„Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza.” (Gárdonyi Géza)
Persze. Megvan a véleményem arról, hogy van-e egy államilag finanszírozott egyetemen létjogosultsága a gender szaknak (röviden: nincs). De most nem ezzel szeretnék foglalkozni. Inkább olyan témához szólok hozzá, ami engem is érint. Tegyük fel, hogy 48 éves, 172 centiméter „magas”, kopasz, szemüveges, jobbkezes, színtévesztő férfi vagyok. Ennek feltevése nem esik túlságosan nehezemre, mivel 48 éves, 172 centiméter „magas”, kopasz, szemüveges, jobbkezes, színtévesztő férfi vagyok. Hát kérem! Szakokat akarok! El is mondom, mely egyetemi szakokra gondoltam, s mi lenne ezek feladata.
B&RB szak, azaz Balkezes és Rejtett Balkezes szak
Fentebb azt állítottam, hogy jobbkezes vagyok. Ez azonban csak részigazság. Már, ha hinni lehet azoknak az egyszerű kísérleteknek, amelyekkel könnyen ki lehet deríteni, hogy valaki eleve jobbkezesnek született-e, avagy később szocializálták át a „jó” kézre. Én, ha karba fonom a kezeimet, mindig a bal van felül. A telefont is bal kezemmel tartom a bal fülemhez (szóval alighanem balfüles is vagyok). Mindezekből következtethetően (talán, esetleg) csecsemőkorom végén, óvodás éveim elején lehettem átszoktatva.
És ez bizony a tudósok szerint hordoz némi problémát magában. Úgy hírlik, hogy az átszoktatott embereknél bizonyos koordinációs mozgások sosem alakulnak ki optimálisan, s egyéb viselkedési formákban is abnormalitást mutatnak. Ez utóbbi nagyon igaz. Hogy csak egyetlen ilyen abnormalitást mondjak, képtelen vagyok jobb kézzel felemelni egy üres söröskorsót. Mindig elvitetem, megtöltetem, és úgy már megy.
A szak feladata: Balkezes tüntetések szervezése, népszavazás kiírása a baloldali közlekedés visszaállításáért, valamint érzékenyítő tréning. A tréning keretén belül minden jobbkezesnek kötelessége lenne tökéletesen megtanulnia a balkezes munkavégzést, majd adott időn belül visszaszoktatnia magát jobbkezessé.
Alacsony szak
Bizonyított, hogy állásinterjún, párválasztáskor, s az élet számos más területén előnyt élveznek azok, akik nagyra nőttek. Persze a „nagy” fogalma minden korban mást jelent. Napóleon például 169 centire tornyosult Frankhon fölébe (a kis törpe, fúj!), ellenben korának férfi átlagmagassága 165 centiméter volt. Én például 3 millió évvel ezelőtt a csutka kis egyméteres Australopithecus afarensis-ek közt úgy járkálhattam volna, mint egy kigyúrt görög félisten.
Sajnos pont a legrosszabb korba születtem. Ha akár csak a ’70-es évek Magyarországán lettem volna felnőtt férfi, legalább hordhattam volna az akkoriban divatos, platformos férficipőket, amik az urakat sokszor 6-7 centivel is magasabbnak mutatták. Sajnos nem adatott meg nekem ez a szerencse. Pedig akkoriban a krumplileves még krumplileves, a diktatúra meg diktatúra volt.
A szak feladata: helyet követelni a magas politikában, lejjebb vitetni az ajtókilincseket, lejjebb kalibrálni a mozgásérzékelős kültéri világítótestek alsó magasság-limitjét, valamint érzékenyítő tréning. A tréning keretén belül az adott magasságon felülieknek előírni a térdelőjárást, vagy a guggolva közlekedést, míg a kifejezett törpe termetűeket rendeletileg kötelezni az indiánszökellésre.
Hajtalan szak
Mondanom sem kell, hogy a kopaszokat ugyanazok a diszkriminációk érik, mint az alacsonyakat. Jó, hát némely helyen nem. Ugyanis némelyik parlamenti párt esetében nem árt, ha az elnöki posztra aspiráló személy az életének legalább a korai szakaszában volt hivatásszerűen tar. Minden más esetben durva és megalázó inzultusok érik nap, mint nap a fejszőrzet nélküli magyar állampolgárokat. Például az uszodákban ugyanúgy kötelező számukra az úszósapka viselése.
A kopasz embert kinézik a fodrász szalonokból, nem kívánatos vendég az áruházak sampon-polcainak környékén, és gunyoros tekintetek követik minden lépését, amikor – teszem azt ajándékozási szándékkal – a fésűk között válogat.
A szak feladata: Brüsszelig, vagy ha kell, Strasbourgig elmenni annak érdekében, hogy a hajbeültetés alanyi jogon, teljes TB-támogatással járjon. Emellett a kor szépségideáljai közé emelni a golyófejet. Ja és természetesen érzékenyítő tréning, melynek keretében tarvágásra kell kötelezni a polgárok bizonyos százalékát, de csak télen, nem pedig a rekkenő nyári hőségben.
HAB&RB szak, azaz Hajtalan, Alacsony, Balkezes és Rejtett balkezes szak
Mert nyilván arra is gondolni kell, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha mindezek a negatív diszkriminációra okot adó feltételek valakinél egyszerre jelentkeznek. Ezek együttes hatását nem is ragozom. Felesleges lenne. Maradjunk annyiban, hogy az e hendikepek mindegyikével élőknél a társadalomban való beilleszkedés esélye egyenlő a nullával, ami most így hirtelen nem tudnám megmondani, hogy prímszám-e, de azt igen, hogy eleve már számnak sem természetes. Viszont legalább pozitív.
***
Vagy…
Vagy, mondjuk, elfogadhatok néhány dolgot. Példának okáért, hogy ha profi kosárlabdázó szeretnék lenni, akkor csakis abban az esetben próbálkozzam ezzel, ha a súlypontemelkedésem helyből másfél méter. Abba is belenyugodhatnék, hogy az igen jól körvonalazható klisék alapján történő megítélés a kollektív tudatba oly erősen van belekódolva, hogy azt soha senki nem tudja megváltoztatni. Annál is inkább nem, mivel ezeket állati eleinktől örököltük át. A hímek közül mindig a magasabbak, a dús szőrzettel rendelkezők érvényesültek könnyebben a falkában.
Ha tehát nem akarom mindeniképp ráerőltetni a társadalomra egyéni frusztrációimat (pláne annak tudatában, hogy ez sosem sikerülhet), csakis egyetlen dolgot tehetek. Mégpedig azt, hogy próbálom megérteni: az Alaptörvény biztosította polgári jogaim nem attól függnek, hogy melyik kezemet használom, és van-e a fejemen haj. Miután pedig ezt felfogtam, egész egyszerűen abból főzök, amim van. Nem afelett aggodalmaskodom, hogy nem vagyok egy Apáti Bence, inkább annak örülök, hogy a Teremtő nem troglodita csehszlovák kémnek dobott le erre a sárgolyóra.
() VBT ()
És a kreténség a végtelenig fokozható!
https://registrar.nd.edu/BOI/BOI1718UG.pdf
Lásd a 70. Oldalt.
Ez a jónevű University of Notre Dame.
https://registrar.nd.edu/BOI/BOI1718UG.pdf
Lásd a 70. oldalon. Igaz, ez egy magánegyetem, de ezzel kötött a kirmány megállapodást cca. egy hónapja.
A Szerző lényeglátó képessége, és remek humora magas szintű. Az írását olvasva, az első sortól kezdve végig hangosan kacagtam. Lám, lehet komoly dolgokról humorral mély igazságokat írni. Gratulálok.
Gondolatébresztő írás, jót mulattam rajta (pláne a balkezes üres söröshordón). Ellenben komolyra fordítva a szót mi adófizetők szeretnénk ha az egyetemeken csak a társadalomnak hasznos dolgokat tanítanának.
Elvárnánk, hogy a közpénzből finanszírozott egyetemek egyes szakai nem a hülyék és mindenre alkalmatlanok elfekvője lenne.
A diploma, pláne dr. előtag régebben azt jelezte a társadalmak tagjainak, hogy többet tanult az illető, s e többletképzőkben 5 év alatt nyilván megszűrték a szellemi képességeit, s vezetésre, fejlesztésre a legalkalmasabbnak találták az arra hivatott okos professzorok.
Épp ez alapján van az, hogy a katonaságnál automatikusan tiszti fokozatot, ezzel parancsolási jogot kap az egyetemi végzettségű, mégha nem is hadi képzőt végzett.
Ha viszont komplett idiótáknak adnak diplomát, ezzel legalizálják az ilyenek vezetési jogát. S Isten mentse meg azt az országot, ahol ilyenek jutnak döntési pozícióba háborús gyors és életbevágó hadi helyzetben!
Hogy ez mennyire veszélyes, lemérhető a mai nyugati, pláne svéd elit szellemi kompetenciáján, ahol ilyen csökött agyú genderidióta-képzőn végzett, és emígy csak ugyanilyen marhák vezette minisztériumokba “egyetemi” végzettséggel betódult batikbanyák verik épp szét a társadalmat .
Az, hogy egyetemi diplomának nevezik az ilyen bolondképző WC papír értékű oklevelét, azzal az igazi szellemi munkával szerzett valódi diplomák tulajdonosait járatják le.
A felvételin elő kell adni a Száraz tónak… c. népdal LMBTQ átiratát:
Száraz hímtag/puna nedves partján
döglött béka kuruttyol (nekro- és zoofilia megjelenítése).
Hallgatja egy süket dzsender (esélyegyenlőséget meg kell jeleníteni!)
ki a vízben lubickol.
Sej-haj denevér
bennünk van a transznem-gén.
Vak meglátja, hogy kiugrik (esélyegyenlőség megjelenítése+)
sánta utána szalad. (esélyegyenlőség megjelenítése++)
Kopasz dzsender haját tépi, (esélyegyenlőség megjelenítése+++)
a néma meg óbégat. (esélyegyenlőség megjelenítése nonpluszultra)
Sej-haj denevér,
…