Bizony nem éppen most volt 1996. Pontosan tíz évvel azelőtt, hogy pártelnököd kormányzása alatt egy azóta is ismeretlen, rejtélyes alak parancsára szemeket lövettek ki, s kardlapos lovasrendőrök oszlatták a tömeget Budapesten. Akkor még párttársad is „csak” kvízprofesszor volt. Én pedig a Komlósi Oktatási Stúdió növendéke, s a Magyar Rádió külsős riportere. Külsősként a rádióban olyan kezdő pályatársaim voltak, mint Jáksó László, vagy a későbbi MSZP-s Déri Balázs. Az újságíróiskolában pedig olyan tanáraim, mint Vámos Miklós, Vitray Tamás, Fiala János, no és szeminárium-vezetőként… te.
Emlékszel, kedves Zsolt? Ez még akkoriban volt, amikor a politikai váltógazdaság poshadt mocsarában fuldokoltunk, miközben az országot az a pufajkás komcsi vezette, aki valami furcsa oknál fogva később szobrot kapott Brüsszelben. (Azt is át kéne vinni a Jászai Mari térre.)
Te akkoriban – rengeteg állomást megjárva – a Juventusnál vezettél műsort, s dalszövegíróként is egészen jól muzsikáltál, olyannyira, hogy később az Artisjus zeneszövegírói szakosztályának is tagja lettél. S fel sem tudnám sorolni, mi mindenbe vágtál bele (nem is tehetségtelenül), míg végül eljutottál a politikáig, hogy ebbéli létedben teljesedj ki. Szóval azt aztán végképp nem lehet rád mondani, hogy nem dolgoztál meg minden fillérért, amid van.
Most mégis egy furcsa apropóból írok neked, innen, a Pesti Srácok lapjairól. Mert én most – úgy is, mint egykori diákod – ahhoz az emberhez szólok, aki 1996-ban, az 1956-os forradalom emlékére – többek között Király Béla társaságában – felavattad a Pesti Srác című szobrot a Corvin-közben.
Zsoltom!
Legalább egymással legyünk őszinték!
Amiótától ismerlek, neked sosem jelentett gondot bemenni a Gundelbe, és ott degeszre tömni magad a legkiválóbb ételekkel. Ahogyan Budapest más jó hírű – a Gundelnél esetenként nagyságrendekkel drágább – éttermének mindegyikébe eljuthattál, ha nagyon akartad.
Félre ne érts, nem a zsebedben turkálok. Ez egyszerűen csak így van, és kész.
Azt tehát, hogy te egy, a fenti képen látható gusztustalan, populista megjegyzést tegyél, miközben életszínvonal tekintetében évtizedek óta magasan felette vagy a magyar átlagnak, na, azt már nem veszi be a gyomrom.
Mondd, láttál te mostanában ebből az általad említett éhező százezerből akárcsak egyet is? És ha igen, akkor megetetted?
(Utóbbit amúgy kinézem belőled, mert 1996-ban még jó ember voltál, s az alaptermészet a dékás maszlag alatt is ott kell, hogy lapuljon.)
Jut eszembe, képzeld, pont tegnap voltam a fiammal Pesten. A te kedvedért megnéztem a Gundel étlapját. A pisztráng turbolyával és mandulatejjel 5.900 forintba került, szóval borravalóval majdnem 13 ezret kellett volna kettőnknek kicsengetnem. No, nekem egy ideje hó elején is hó vége van, meg aztán parkolni is nehéz arrafelé, szóval inkább beültünk egy KFC-be, ahol két kosár kilencdarabos csirkeszárnyért, két üdítőért és két káposztasalátáért „csak” 4.500-at gomboltak le rólunk. Égett is a pofánk rendesen, hogy a rezsimbérenc júdáspénzből így dőzsölünk, amikor a körúton két „szeletpizza” csak 400, Kínában meg éheznek a négerek…
Amúgy az megvan, hogy az éttermek annak adnak kedvezményt, akinek akarnak?
Amúgy az megvan, hogy a szabott áron meghirdetett ételeknek csupán az egyes embereknek, vagy csoportosulásoknak az indokolatlanul drágább díjazása , tehát az egyértelmű negatív diszkriminációja a tilos?
Amúgy az megvan, hogy bármely ország bármely éttermének óriási dicsőség és megtiszteltetés az országa miniszterelnökét és kabinetjét kiszolgálni?
Amúgy az megvan, hogy az étermek menükínálata (pláne ha tartós, napi menükiszállítás) igazodik a megrendelés milyenségéhez, szóval kitűnő ételeket szervíroznak, de nem beluga kaviárt, és méretes homárt?
Szóval ne baromkodj már, Zsolt! Hagyd a csudába a gasztropolitikát, és menj inkább Niedermüller elvtársaddal Brüsszelbe, a hazád ellen tüntetni, ahogy minden más rendes liberális teszi.
() VBT ()
P.S.: Kedveskedésből kisipari sufnimunkával csináltam neked egy jelet. Azt jelenti: “Gréczy egy Gazdag”
(Kiemelt kép: Gréczy Zsolt Facebook oldala)
Úgy látom a G betűs szót még a saját nevében is ügyesen elrejtette GrECzi úr. Tehát G1G valóban jobban illik önhöz. Vagy GGG mint Gyurcsány Gay Greczy. Ezek jobban fedik a valóságot .
Gréczy 1 G.czy
Ez inkább stimmel.
G e c i 1 G é c z y vagy fordítva is működik.
Bolsi tetvekkel ne foglalkozzunk már.
A gyűlölet balhé /Gundel menü/ kizárólag a néhány /tíz?/ezer Orbán fóbiás baromnak szól. Így is kell értékelni a Gréczi/Varjú, és trsai szellemi színvonalát. Fetrengjetek primitívek, az jól áll nektek. Csak infó: a várbeli kolostor állami, és nem Orbán beruházás, nem magántulajdon. /Bonyolult, mi?/
Tegnap a Hír TV-ben gyakorlatilag megfenyegette Földi- Kovács Andreát, mert megemlítette Gyurcsány Altus cégét!
Valóban az egész DK egy NAGY G!
A DK-val kapcsolatban csak egy régi mondás jut eszembe: FEJÉTŐL BÜDÖS A HAL. A Gréczy által citált LOGO az én olvasatomban: ORBÁN 1 GÉNIUSZ! Köszönjük, hogy ezt terjesztik is.
Valójában ezekkel a tetvekkel nem is kellene foglalkozni, de…az embernek van egy vele született tulajdonsága, hogy először is rettenetesen kiváncsi,,,,,azután meg nem szeret senkinek sem adósa maradni………..Nos ha adósságot akarnánk törleszteni, ezekből a komcsi – bolsi – libcsi banditákból, gengszterekből, maffiózókból már mindegyik be lenne döngölve a sárga agyagba !!! Csurka István fogalmazott úgy hogy ezek a csatorna patkányok állandóan hazudnak………..és az is hazugság ha a valóságról nem beszélnek !! Nekünk addig kell róluk beszélni, míg el nem érik a dögkutakat !!!!
Na de mi aszart szóljak hozzá, ha a Holdra beszélek ??? Vagy éljenek örökké, vidáman, dőzsikézve a KOMMMUNISTÁK, A BOLSEVISTÁK,, A LIBÁSOK,,,, AZ INTERNACIONALIZMUS !!!! és mindenki aki Orbán Viktor magyar MINISZTERELNÖK ellenes !! Így már fasza ??
Nekem nagyon egyszerű az asszisztom ezzel a 24 karátos senkivel Quercsány WC papírja. Haláláig !+
“Bizony nem éppen most volt 1996. Pontosan tíz évvel azelőtt, hogy pártelnököd kormányzása alatt egy azóta is ismeretlen, rejtélyes alak parancsára szemeket lövettek ki, s kardlapos lovasrendőrök oszlatták a tömeget Budapesten.”
Valóban nem most volt. Ám emlékezetem szerint a bokros csomagjával törölgettük a csipát reggelente a szemünkből,mert drága volt a víz a fizetésünkhöz képest. És a horn kormány szopatta a népet.
A kardlapozás meg az ivrit nyelven kommunikáló “rendőrök” 2006-ban tüsténkedtek. Az pedig a gyurcsányi-gergényi-demszki idején volt kötelező.
MOCSKOS, KRETÉN,ALJAS, HAZAÁRULÓ BANDATAG !!!!
HAJRÁ –NEKÜNK A CÉL : FIDESZ 3/3 !!!!!!
ENNYI !!!