Az ön archetípusai évről évre, évtizedről évtizedre, évszázadról évszázadra feltűntek a „művelt” nyugaton, hogy hazánkról valamiféle helyzetképet alkotva pálcát törjenek felettünk, vagy érdemeinket kisebbítsék, észrevételeinket elmismásolják, esetleg egész létünket semmibe vegyék. Ön még szemtelenül fiatal, s LIBE jelentése alapján nem is túl művelt. Engedje meg tehát nekem, hogy egy történelmi példával bizonyítsam kijelentésem igazát.
A 13. században, amikor önök a császárok és pápák közti viszálykodásokkal voltak elfoglalva, s a korabeli szólásszabadság és európaiság jegyében Aranybullánkat szapulgatták, változtatgatták, nyesegették, miránk csendben ránk törtek a tatárok. Az igazi veszedelem bekövetkezte előtt – még jó időben – Béla királyunk minden fontosabb vezetőjüknek segélykérő leveleket küldözgetett. Ám ezeket önök, végtelenül idióta és nagyképű barmok a spam mappába tették, s inkább egymással kakaskodtak. Pedig Nemes uralkodónk még országunkat is hűbérbe ajánlotta császáruknak, amennyiben a császár sereget küld megmentésünkre. Csakhogy önök ezzel akkoriban nem törődtek. Mert mérhetetlen idiótaságukban nemhogy néhány évszázadra, de még néhány hónapra előre sem gondolkodtak.
Önök akkoriban annyira ostobák voltak, hogy azt sem vették észre: a mongolok évekkel ezelőtt kémeket küldtek szerte Európába, így többek között az önök országaiba is. Batuék ennek okán pontosan tudták, hogy önök álszenteskedő, egyáltalán nem keresztényi lelkületű szarcsimbók kis mitugrászok, akik jobban szeretik a saját fajtájukat ölni, mint egy idegen inváziót megakadályozni.
Nem szépítem: a reánk törő, mintegy kilencvenezres horda valósággal elsöpört minket. Persze nem így történt volna, ha a csapatainkat angol íjászok, francia páncélos lovagok, olasz zsoldosok, vagy spanyol könnyűlovasok erősítették volna. De nem voltak. Egy szál se. Ők éppen a német-római császár seregét vagdalták pápai színekben, vagy a Szentatya hadát ritkították germán pajzsok mögé bújva.
Aztán a mongolok, ahogy jöttek, vissza is mentek hazájukba. Hogy miért, arról máig folynak a viták. De az tény, hogy teljes seregünket szétszabdalni nem tudták, várainkat elfoglalni képtelenek voltak, s nemzeti ellenállásunk révén egyetlen percig sem érezhették bőrükön a megszállók magabiztosságát. Ennek köszönhetően – pár hónapos itt tartózkodásuk során – önök megmenekültek a dúlástól.
Hazánk hárommilliós lakosságának a fele viszont belehalt a csatározásokba, a rablásokba, az éhezésbe, a dögvészbe. Másfél millió magyar fej hullott a porba, hogy önök tovább élhessenek, tovább erősödhessenek, tovább gazdagodhassanak. Hogy fejlett reguláris hadseregeket hozzanak létre, hogy uzsorakamattal apelláló bankrendszert istápoljanak, hogy önök legyenek a kollektív tudat egyedüli formálói a kontinensen.
S még ennél is tovább merészkedtek a gyalázatban. Halott testvéreink oszló húsába vájó dögférgekként Béla királyunk fejére olvasták a Magyar Királyság hűbérbe adásának kötelezettségét. Arról az aprócska ténytől eltekintve, hogy önök már akkor inkább ügyvédeket küldtek ránk a baj elmúltával, s nem segítő haderőt hozzánk, amikor bajban voltunk.
A pápai interregnumig, s az azt követő konklávéig kellett várnunk, hogy Itália földje megteremje IV. Ince pápa személyében azt az embert, aki hajlandó volt kimondani: a semmiért nem jár jutalom. Ha tehát a császár nem küldött katonát, akkor a király sem lett hűbérese ezáltal.
Ha nehezen is, de megindulhatott az ország újjáépítése. IV. Béla királyunk iszonyatos áldozatok és kompromisszumok árán, nemhogy a kátyúból, de egyenesen a szakadékból emelte ki az ország szekerét. És ennél még többet is tett. Elkezdte kiépíteni a kőerődítményekből álló végvár-rendszert. Azt a végvár-rendszert, amely néhány száz évvel később megvédte az önök tyúkszaros életét az oszmán inváziótól.
Kedves Sargentini asszony!
Mi, magyarok túlélő nép vagyunk. Önök nélkül is . Persze sokkal jobb lenne, ha támaszkodhatnánk az önök támogatására. S nem véletlenül nem használom a segély szót. Ugyanis kontinensünk országnyi végváraként számtalanszor adtuk életünket és vérünket Európáért. Önök pedig a mi vérünk árán tartanak ott, ahol. Jusson ez eszébe, amikor az uniós támogatásokat „segélynek” aposztrofálja. Mert ez sosem volt segély. Sokkal inkább megkésett kárpótlás. Kárpótlás a tatárokért, a törökökért a szovjetekért. S jusson ez eszébe annak okán is, hogy mi itt az újabb, reánk leselkedő veszedelem kapujában állunk.
***
A fenti történetben nem nehéz meglátni az analógiát. Sem pro, sem kontra. Ahogyan azt sem, hogy nem egy semmi kis jelentés, vagy néhány – Soros által fizetett – kufár fogja eldönteni, hogy nekünk, magyaroknak mi a jó és mi nem. Hogy mi, magyarok hogyan akarunk élni, és hogyan nem.
Mi maradunk! Mi megmaradunk!
() VBT ()
Nagyon jó írás. Ajánlanám lefordítani és megmutatni annak a némbernek!
Minek? Hisz tud Magyarul! Salgótarjáni. A Miki/ bá!
Miért “kedves” ez a szörnyeteg?
Csak idezni tudom az elottem szolokat. Jobban nem is lehetne leirni.
Azt hozza teszem hogy ez a nember (Szargentini) , Angela mutti , valamint Juncker es a tobbi es a tobbi, mind gyermektelen! Ezek dontenek az EU jovojerol???
“Terék István
mit vársz egy kampós,baszatlan picsától ?
Tetszik · Válasz · 10 · 3 órája”
“Mária Magdolna Nagy
W. Netti-tájékoztatók Ez a némber egy műveletlen, tahó, liberális szemellenzoje vakságában él.
Tetszik · Válasz · 7 · 3 órája ”
“Lászlóné Tengeri
Gratulálok VBT,nagyszerű a fenti írás,remélem minden tisztességes ember elolvassa!!!
Tetszik · Válasz · 24 · 4 órája”
“Róbert Nagy
Csodálatos, kőkemény és legfőképp igaz szavak ! Hulljon a nyugat férgese, vesszen a szar iszlám !!! Ez HAZA soha nem eladó !!! ” _
A baj nem velünk van soha, kik elolvasnak.
Ilyen írásokat, hanem akik olvasatlanul bírálnak…
És ha elolvasnák, akkor is kiforgatnák, a szöveget megmásítva idéznék, és még benne nem szereplő kifejezések miatt bírálnák, ahogy ez az anarchisták szokása, mert ezek csak hazudják magukról, hogy liberálosok, mert ha bevallanál, hogy az anarchiát akarják közénk hozni, akkor mindenki ott rúgna beléjük, ahol éri.
Kedves Kormányunk! Válaszként itt a lehetőség a Magyarországgal szemben ellenséges nyugati politikusok kitiltását elindítani az országnkból. Nem kívánatosak nálunk….. Teljesen mindegy, hogy mit teszünk. Ők utálnak minket… Éppen ezért keményen kell fellépni és nem foglalkozni a következménnyekkel. 7-es cikkely…. hahaha szabotálni. Ennyi. Unalmas már nagyon ez a cirkusz…. Az Unió napjainkra egy vicc kategóriájú gitt egyletté vált.
Ha pedig megszavaznák, akkor minden rágalmat jóslattá kéne tenni és az anarchista sajtót betiltani és a megmondó embereiktől megvonni a magyar állampolgárságot és elküldeni Ruandába vagy az Antarktiszra.
2018 foci VB
A magyarság “Aranycsapat”-a ezúttal politikusokból áll. Nem marad el a gólözön. A szurkolótábor egyre nő! A sportban pártatlan bírót igyekeznek választani, pl. egy Budapest-Brüsszel meccsre. A politikában akkor nyerhetünk, ha a nemzeteket ténylegesen képviselő választópolgárok lesznek a bírók és a videóbíró se muszlim vagy liberális. A mérce csak egy: a szabályzat. A “bundázókat” nyilvánosan megkövezik és nem körbecsókolgatják. Ez a meccs a legizgalmasabb, csütörtök-pénteken nyolcaddöntő: szerintem továbbjutunk!
szargenderi
Ez a holland némber akkor fog megvilágosodni amikor a boszorkányégetés lesz. De én gyújtom me a mágját.
” Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség,…” ( Bölcsesség könyve 1.4 )
Mewreuv (asszony) Sargentini egy holland libero mikropárt szakma-és diplomahiányos képviselője. Az a fajzat, aki az arcátlanságot és a tudatlanságot egyszerre jeleníti meg.
Politikai görcsei szimpla székrekedésre hajaznak.
“Én is vagyok valaki” – sikong.
Jövőre a kutya se emlékszik rá (mint Tavaresre, Sophi’nt Weldre, s még néhány süvöltöző senkiházira).
Ajanlanam: ezt az irast leforditani angolra es elküldeni Sargentini banyaremnek!
Ez a némber csak a nevét adta ahhoz, amit a háttérhatalmak kívánságának megfelelően a nyugati liberális banda szó nélkül teljesít. Nem csak a mi hazánkat szapulják, hanem a középeurópai volt szovjet gyarmatokat is. Hogy minket különösen gyakran és hangosan, annak egyedüli oka az, hogy végre van egy olyan vezetőnk, aki a nemzet érdekeit védve, szembe száll a gyalázkodókkal. Ezt ugyan elfogadni nem lehet, de megérteni igen, hisz ők is a saját érdekükbe teszik. A baj azonban az, hogy vannak közöttünk is becstelen, hazájukat egy kis Júdás-pénzért, hatalomért bármikor képesek elárulni. Talán ezektől kéne előbb megszabadulni. Mielőbb. mert, ha ezek még egyszer hatalomra kerülnének, tálcán kínálnák fel hazánkat a 21.. század új gyarmatosítóinak. És ne féljünk kimondani, hogy kik ezek a hazaárulók.
Mit kene valtoztatnom rajta?
“Kedves Sargentini asszony!
Mi, magyarok túlélő nép vagyunk. Önök nélkül is . ”
Ez a lényeg.
Nem is kerek bocsanatot ha hibasan irok magyarul, mert a teny az az hogy koszonhetem a Komcsiknak hogy 1956-ba en csak masfel honapig jartam iskola padon mert aztan apammal leleptunk kulfodre.
El olvastam a Szrgentini cikket es megdobento hogy mit muvelnek meg mindeg ellenunk az egesz vilag es persze mi vagyunk a barbarok mert vedjuk a hatarunkat es ezzel, Egesz Europat. Soros Gyorgy es mind azok akik Magyar Ellenes Haza arulok es nem akarok egy listat felepiteni az olvasoknak akar melyi Parthoz tartoznak, egy GYIKOS BANDA, csak meg nem vettek eszre magykrol (Sorosek) mert szerintuk mindennek van ara. A lelki ismeretet nem lehet megvasarolni es Soros Gyorgy ezt nem erti, sem az egesz EU Parlament akik mind Liberalis gazemberek ‘Ugynokoskodok’ akiak a sajat erdekukert dolgoznak es nem igazabol az igazi Europa erdekeben.
De érdemes megnézni az 1953-as lodoni 6:3-as angol magyar meccset is, ahol holland volt a bíró!
Ha valóban semleges lett volna, akkor az 7:2 lett volna‼
Az írás magával ragadott, igazán köszönet jár érte. Szájer József a kócos cseléd mögött ült, azon csodálkozom, miért nem ragadt bele a sörényébe.
A magyar ember, ha igazát védi, rendithetetlen. Ezt ki érti meg Európa politikusai, megmondó bértollnokai közül? Akinek nincs gerince (csúszómászó) hogyan is érthetné meg mit jelent a gerinc.? Sajnos csúszómászók otthon is akadnak – de felismerhetöek zavaros gondolataikról és érdektelen, megjátszott elöadásmmódjukról. “A szeme sem áll jól.” mondták a szüleim régen. Nézzünk hát többet egymás szemébe…..
Sargentini kiaz? Egy igazi bérenc qúrva már a puncit sem szereti
sargentini menekül..
Hol vannak a hozzászólásaim⁉
már vagy 4 kommenthez szóltam hozzá ebben a részben, de egyet sem látok‼
Talán kezdjük ott: ki ez a némber: holland a fenét! Netán olasz? Avagy francia? Valami kotyvalék innen is onnan is – ez jött össze, mint kohéziós fehérje halmaz. A hibridek hordozzák a szülők jó tulajdonságait – NEM állt össze esetünkben. Zöld alga lebeg a szemei előtt, ami már inkább vörössé válik. Remélhetőleg nem rontja el az európai gén állományt. Nem vélem felfedezni benne a hollandok merész vállalkozó kedvét, szorgalmát.Sokkal inkább élősködő a megteremtett javakon. Ó lesz a példa kedvetlen komcsijaink/ DK, MSZP stb/ – akkor nektek nem lesz ebben az országban létalapotok! Jó lesz meggondolni…
A holland tehenek éppen olyan ostoba barmok, mint az összes többi barom ezen a világon.
a “Kedves Sargentini asszony!” országának a tipikusan saját gazdasági előnyei miatt, kicsavart igazságtalan törvényeibe is bele lehetne kötni! Sok az olyan törvényük, amelyik szigorúan a többi országok kárára kiformált törvények. Vannak olyan számukra természetesnek tűnő törvények, amelyek csak az ott élő gazdag maffiózóknak jó!
De más velük gazdasági kapcsolatba kényszerülő országoknak kifejezetten hátrányos. Bele lehetne kötni az ilyen másokat kizsákmányoló törvényeikbe. Az a baj, hogy a magyar emberek a megélhetési problémáik miatt elfoglaltak a saját bajaikkal. A magyar embereknek nem szokásuk a mások igazságtalan pofátlan törvényeibe, szokásaikba vájkálni. De volna mibe belekötni! A gyarmatosító államok még mindig azt hiszik magukról, hogy nekik mindent szabad! A gyarmatosító államok még mindig azt hiszik, hogy rajtuk kívül mindenki hülye! Az ilyenek, mint “Sargentini asszony” fel lenének lázadva ha megpróbálnák megértetni velük, hogy vannak a többi országgal szemben pofátlanul igazságtalan törvényeik. Mi a munkánk miatt elfoglalt emberek vagyunk. Mi nem abból élünk, hogy bizonyítatlan hazudozásokat fogalmazzunk meg más országok ellen. Pedig megérné egy kicsit a körmükre égetni néhány pofátlan szokásukat és törvényeiket. “Sargentini asszonyt” ezért fizetik. Csak a hátramozdításhoz ért!