Ezek nem állatok!

“Ahol nincs emberség, ott minden más – természet, világ, ész, logika, rang, dicsőség – hiábavaló.” (John Ruskin)

Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy „egy csónakban (hajóban) evezünk”. A Wilkommenskultur kizárólagos európai termékforgalmazója, Angela Merkel kedvéért legyen itt németül is: „Wir sitzen alle in einem Boot”. Azért tudom egyébiránt ide citálni németül is, mert ez az igen nagy igazságokat magába sűrítő mondat szinte minden nép nyelvében megtalálható. Speciel spanyolul nem tudom, hogyan hangzik. De mindegy is. Mert ez mostantól úgyis új értelmet nyert Hispániában.

Partraszállás 2.0

Ez a bizonyos partraszállás sosem lesz annyira híres, mint a normandiai. Illetve, nem lesz annyira hírhedt, mint amilyen híres az a másik. Pedig megérdemelné a köz, hogy szélesebb körben terjedjen, mint anno a spanyolnátha. Ugyanis Európa jövője van azokon a rövidke képsorokon. És ez a jövő nemhogy félelmetes, de egyenesen pusztító módon vérfagyasztó.

A felvételen azt látjuk, amint a spanyol tengerpart strandjára megérkezik egy migránsokkal teli csónak. Ebben elsőre semmi különös nincs. Az EU deficit-államainak (Portugália, Itália, Görögország, Spanyolország, rövidebben PIGS) mindegyikében mindennapos az ilyen. Na de erről a csónakról a „menekültek” úgy ugrálnak le, és szaladnak szét mindenfelé, mint fürdő rókából a bolhák. S még erre is azt mondhatná a nyájas olvasó, hogy hát mi ebben az új?

Nos… az utolsó ember. Az utolsó afrikai migráns. Aki – hogy, hogy nem – a csónak alá szorul. S mit tetszenek gondolni, hány társa fordul vissza a jajveszékelését hallva, és siet oda, hogy megmentse őt a fulladás általi szörnyű haláltól? Nos, pontosan annyi, amennyi skinhead rajongója van Kis Grofónak. Hogy az afrikai illető túlélte, az csak és kizárólag a spanyol strandolóknak köszönhető, akik fejvesztve rohantak a csónakhoz, és húzták partra a kiszabadított szerencsétlent.

Sietve teszem hozzá, hogy nem ez az első ilyen eset. Ez csupán az első dokumentált eset.

Dehogy állatok!

Mielőtt bárki is olyasmit merne mondani, hogy „Ezek állatok, b@zmeg!”, bebizonyítom, hogy ilyesmiről szó sincs. Ezek az afrikai migránsok nem állatok. Az állatoknak ugyanis igen komoly és fegyelmezett falkaszellemük van. Na, jó, nem mindegyiknek, mert például a szintén afrikai zebrák, ha  ragadozóveszélyt éreznek, igyekeznek a csorda közepére avázkodni, hogy inkább a széleken lévőket érje utol a halál. De a falkában élő állatok túlnyomó többsége óvja, védi az övéit.

Ha tehát egy csónaknyi állat érkezett volna Spanyolországba (kivéve zebrák), akkor a dolog a következőképp nézett volna ki: először leszálltak volna a hímek, a vezérhím vezetésével. Aztán a kicsinyek, és őket követve a nőstények. Ha valamelyikük beragad, beszorul, elsüllyed, etc., a többiek a segítségére siettek volna.

Ezek a csónakon érkezők tehát biztosan nem állatok. És… emberek sem. Mert, ugye, amiről a mondás szól, az a bizonyos egy csónakban evezés, legalább a bajban össze kellene, hogy kovácsolja a közösséget. Nem véletlenül, teszem hozzá. Ugyanis a túlélési esélyek sokkal nagyobbak, ha nem csupán sok ember van egy időben egy helyen, teljesen magára utalva, hanem ha az a sok ember egyként viselkedve, közös akarattal, egymást támogatva cselekszik.

Jó lesz ez nagyon

Mindenesetre jó lesz ez nagyon. Az ósdi elvek mentén szocializálódott spanyol társadalomra nagyon ráfér már az afrikai frissítés. Hiszen problémamegoldásban jóval előttük jár a fekete kontinens. Hogy csak a hutu-tuszi konfliktust említsem, azt is milyen kulturáltan megoldották. Még az ENSZ-nek sem kellett beleszólnia az első egymillió áldozatig. Ki tudja, lehet, hogy a katalánok problémájában is ez lesz majd a megoldás. Aztán a belső ellentétek feloldására itt van példának a parádésan levezényelt Arab Tavasz. S ez csak két példa a sok közül.

De ha már Arab tavasz, a muszlim hit visszatérte is örömhír lehet sokaknak. Először csak Gibraltár környékén persze, s majd egy idő után egészen a keleti határokig. S ha ügyesen csinálják, úgy 2035 táján Spanyolország kalifája a Német-Mekkai császárral karöltve satuba foghatja akár a Vatikánt is.

Ám a legörömtelibb, hogy végre a spanyolok is megtanulják, hogy igenis van értelme a „járulékos veszteség” kifejezésnek. És akkor gyorsan tisztázzunk valamit. A csónakban természetesen se gyerek, se nő nem utazott. Az összes migri az élete teljében lévő férfi volt. Ha tehát közülük az egyik csónak általi halált hal, de a többi ötven túléli, az óriási nyereség. Hiszen a néhány éven belül foganatosított családegyesítést követően ebből az ötvenből akár ötszáz is lehet, s immáron félezer ember gyarapíthatja a spanyol lakosok számát. Csónakonként. Mínusz egy. Arról a nem kevés számú, mindenre nyitott ultraliberális honi menyecskéről nem beszélve, akik teljesen befogadójává válnak az egzotikus kultúra minden áldásának.

Igaz, némi aggodalomra adhat okot, hogy ez az eltérő kultúrájú társaság, miután volt gyarmattartói közbenjárásával, vagy saját erejéből lelak egy kontinenst, onnan azonnal továbbáll. Na, de azért adta nekünk 1789 Párizsa az individualizmus ajándékát, hogy ne kelljen foglalkoznunk gyermekeink, unokáink jövőjével.

***

Mindenesetre gratulálok a bátor életmentőknek. Szívből kívánom, hogy a megmentett fiatalember hálálja meg nekik azzal, amit adni tud! S tegye leányukat sugárzó arcú kismamává, őket pedig boldog nagyszülőkké.

() VBT ()