Tipikusan ellenzéki

Blog VBT

„Az élet megingathatatlan, állandó törvénye az aljasság. Az ember az aljasságáért kapta büntetésként az életet.” (Anton Pavlovics Csehov)

Először egy nyílt levélen gondolkodtam. Ebben a levélben tételesen felsoroltam volna azokat a csúsztatásokat, dezinformációkat, amelyeket Ungár Péter Füssy Angéla kollégám cikkét darabjaira szedve a köz elé okád. Bőségesen nyáladzva az írásnak néhány – kontextusából kiragadott – citátumán. Olyasfajta nyáladzással, amilyet a komodói varánusz szokott cselekedni, amikor halálos baktériummal teli nyálát beleharapja a prédába, majd nyugodtan elsétál, és megvárja, míg áldozata napokkal később belehal a szörnyű marásba. Végül inkább a szimpla véleményformálásnál maradtam. Ugyanis akár nyílt, akár privát, attól még megválogatom, kivel vagyok hajlandó levelezni, és kivel nem.   

Lehet Más a Becstelenség

Minden úgy indult, ahogyan indulni szokott. A Pesti Srácok portálon megjelent egy cikk Füssy Angéla tollából. Az írás egy „újabb”, nagy valószínűséggel Soros Györgyhöz és udvari sleppjéhez köthető civil szerveződésről, az aHang-ról szól, akik az otthonápolást tűzték zászlajukra, hogy azzal szerezzenek maguknak tömegtámogatottságot. Na és persze a megnövelt tömegbázissal járó megnövelt összegű bankszámlát, ahogyan az már lenni szokott. Ez az „új” szervezet természetesen régi emberekből, és régebbi szervezetek korifeusaiból alakult meg idén februárban. Mert még nem volt elég civil szervezetünk eddig. Istenem, hát igény volt egy újabb, sokadik emeleti panelbrigádra, akik tokkal-vonóval tízen vannak, de ezzel már teljes lefedettséget predesztinálnak saját maguknak az ország egészére. Aztán, ha az általuk szervezett anarchista demonstrációk nem teljesítik be céljukat, azonnal Brüsszelig szaladnak. Olyan proletár-aktivisták karjaiba, mint Niedermüller Péter, vagy Szanyi Tibor. Nos, ezen a nyomvonalon haladva szerveztek tüntetést múlt pénteken, a Parlament elé. A baloldali politikus pedig sajátosan  reagált  a szándékoltan populista és hatásvadász ellenzéki akció hátterét feltáró cikkre.

Idáig a történet teljesen hétköznapi és megszokott. A jobboldali újságíró ír egy cikket, a baloldali politikus pedig kipécézi magának. Csakhogy ezúttal ez a bizonyos politikus (aki soha, semmilyen körülmények között nem lehet más) a maga népsége elé okádott egy olyan gyűlölet-óceánt, amiben napok óta vígan wellnessezhetnek rajongói és megrendelői egyaránt. Ungár ugyanis nem annyira a cikket, vagy a cikkben megemlítettek hitelességét támadja. Hanem inkább a cikkírót. Így fogalmaz:

„Füssy Angéla nem tudja felmérni milyen emberi sorsokat vesz semmibe. Füssy Angéla nem újságíró, a Pesti Srácok nem újság. Ha az lenne, meg lenne a cikkében szólaltatva legalább egy érintett, az említett szervezetek egyik vezetője, vagy valaki, aki vele ellentétben nem a Fidesztől kapja a fizetését. Füssy Angéla nevét jegyezzük meg. Ilyen aljasságra csak kevesen képesek.”

Ki kinek dolgozik

Akinek eddig még nem tűnt volna fel, magam is a Pesti Srácok újságírója vagyok. Angélát személyesen ismerem. Így néhány dolgot első kézből tudok cáfolni. Először is, Füssy Angéla újságíró. Méghozzá nem is akármilyen, hanem jó újságíró. Pont. Ezzel nincs is több dolgom. Másodszor a Pesti Srácok egy nagy olvasottságú, népszerű és sokoldalú jobboldali elektronikus újság. Végezetül Füssy Angéla nem a Fidesztől kapja a fizetését, hanem a lapjától. Említhette volna még, hogy „na és Füssy Angéla orbánbérenc”, de nyilván ő sem tudja már fejben tartani állandó mocskolódásainak mindegyikét. Lehet, hogy akarta, csak kiment a fejéből, akár a tolerancia, az igazságosság, a szeretet és a megértés kifejezések jelentése. Na, ha Ungár ezt írta volna, arra azt tudtam volna válaszolni, hogy a fent említett médium önállóan gondolkodó és cselekvő újságírókat alkalmaz. Nem pedig bérrabszolgákat. A PS újságírója maga választja ki cikke témáját, és annak feldolgozási formáját. S bizony, az is megtörténik, hogy a megjelentetett cikk nem minden részében fedi le Huth Gergely, Szenvedi Zoltán, vagy Szarvas Szilveszter álláspontját. De a Pesti Srácoknál, kérem, véleményszabadság van. Ha tetszik ez egyeseknek, ha nem.

Szándékosan nem akarom az írást abba az irányba terelni, miszerint Ungár Péter ezzel szemben vajh kinek a kitartottja? Egyrészt nem rendelkezem a bíróság előtt bizonyító erejű dokumentumokkal efelől, másrészt a tisztelt olvasóra bízom, hogy – a cui prodest elvét alkalmazva – magától jöjjön erre rá. Ahogyan én magam is önerőből értettem meg elsőre Angéla sorait. Dacára annak, hogy egy családi tragédia folytán másfél évig voltam otthoni betegápoló, úgy, hogy közben semmilyen más tevékenységet folytatni nem tudtam.

A gátlástalanság csimborasszója

Ungár Péter itt azonban még nem áll meg. Ez még nem elég neki. Muszáj, hogy kicsinyes bosszúját beteljesítse, ezért köpködő és fröcskölődő sameszai elé dobja Angéla email-címét. Ez a cím természetesen össze van kötve minden „okos” eszközzel, tehát asztali géppel, privát email címmel, okos telefonnal, stb. Így kollégám napok óta kapja a gyalázkodó, brutális és embertelen üzeneteket, melyekből hadd idézzek néhányat:

„Angéla, te egy fasiszta, moslék patkány FideSSnyik vagy!”

„Azt kívánom, hogy dögölj meg, te nyomorék! A nyomorék hozzátartozód is dögöljön meg!”

„Úgy általában jó a békesség, de most kívánom ennek a Füssy nevű izének, hogy egy rokona az ő 0-24-es ápolására szoruljon, aztán rágja a küszöböt havi harmincezerből”

„Hogy a szemed rohadna ki, miután megírtad ezt a cikket…”

“Egyet kívánok magának, meg a kollégáinak, szülessen beteg, nyomorék gyerekük”

„Az én kívánságom, hogy a Pesti Srácok kedves kommentelőinek szülessen olyan agysérült, nyomorék, mozgás és kommunikáció-képtelen gyereke, akit 24 órán keresztül ápolni kell! És akkor keverjék bele mindenbe Soros Györgyöt, akiben jóval több emberség van, mint bennük! Remélem, az isten meghallja szavaim, és megveri őket, és pusztulásba taszítja Orbán Viktort, és átkozott, embertelen bandáját!”

Az utolsó két kommentár önmagában is kegyetlen és alávaló. Annak tudatában viszont, hogy Füssy Angéla hatodik hónapos várandós kismama, még súlyosabbak ezek a szavak. Angéla áldott állapotát csupán azért nem említettem eddig, mert de iure ettől még ugyanúgy, s ugyanolyan színvonalon végzi újságírói munkáját. De facto azonban megérdemelne legalább annyit, hogy ez a magát férfinek nevező ember legalább személyesen kritizálja őt, s ne a pribékjeit küldje rá, hogy ők végezzék el helyette a karaktergyilkosság piszkos munkáját. Ismerjük jól ezt a működési mechanizmust. Ungár „csupán” az email címet jelenteti meg, s a történések további részét a Sor(o)sra bízza. Nyilván nincsenek illúziói ilyen téren. Pontosan tudja, hogy mi fog történni. Mint ahogyan a politika soha, semmilyen körülmények között nem lehet más (s aki mást állít, az már pártja nevében is hazudik), úgy az emberi természet is kiszámítható. A bennünk lévő állati ösztönök bizony kitörnek belőlünk akkor, amikor közülünk valaki a falkán kívülinek jelöli meg egy társunkat.

Falkák és Falka-idegenek

Csakhogy itt az egyedüli falkaidegen maga Ungár Péter. Mert csak egy zavarodott elméjű, vagy egy diszlexiás nem tudja összerakni az értelmes magyar mondatokat kerek egésszé. Ha pedig Ungár ezek egyike sem, akkor csak és csakis a maró rosszindulat, és a tudatos félretájékoztatás vezérelheti tettében. Füssy Angéla ugyanis nem arról ír, hogy az otthon-ápolás intézménye, s annak munkaként való elismerése, valamint tisztességes bérezése elvetendő dolog lenne. Ez már az ő lényétől is teljesen testidegen lenne, hiszen számos jótékonysági akcióban vesz részt jelenleg is, sőt, ezek némelyikét ő maga indította. Annak ellenére, hogy odahaza nem állnak nála komoly halmokban a Deák Ferenc rézkarcával ékesített, színes papírlapok. Nem úgy, mint… na,d e hagyjuk! A lényeg, hogy Angéla soha, egyetlen szót sem írt le az otthonápolás ellen. Sőt! A cikke végén az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilatkozatának egy részlete is olvasható. A szakminisztérium a következőképp reagált a pénteki tüntetésre:

„A demonstráció teljesen nyitott kapukat dönget, hiszen a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthon ápolását vállalják. “

Ungár Péternek az olvasáson túl nem ártana megtanulni egy nagyon fontos dolgot. Nevesen, hogy az úri társaságból való kitiltás joga csak annak jár, aki maga is az úri társaság tagja. Ez az ő esetében többszörösen is akadályokba ütközik.

***

Füssy Angélának pedig innen is kívánok további sok sikeres cikket, jó egészséget, s áldott állapotához illő, nyugalomban és békében eltöltött napokat! Habár minden jobboldali (valamint jó érzésű baloldali) kollégám nevében nem nyilatkozhatok, de jómagam biztosítom őt maximális kiállásomról és támogatásomról.

A liberális aligellenzéknek pedig üzenem: a „soha többé baloldalt” vezérelvét követve kitartunk, dolgozunk, nem félünk, nem felejtünk, nem csüggedünk! Legfőbb célunk pedig egyetlen mondatban összefoglalható:

A haza minden előtt!

() VBT ()     

 (Vezető kép: Ungár Péter Facebook oldala)


10 hozzászólás “Tipikusan ellenzéki

  1. Tisztelt VBT nagyon korrekt, lényegretörő írás. Azzal nem lehet valamit kezdeni, hogy ez a milliárdos ficsúr közzétette Füssy Angéla e-mail címét annak beleegyezése nélkül? Miért kell a jobboldali újságíróknak elviselni ilyen mocskos, gyalázkodó sőt fenyegető kommentáradatot? Az nem lehet kifogás, hogy többet kell elviselnie, mint egy szimpla polgárnak, azért mindennek van határa, vagy nem? Ha nem értek egyet egy úságcikk tartalmával nem hatalmaz fel arra, hogy kritikán aluli, minősíthetetlen hangnemben fogalmazzam meg az egyet nemértésemet. Ez ellen miért nem lehet törvényi úton fellépni?

  2. Az anarcholiburnyák aljasságon kár így kiakadni. Az örök és változatlan.

  3. Ungar P. penze reven az u.n. uri tarsasag tagja, de viselkedese, karaktere a legutolso egyszerüen
    alpari tarsasagaval együtt. Nem tagadjak meg multbeli kommunista szocializalodasukat.
    Ilyenek a ballibfasisztak.
    Az atkok pedig altalaban – az elet igazsaga – visszahullnak az atkozodokra !!

  4. Az már minősíti is az átkozót, aki úgy kíván rosszat embertársának, hogy szülessen fájdalomban, kínban élő gyereke, vagy betegedjen meg a hozzátartozója.
    Az még valamennyire érthető lenne, ha magának az ellenfelének kívánná a betegséget, de egy ártatlan meg se született babának?….
    Más: ha a “P.esti S.rácok nem újság”, akkor meg mit izgatja az ellenzéket, hogy mit írnak rajta? Talán mert mégiscsak népszerű és ezzel a gyalázó is híressé akar válni?….
    Más: Többmilliárd Föld-lakótársunk ápol gyereket, beteg rokont, haldokló nagyszülőt. Mégsem tartják a markukat, hogy ezért fizetés, vagy legalább különszabadság jár… Ma én áldozom életemet teérted, holnap te fogsz engem ápolni, mikor szükségem lesz rá – már csak így mennek a dolgok mióta törzsközösségekben élünk. Leginkább az önmegvalósításban kiteljesedő túl-liberális körökben nem érzékelik ezt az alapigazságot. S én sem kifogásolom, ha a társadalom jobban segítse azt akire nehezebb teher jut, de ugye nem fogunk odáig eljutni, hogy minden problémánál tartjuk a markunkat, ahogy a ballibsi körökben nagy divat lett?

    1. Nagyon sok mindenben igazad van. Az újságíró nő azt emelte ki a cikkben, hogy milyen mocskok vannak akik ezeket a nehéz sorsú embereket kihasználva keresnek indokot újabb tüntetésre. Ráadásul nyitott kapukat döngetnek.
      De aki igazából kiérdemelte a haragunkat az ungár péter ( nnem érdemel nagybetűt).
      Nem tudom az édesanyja (akit egyébként tisztelek) hogyan tud ezzel a gyerekkel szóbaállni .

  5. Eu az ungár péter miért az anyja cuccait hordja? Nem.azz.mondták, hogy van egy csomó pénze?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük