosodtam.
Sajnos sok olyan (közeli) ismerősöm van, akik “egyszerűen szellemileg nem komplettek, mert nekik nagyobb bűn Mészáros vagyonosodása, mint egy egész ország, sőt kontinens elárulása.” Ezt nagyon eltaláltad!
Ők persze a f.szbukkon élnek – nagy részben emiatt fordultak el a normalitástól : (
Mélyen tisztelt jobb oldali zsurnaliszták (ki meggyőződésből, ki érdekből, ezt sajnos mi megvezetettek nem tudhatjuk névhez kötni) fentebb olvasható elképesztően “teli találat” toborzó beszéd után tessenek elgondolkodni, és vagy elkullogni a környékről, vagy az írásban fölvetett “új mechanizmus” irányvonalát fölvállalni, elsajátítani, és irtani a férgesét, ezt várjuk mi, egyszerű, érzelemből 3 kétharmadot adó plebszek, és nem csak Önöktől, de főleg azoktól, akiknek a fentebb említett lehetőség ellenére, kissé visszafogott a szívlapát a kezükben! Ne fordulhasson elő, hogy 2022-ben sok ember kezében a penna is visszafogottan működjön, avagy ne működjön!
Jobb-Ágy
A kétharmad a FIDESZ-re szavazott, nem másra.
Köpködsz, áskálódsz, név nélkül!
Patás a neved!
Ni, már!
Ez első VBT cikk, amivel maradéktalanul egyetértek.
De ez csak az elvi alapvetés.
A jobboldali az egyetlen aki igazán büszke lehet magára. Mert a jobboldali alapból önmagára támaszkodó, nem kér, nem kunyerál, nem sivalkodik, nem nyüszít, nem hazudozik, nem erkölcstelen, nem gender, nem az idegent teszi az oltárra hanem a hasonlót. Neki még van lelkiismerete, ezért lehet átverni, hiszen el fog gondolkozni a másik oldalon is, hogy igaza van-e.. A NER-ben például azért nincs igaza a másik oldalnak, mert ha nemNER, akkor csak rosszabb opciók vannak.
Egyetértek
De őszintén szólva a Fideszben elég régóta jelen van egy liberális irányzatú rész.
Leginkább Pokorni úr nevével “fémjelezve”. Szerencsére,nem ők a vezérei az egésznek. (Csak a résznek.)
Ez jó volt. Énnekem is hasonló érzésem van, jobbanmondva az eseményekböl erre lehet következtetni. Azt hittem hogy túlzok.
Alig van Szakács Árpádnak “helyettese”, máris ott ül a Sajtóklubban! Ahonnan meg Szentesi-Zöldi ment el szintén fizetés nélküli szabadságra. Azóta sem talált vissza.
A cikk kimondja amit sokszor
lehet érezni állitolagos jobboldali
irásokban.Azt hogy kilog a loláb.