Színészecskék! Kérdezzétek Bara Margitot, hogy mi a diktatúra!

Blog VBT

Miközben a színművészetis hallgatókat uszító semmi kis csepűrágóink – akiknek filmjeire, színielőadásaira évtizedek óta ugyanaz a szűk réteg vesz jegyet – diktatúrásat játszanak, s magukat valamiféle dürrenmatti hős pózában mutogatják, a szemünk előtt mentek tönkre a valódi diktatúrában olyan színészsorsok, mint a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Bara Margité. Mert a mostani hangoskodók a valódi diktátor szavára úgy kussoltak be, mint satnya korcsok, amikor tyúklopáson kapják őket.

***

Hogy ki volt Bara Margit? A Zápor, a Katonazene, a Hideg napok, a Bakaruhában, s számos más magyar film ünnepelt sztárja, akit az 1970 után születettek legfeljebb csak úgy emlegettek, hogy „az a jó csaj abból a filmből”, de a nevét már szinte senki sem tudta. Hogy miért? Annak is megvan az oka.

A történet nagyon röviden:

Volt egyszer egy Éttermi és Büfé Vállalat nevű állami cég, s annak volt egy Onódy Lajos nevű igazgatója, aki ellen 1964-ben csalás és sikkasztás vádjával nyomozás indult. Mivel annak idején minden jó kommunista csalt és sikkasztott, Onódynak valószínűleg amiatt kellett eltűnnie a képből, amiért a „dekadens nyugati üzleti szemléletet” követve, amolyan szocialista kapitalistaként próbált érvényesülni. Megalapította például a Mézes Mackó hálózatot, valamint elsőként hozta be Magyarországra a grillsütőt, a motel-rendszerű vendéglátást és a zenegépet. Egyszóval vesznie kellett.

*

Onódy Lajos kedélyes cigányzene mellett bort tölt Kádárnak és Hruscsovnak – korabeli gulyáskommunista sajtófotó

*

Az ügy során mindenféle pletykák keltek szárnyra; többek között az, hogy az Onódy vezette szórakozóhelyeken vad tivornyák, őrületes orgiák zajlanak, méghozzá a kor ünnepelt sztárjainak közreműködésével. Az orgiák kapcsán egyesek elkezdték emlegetni a legendásan szép Bara Margit nevét is. 1964-et írtunk. Ebben az évben lett Bara Magyarország legkedveltebb színésznője.

*

Bara Margit – Katonazene (MAFILM, 1961)

*

Bizonyítani már sosem lehet, ám erősen valószínűsíthető, hogy akárcsak Onódy esetében, úgy Baránál is egy olyan – egészen tudatos – lejárató kampány lehetett a háttérben, melynek szálai egészen magasra vezettek. Köztudott, hogy az elvtársak, ha megkívántak valamit, akkor addig nem nyugodtak, amíg vágyuk be nem teljesült. Kézigránáttal „halászni” a Balatonban? Nosza! Helikopterről géppisztollyal szarvasra „vadászni” a Bakonyban? Hajrá! Gerincre vágni egy színésznőcskét? Uccu neki! Csak hát a makacs székely Bara Margittal a dolog nem így működött.

A pletykát azonban lehetetlenség volt megállítani. Már csak azért is, mert valakik erősen táplálták azt. Ezek a valakik már nem a pártban keresendők, hanem a színészvilágban, ahol Barának számos olyan riválisa akadt, akik sem szépségben, sem tehetségben nem vehették fel vele a versenyt. Bara kiiktatásával azonban előttük is megnyílt az út a hírnév felé.

Persze a hatalom kívánalmaival is egybecsengett ez a kisstílűség, hiszen ugyanez a vörös brigád üldözte el nem sokkal korábban Karády Katalint, mondván, hogy sztárallűrökre a kommunista színjátszásban semmi szükség, s pláne nem egy „Horthy-sztár” részéről.

Bara Margit 1965-től egyre kisebb szerepeket kapott. Második férjével, a vízilabdázó Gyarmati Dezsővel 1970-től néhány évig Kolumbiában élt, ahol férje szövetségi kapitány volt. Magyarországra visszatérve azonban a szerepajánlatok és egyéb felkérések olyannyira megritkultak, hogy a színésznő 1978-ban végleg visszavonult.

Erről az ügyről a médiában egészen a rendszerváltásig egy árva sor nem sok, annyit se volt szabad leírni. Bara Margit nevét ahonnan csak tudták kitörölték, még egynémely filmkópián is eltüntették a stáblistáról.

Bara Margit egész egyszerűen megszűnt létezni. A kádári diktatúra egyszerűen eltüntette.

***

S hogy kik voltak azok a színészkollégák, akik 1964 és 1978 között kiálltak mellette? Hogy kik követelték asztalcsapkodva a visszatérését 1978-tól 1990-ig?

Nos, a többesszám használata teljesen indokolatlan.

Egyetlen EMBER volt ugyanis, aki kiállt mellette, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szirtes Ádám, aki egy szép napon bement az illetékes kerületi pártbizottságra, lecsapta a párttitkár elé a párttagsági könyvét, aztán szobából-pártból egyszerre lépett ki.

(Nyilván Szirtes Ági bizonyos dolgokat nem örökölt tőle.)

*

Szirtes Ádám – Fortepan

*

A többiek?

A többiek, kérem tisztelettel, kussoltak, mint szar a fűben.

Ki ezért, ki azért.

Igen sokan például azért, mert 1945, vagy 1956 után megjárták a poklot. Na, őket nem lehet kárhoztatni hallgatásukért. Szintén nem kövezhetők meg a Tomóceusz Katatiki-lét helyett a gyugyuságot választó megalkuvók, hiszen nem születhet mindenki hős szabadságharcosnak, a családot pedig el kell tartani valamiből. Aztán ott voltak az ostoba töltelékek, a valakiknek a valakijei, akikből később a televízió csinált óriási sztárokat. Csinált sztárokat. S végül ott voltak a lapulók között azok, akik nemcsak lapultak, de egyenesen helyeselték is a történteket, mint például a bátor kommunista Major Tamás. Hogy mit tett a mai tüntetőkkel akkoriban egykorú két lánglelkű főiskolás kisproli, Székely és Zsámbéki, arról nem szól a fáma. Mondjuk, az egészen biztos, hogy a főiskola épületét nem foglalták el autonómiát követelve.

Pedig az aztán diktatúra volt a javából! A mosolygó tömeggyilkos Kádár – úgy is, mint ’56 hóhéra, avagy Brezsnyev kutyája – mindent a kezében tartott; tudta és engedélye nélkül semmi nem történhetett Magyarországon. Még az sem, hogy valaki elindít egy országos pletykát. Sőt az különösen nem, ugyanis a suttogó ellenpropagandától sokkalta jobban félt a rendszer, mint a szamizdat iratoktól.

Így történhetett aztán, hogy az egykori(?) komcsi Székely Gábor a SZOT-székház üléstermében – háta mögött Brezsnyevvel, Kádárral, Gustáv Husákkal, Biszku Bélával, Apró Antallal, Nyers Rezsővel és Todor Zsivkovval – nem azt mondta, hogy ’56 forradalom és szabadságharc volt, valamint ruszkik, haza, hanem arról értekezett, hogy világnézetileg elkötelezett kommunista színházat akar.

*

A teljesen apolitikus Székely Gábor éppen legbelülről bomlasztja a rendszert

*

A rendszerváltás után Bara Margit számos díjat és elismerést kapott. Csak a karierjét… azt nem kapta vissza soha. Csak az elrabolt éveit… azt nem kapta vissza soha.

*

Rendszerváltás után – Már nemcsak a nevét volt szabad kimondani, de interjút is lehetett vele készíteni.

*

Bara Margit a kommunista diktatúra áldozataként halt meg 2016-ban, 88 éves korában.

***

Belterjes színészdiktatúránkban, bocsánat, tan(ács)köztársaságunkban az egykori hálózat ügynökei, valamint azok neveltjei ma ugyanilyen pletykákat indítanak meg nap, mint nap. Így lett ócska ripacs a szakma szemében Balázs Péter, Dörner György, Csurka László, Dózsa László, Benkő Péter, Esztergályos Cecília, Gregor Bernadett, Eperjes Károly, Hűvösvölgyi Ildikó, s úgy egyáltalán minden olyan művész, aki jobboldalinak tartja magát. Mint látható, a lista minden szakmaiságot nélkülözve, pusztán politikai indíttatásból született, hiszen az általam felsorolt színészek vitathatatlan tehetségét sub rosa minden szakmabéli elismeri. S hál’ Istennek a nézők is.

“Tüneményes színésznő, kész csoda, de fel fogják zabálni az apró senkik” – mondta egyszer Bara Margitról a Kossuth-díjas Tímár József.

Manapság meg? Az apró senkik korában?

Kit érdekel, hogy ki volt Bara Margit, amíg Sárosdi Lilla a magasművészet nevében, nyílt színen, két végén  ̶v̶e̶r̶i̶ ̶a̶ ̶f̶a̶s̶z̶t̶  égeti a gyertyát?

Mert az, kérem tisztelettel, úgy van, hogy a kommunista (színész) mindig kiáll magáért, s néha más kommunistákért is, ha az érdeke úgy kívánja. De a vele ellentétesen gondolkodókért és saját hazájáért soha.

() VBT ()

Kiemelt kép: Fortepan – Kotnyek Antal

29 hozzászólás “Színészecskék! Kérdezzétek Bara Margitot, hogy mi a diktatúra!

  1. Hallottam régen egy rádióinterjút Bara Margittal. Elmondta, hogy orgiában való részvétellel vádolták meg, és attól kezdve a magyar társadalom kiközösítette. Az utcán ismeretlen emberek leköpdösték, gyalázták . Ebbe teljesen belebetegedett, ezért ment el férjével, Gyarmati Dezsővel külföldre. Gyógyulni, és felejteni. Mikor visszatért, látta, hogy színésztársai mennyit fejlődtek időközben, ő pedig lemaradt, ezért nem akart többé szerepet vállalni. Szomorú, igazságtalan sors volt az övé. Élete utolsó éveit lebénultan, ágyban fekve töltötte, férje ápolta. Így tesznek tönkre valakit a kommunisták, aki nem fér bele a kereteikbe. Aki tisztességes, fehér, hetero és KERESZTÉNY.

    1. Valóban, orgiával. De Onodyt is. Gyemekkoromból emlékszem a szlengre: “Bara fara Onody módra”…
      De vádolták akkor Bárdy Györgyöt, Tánczos Tibort is hasonlókkal…

    2. Így igaz! politika mindig beleszólt! Emlékszem nálunk is sokszor apolitikai feljebb jutásavolt ha szexeltélígy jutottál feljebb a lépcsőn !A szocializmus átka !

  2. Nagyszerű írás Varga-Bíró Tamás!
    Még több történelmi tény, szembesítő kellene. Legalább az érettségizőknek kívülről fújniuk kellene.

  3. Már leírtam másutt, hogy elképzelhetetlen a frissen felvett, éppenhogy leérettségizett “egyetemisták” tisztában lennének bármivel (!) az egyetem pro- és kontra vitájából; viszont nem örvendezhetnek a felvételük tényének, mert be sem jutnak az iskolájukba a “sztrájkőrségtől ” !
    Nem beszélve a diákigazolvány-, menza-, kollégium ügyintézésekről.

  4. Mivel korom alapján igen csak benne éltem ebben a korban, hitelt adtam már akkor is a szóbeszédnek, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter szemelete ki barátnőnek Bara Margitot, de a kapott pofon után bosszút állt.
    Ahogy kivettem a cikkből, VBT is ismeri Czinege életútját. Egy igazi mocskos senki volt.

    1. 10/10 Bokor Imre:Kiskirályok mundérban.Czinege valaki(k)ről nagyon sokat tudhatott.Aczél ki nem állta,vadászni sem nagyon járt.

    2. Szerintem szerelemféltésből Székely Éva és társai tették tönkre Bara Margitot. Székely Éva Gyarmati Dezső első felesége volt, közös lányuk Gyarmati Andrea.

  5. És akkor még a szintén pletykákkal tönkretett, szinte üldözött, Sólyom Ildikóról egy szó sem esett.

    1. PS 2019-03-03 Mező Gábor Kivégezve, internálva, lejáratva – Sólyom Ildikó színésznő és
      családjának kálváriája.

    1. Gullwing
      Sajnos ez nem igaz. (Valószínű egyszerűbb lenne az élet így.) De például, pont a fent említett Major Tamás az egyik ellenpélda erre. Zseniális színész volt, bár nyilván ezt most zsigerből tagadják, akik képtelenek az indulat nélküli helyzetértékelésre., viszont gyalázatos ember. De a művészet világából számtalan példa van erre. A múltból és a jelenből is.

  6. Vitézy László készített egy filmet Bara Margit életéről, A színésznő címmel, nagyon jó!

  7. Évekkel ezelőtt Törőcsik Marival készült egy interjú. Abban a “művésznő” elszólta magát Bara Margittal kapcsolatban. Azt mondta, hogy anno, bár tökéletesen tisztában volt BM ártatlanságával és azzal, hogy ami akkor folyt ellene, az szemenszedett hazugság, ő valamiért hallgatott. Nem is érti önmagát, hogy miért hallgatott. Azt hiszem én pontosan értem Törőcsik sumákolását. Egy nála sokkal-sokkal tehetségesebb, szebb, erkölcsileg magasan felette álló egyeniség lett eltüntetve a nyekergő színtelen veréb szárnyalása útjából. A késői megbánást pedig az válthatta ki, hogy egészségügyileg akkor roppant meg. Azóta mást sem hallunk róla, mint hogy újra és újra kórházba kerül/t. Gyónás volt ez, semmi más. De mert TM mint jó kommunista elvtársnő, nem jár templomba, ílyenformán ejtette meg a dolgot. Könnyíteni akart a lelkiismeretén. Sajnálom, én ettől méginkább utálom. Nem az ártatlanul meghurcolt BM emléke hanem a saját lelki komfortérzete késztette színvallásra.?

    1. Talán nem véletlen, hogy Kóczsuzsa egy faluban született TM-mel.
      Amúgy meg be lehet fejezni a vallásos bu*ulást. Materialisták már az ókori görögök között is voltak, nemcsak pitagoreusok, künikoszok, hedonissták, nyistapisták. Sőt, a dialektika is görög találmány, amúgy meg a hét szabad művészet egyik. Hegel fedezte fel “újra”, és Maaacefftás csinált belőle dialektikus materializmust. Aki elhiszi, hogy egy szűz szövőnő az angyal szárnya… végétől teherbe esik, aztán fizikailag feldzsal a mennyekbe, az síkhülye. Az képtelen felfogni a SARSakármi evolúcióját. Az tartja a másik lukát is, ha az első már megtelt, ahelyett, hogy letépné a jogtalan cseszegető szerszámát, és egy laza mozdulattal a szájába gyűrné. Az pofázik a határvédelemről, ahelyett, hogy lövetne – miközben pakisztáni embercsempész 18 éves fia vesz házat (apja után) azon a településen, ahol természetvédelmi okok miatt nincs kerítés.
      A színművészetit KI KELL ÜRÍTTENI. Nem ülni a fotelban, savós szemeket forgatva. Kiüríttetni, aki ellenáll, akkora maflást rántani le neki, hogy Soros adja a másikat. Mert megérdemli. 70+-os feketeöves gazemberek követelik a független gondolkodás és alkotás (??) jogát. ÉN meg azt követelem, hogy a Fidesz végre kormányozzon. Vagy hagyja azokat a jobbradokat, akik hajlandók erre!

      1. Rágalmazni könnyű, mi ‘kocajogász’… Önnek tiszta a lelkiismerete Uram..?
        ja, és a hedonisták így egy s-el írandó!…

    1. Ezért kellene történelem órán sokkal többet foglalkozni a közelmúlttal, hogy a mai fiatalok is megismerjék a 20. század minden részletét. Különösen fontos lenne a kommunizmus kivesézése.
      Azt hiszem fontosabb lenne, minta római és görög harcosok neveinek és tetteinek hosszü időn át való elemezgetése.

  8. Miert kell meg mindig engedni ezt a bohockodast a Szinmuveszetin? Tegyek ki a tuntikezoket es kesz. Adjanak egy hataridot , mondjuk egy orat , aztan menjenek be a rendorok vagy katonak es vigyek ki aki meg ott van.

  9. Ezek az ontelt tunteto kis senkik a Szinmuveszetin, vegyenek peldat a nagyszeru elodoktol, akik nem tuntettek, hanem orultek, ha kaptak egy jo szerepet, es azt tokeletesen el is jatszottak. Hol vannak ezek a botranykelto kis ripacspalantak a nagyszeru szinesz oriasokhoz kepest, mint pl. Sinkovits, Ruttkai, Dayka, stb. Ok nem elegedetlenkedtek, nem botranyoztak – jatszottak, meg hozza remekul! Ha a Szinmuveszeti Foiskola (talan Egyetem?) nem tetszik, menjenek el, a hatarok nyitva, senki nem tartoztatja, (nem is sjanalja oket).

  10. Minden igaz,amit Bara Margittal megpróbáltak elkövetni azok az állatok ( kommunisták,ripacsok stb. )!
    Ami a SZFE. tüntető szarjankóit illeti, oda kell menni a rendőröknek és kivágni onnan a sok tehetségtelen görényt! Ezekből úgysem lesz soha színész,csak rontják a levegőt az országban! Ki kell takarítani utánuk és jól kiszellőztetni,hogy a bűzük eltűnjön! Akiknek nem tetszik Magyarország tűnjenek el mielőbb! A főnökük úgyis azt mondta ( gyurcsány),hogy el lehet menni az országból.Legalább megtisztulna hazánk ezektől a jelentéktelen szarháziaktól!

    1. Kedves Gyula inyes kifejezeseit rettentoen elveztem teljesen eggyet ertem onnel. Ki a szarjankoklkal

  11. Jó cikk, de az egész színészegyetemes dolog kapcsán egyvalamit még hiányolok, különösen azután, hogy ez a nyomorult Mécs és Demszki is ott kavart.
    Talán meg kéne kérdezni hol volt ez a sok lánglelkű szinészecske amikor 2002 után mit művelt egy oktatási miniszternek látszó cseléd, “brüsszel” (vagy stilszerűen Bologna) csicskája (amilyenek ma a momentumos agyhalottak). Milyen vérengzést is rendezett hány vezetőt cseréltetett le. Aztán az bevezette a bolognai rendszert. Magasról téve a kritikákra. Akkor kezdtek zuhanórepülésbe az intézmények 2009-10 gyakorlatilag szinte menthetetlenné züllött a felsőoktatás.
    Óóó nem volt ott semmiféle egyeztetés, diákfórum pofa lapos vagy mehettek amerre láttok volt…

  12. Nagyszerű írás Varga-Bíró Tamás!
    Épp a napokban láttam egy riportot Krencsey Marianne-nel.
    Arról faggatták miért menekült el olyan hirtelen Magyarországról?
    Mert,őt is kinézték maguknak az elvtársak,plus még a sexen kívül besúgóvá is kéyszeríteni akarták.
    Azért Krencsey Marianne és Bara Margit sorsában van egy közös és csodálatos dolog!Mindkettőnek csodálatos férje volt,akik megvédték Őket és biztos menedéket nyújtottak számukra!Az Isten( vagy nevezzük gondviselésnek) vigyázott rájuk és szép kort élhettek meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük