A Svájcban élő háromgyermekes, 40 éves eritreai Abte A a frankfurti pályaudvar peronjánál áll. Várja a vonat érkezését. Nem utazni akar. Gyilkolni akar. Más szándékkal jött, de most már ezt akarja. Alig egy hete még a szomszédját fenyegeti késsel, és feleségét valamint három gyermekét zárja be a lakásba zürichi otthonukban, hogy aztán a helyszínről elmenekülve felszálljon a Bázelből Frankfurtba tartó vonatra. Sem a szomszéd, sem a feleség nem érti, mi történhetett, hiszen Abtét addig békés, nyugodt, vidám embernek ismerte mindenki.
S most ott áll Abte a pályaudvaron.
Pontosan kiszámítja, hogy kit lökjön a vonat elé először. Választása egy kisgyermekes anyukára esik, hiszen a nők, pláne, ha gyereküket is menteni akarják, nem reagálnak olyan hatékolyan a veszélyre, mint mondjuk egy életerős, fiatal férfi. Abte A belöki az anyukát és a gyermeket sínekre. Majd egy 78 éves nőt is megpróbál a a vonat elé taszítani, de az idős hölgy ellenáll, a gyilkos pedig pánikszerűen menekülni kezd. Azonnal elkapják. A 8 éves kisfiú a helyszínen életét veszti…
Mit mondanak a német és a svájci hatóságok? A férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, nem beszámítható, etc.
Ezzel szemben a valóság annál is fenyegetőbb, mint azt gondoljuk.
***
Abte A. 2006-ban jött Svájcba illegálisan, s rá két évre kapott menekültstátuszt. A svájci hatóságok szerint jól integrálódott a svájci társadalomba. A német hatóságok szerint tettét mentális betegsége indokolja, nem pedig valamiféle szélsőséges szervezethez való tartozás.
A legmegdöbbentőbb talán a német sajtó reagálása. Kezdve azzal, hogy a hírt nem a bűnügyi, hanem a belpolitikai rovatban közölték a német újságok. Ráadásul mindegyikhez politikai kommentárt is fűztek a cikkírók.
E kommentárok talán legmarkánsabbika a Zöldekhez közel álló Die Tageszeitung (TAZ) napilapban jelent meg. A TAZ publicistáját az zavarja, hogy „egy hamis félelemérzet alakult ki Németországban”:
„Miközben növekszik a szélsőjobboldali motivációjú erőszakos cselekmények száma, csak a külföldiek által elkövetett bűncselekmények esetén van hatalmas felhorkanás.”
A hivatalos közlemények valamint a sajtóhírek csak úgy hemzsegnek a hazugságoktól és ferdítésektől. S pont a lényeg marad le belőle: hogy ez a gyilkos bizony Svájc és a nyugat-európai tolerancia saját nevelése.
***
Nézzük, mi történik abban az esetben, ha Fekete-Afrikából valaki Svájcba költözik.
1.
Először is azzal kell szembesülnie, hogy Svájcban bizony dolgozni kell. Kezdetben kapja ugyan a menekült státusz miatti segélyt, hiszen a svájciak szerint megérdemel egy esélyt a jobb életre, ugyanakkor képzésekre kell járnia, nyelvet kell tanulnia, majd záros határidőn belül el kell helyezkednie valamilyen kiajánlott munkahelyen. Az ő érdeke is ezt kívánja, hiszen a svájci megélhetési minimumhoz képest a segély összege meglehetősen alacsony, úgynevezett munkára ösztönző szociális támogatás.
A munkavégzéssel való szembesülés azért is döbbenetes sokként hat rá, mert egyéb felismerésekkel társul. Hogy ezt megértsük, tegyünk egy képzeletbeli látogatást szülőhazájába.
Eritreában, Észak-Korea mellett a világ legelzártabb és legszegényebb országában (de akár Szomáliában, vagy a térség más országaiban) az élet teljesen máshogyan zajlik, mint a fejlett Nyugat-Európában. A legfontosabb különbség, hogy ott nincs állandó munkája szinte senkinek, majdnem mindenki alkalmi munkákból él. A többség olyan bádogviskókban lakik, amikben nincs közmű, még az áramellátást is napelemekkel oldják meg, egyszóval közműdíjat sem kell fizetni. Az idő meleg, elég egyetlen váltás ruha, kocsija csak a lakosság 2%-ának van, társadalombiztosítása még ennyinek se. Egyedül az étel és az ivóvíz az, amiért naponta meg kell harcolniuk, de ezt cserekereskedelem útján biztosítják maguknak s családjuknak. A családokban nem ritka a 15-20 gyermek.
Ezzel szemben Svájcban 42,5 óra a hivatalos heti munkaidő, de a vállalatok gyakran túlórára is kötelezik dolgozóikat. A csekély, vagy semmilyen nyelvtudással nem rendelkező külföldi bevándorlóknak természetesen a legrosszabb munka jut. Leggyakrabban húsfeldolgozó kombinátokban kell robotolniuk, hajnali 4 órai kezdéssel. Ez az évek során sem változik sokat, ugyanis az afrikai bevándorlók valamiért 10-15 év tartós svájci tartózkodás után is csak makogva, rosszul beszélik a nyelvet, továbbtanulásra, szakképzésre pedig szinte egyikük sem vállalkozik.
2.
A második, amivel a fekete-afrikai szembesül, az a svájci ellátórendszer szerkezete. Először is, ahogy fentebb mondtam, a munka mindenki számára kötelező. A munkavállaláshoz azonban mindenkinek kötelezően kötnie kell magán-betegbiztosítást. A fizetésből pedig nyugdíjjárulékot vonnak le (erről bővebben később).
Ahogy szintén fentebb említettem, Fekete-Afrikában a többgyermekes családmodell a követendő. Az afrikai bevándorlók pedig előszeretettel maradnak rasszon, sőt nemzetiségeken belül is. Eritreai férfi eritreai nőt választ, szomáliai férfi szomáliai nőt, stb., méghozzá, ha lehet, egy törzsből valót. Így aztán mindkét részről óhajtott és elvárt a sok gyermek.
Ezt azért fontos elmondani, mert a svájci törvények értelmében meghatározott négyzetméteren csak meghatározott számú lakó élhet. Tehát nem tehetik meg a bevándorlók, hogy húszan, harmincan éljenek egyetlen lakásban. Akinek van 3-4 gyermeke, annak egy meglehetősen nagy, 3-4 szobás lakást kell fenntartania, máskülönben az állam a gyermekek elvételével szankcionálja a nem megfelelő lakhatást.
A férj havonta kap minden gyermek után 200 svájci frankot. Jellemzően az egyéb családtámogatási juttatásokat is a férj kapja, ami, tekintve, hogy Svájcban a nők a szavazati jogot is csak 1971. február 7-án kapták meg, nem túl meglepő. A gyermekek után járó adókedvezményt is a férjnek adják meg.
A feleségnek ellenben a szülés után csupán 14 hét betegszabadság jár, GYES és GYED pedig egyszerűen nincs. A bölcsődei elhelyezés sem lehet számukra megoldás, ugyanis a legolcsóbb Kindertagesstätte azaz Kita is 1200 svájci frankba kerül gyerekenként havonta. Ráadásul a kisgyerekek itt 8 órás nappali elhelyezést kapnak, aminek következtében az anyuka, még ha meg is tudná fizetni, nem vállalhatna két vagy három műszakos munkát.
A férfinek emellett akkor is kötelessége gondoskodnia gyermekeiről, ha elválik feleségétől. A szokásos 3-4 gyermek esetén ez azt jelenti, hogy fizetéséből 70-75%-ot levon az állam.
Összefoglalva: a svájci családmodell a „férj, feleség, egy gyermek” mintára lett kialakítva, ahol a férfi dolgozik és igen jól keres, a nő pedig háztartásbeliként otthon tartózkodik, és ellátja a gyermeket annak iskolás koráig. A fekete-afrikai „családmodellben” gondolkodók ebbe a rendszerbe egyszerűen nem férnek bele.
***
Mivel az afrikaiak többsége sem a munkával, sem a családdal járó kötelezettségeket nem bírja, két megoldás közül választ. Az egyik, hogy bejelenti a svájci hatóságoknak, hogy elhagyja az országot, és hazaköltözik. Ebben az esetben egy összegben megkapja az addig befizetett nyugdíjjáruléka teljes összegét. 10-15 éves svájci munkavállalás után ez az összeg eritreai mértékkel nézve valóságos vagyonnak számít.
Akik viszont a másik utat választják, azok előszeretettel íratják ki magukat az orvosnál valamiféle betegségre hivatkozva. Gyakran előfordul, hogy szándékosan levetik magukat a magasföldszintről vagy az első emeletről, eltörik egymás kezét, lábát, autók elé vetik magukat, stb. De egyre gyakoribb példa, hogy pszichés panaszokra (pl. burnout, depresszió, szorongás, stb) hivatkoznak. Lám Abte A is betegszabadságon volt az év eleje óta.
Tekintve, hogy Svájcban egészen más környezet fogadja az illegális migránsokat, mint amiben odahaza reménykedtek, vagy mint amivel az embercsempészek hitegették őket, a hatalmas mértékű kötelezettségek súlya alatt rendre meg is roppannak. Ilyenkor félig szimulálva, félig valóságosan, hogy tettekkel igazolják mentális betegségüket, valamit elkövetnek. Például autókat rongálnak, kirakatokat törnek be, járókelőkre támadnak, stb. Ez a fajta cselekvésmód tehát csak kis részben adódik területhódító, agresszív magatartásukból; a cselekedetek mozgatórugója nagyobbik részt kutya közönséges biztosítási csalás. S ami a legriasztóbb, hogy amennyiben közülük valaki elkezdi, a többi másolni fogja őt. Ezért nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy a vonat alá lökések, a machetés vagdalkozások, az autórongálások, a kirakatbetörések, a járókelőkre támadások egyre jobban el fognak szaporodni az elkövetkezendő hónapokban, években.
Még rosszabb a helyzet, ha a férfi muszlim. Ugyanis a svájci rendfenntartók velük szemben zéró toleranciával élnek. Nemrégiben egy muszlim férfi egy forgalmas téren hangos „Allahu akbar” kiáltással köszöntötte rég nem látott barátját, mire a járőr azonnal elfogta. A férfit elzárásra és pénzbüntetésre ítélték, mondván, hogy riadalmat keltett a helyi lakosok körében.
(Mint tudjuk, Abte ortodox keresztény, ez tehát rá pont nem vonatkozik. Ugyanakkor kereszténysége sem az a fajta kereszténység, amelyet Európában megszokhattunk. Az afrikai keresztényeknél a törzsi szokások minden esetben felülírják a Krisztusba vetett hitet. Ilyen “szokás” például az ellenséges törzs tagjainak lemészárlása, a rabszolgtartás, vagy – legextrémebb példaként – a kannibalizmus. Igen, nem tévedés. Fekete-Afrikában vannak olyan törzsek, amelyek egyszerre keresztények és kannibálok.)
***
Modellezzünk egy olyan, lehetséges változatot, amely ugyan nem menti fel az eritreai Abte A-t a bestiálisan elkövetett gyilkossága alól, de némi magyarázattal szolgálhat arra nézvést, hogy vajon mik lehettek a kiváltó okok.
Abte a Zürichi Közlekedés Vállalatnál dolgozik. A svájci munkatempó nem neki való, ahogyan egyetlen hasonszőrű társának sem. Tegyük hozzá, hogy a svájci feszített életforma még magukat a svájciakat is erősen traumatizálja, ami miatt Nyugat-Európa országai közül itt igen magas az öngyilkosok száma. Ráadásul azzal kell szembesülnie, hogy az irányító apparátus minden tagja fehér bőrű, s őt idegenként kezelik a nem annyira barátságos és befogadó svájciak.
Az is elképzelhető, hogy munkahelyén a kirúgás réme fenyegeti. A nagy 2015-ös migrációs hullám után ugyanis egyre több német keres munkát Svájcban. A svájciak pedig előszeretettel alkalmazzák őket, hiszen iskolázottak, azonos kultúrkörből, azonos nyelvi közegből érkeznek. Így valóban, sokszor migránsok helyét foglalják el.
Lehet, hogy ezek miatt Abte az alkoholhoz és/vagy a drogokhoz nyúl, lehet, hogy csupán „besokall”, de egyre agresszívebb feleségével és gyermekeivel. Az asszony ezért megzsarolja őt, hogy elválik. Mivel erre mindene rámenne, s elképzelhető, hogy utcára is kerülne, úgy határoz, hogy eljátssza a mentálisan sérültet. Az ezt alátámasztandó tett elkövetéséhez egy másik országot választ, hiszen nem „sajárt földön” akarja tettét elkövetni.
Amikor viszont ott áll a peronon, valami elszakad benne. Már az egész világra haragszik, de főleg a fehér európaiakra.
***
Nyugodt szívvel kijelenthetjük tehát, hogy azon a bizonyos peronon nem az eritreai férfi gyilkolt. Ő csak a kovácsolt fegyver volt. Ezt a fegyvert pedig a védtelen édesanyára és még védtelenebb kisfiára a toleráns és befogadó nyugat fogta, hogy halálos csapást mérjen le rájuk.
De, ha egyszer a “liberális haladás” a gyilkosnevelést diktálja?!
Zsolti Nagy (fb), igen, nem érdemel kevesebbet. De talán a cikk mondandóján is el kellene gondolkodni, nem gondolja?
“egy muszlim férfi egy forgalmas téren hangos „Allahu akbar” kiáltással köszöntötte rég nem látott barátját, mire a járőr azonnal elfogta. A férfit elzárásra és pénzbüntetésre ítélték, mondván, hogy riadalmat keltett a helyi lakosok körében.”
EZ TETSZIK!
ÍGY KELLENE TENNI EGÉSZ EURÓPÁBAN!
Érdekes mód ezt nem reklámozza az itthoni libsi média , hogy hogy jutottak el oda a csodás wilkommenkinyaljuk a seggetektől oda hogy nem lehet hangos Allahu Akbarral köszönni egy Svájci utcán mert közriadalmat kelt, mi több pénzbüntetés jár érte!
Valamikor Bayer “Bádog” blogján lehetett kommentelni, mivel egyértelműen kapcsolható a fenti cikkhez idemásolom:
(Gondolatok Blasiustól)
” Magam is leírtam, hogy a földi élővilág rendszere (és ebben bennefoglaltatik az ember működésének rendszere, motivációinkkal, reflexeinkkel, etc) nem üdvözítő és főleg nem könyörületes.
Miért nem úgy alakult ki az élővilág, hogy nincsenek ragadozók, és minden komplexebb organizmus ,az idegrendszerrel nem rendelkező,és így szenvedést nem ismerő növényekkel táplálkozik? Vagy csak napsugárral/vízzel vagy ásványokkal ?
Miért alakult úgy, hogy mértéktelen szenvedést, erőszakot, pusztítást eredményező lánc működik, ahol az életbenmaradás a másik élet sikeres elpusztításától függ ?
De könyörgöm, érdemes ezen gondolkozni ?
Aki meg elvesztette mindenét, az is életben akar maradni, MINDEN ÁRON , ha kell KÖNYÖRTELENÜL elveszi a másét.
Ha nincs étel, ital, mindenre képes az ember. Mindenki csak élni akar és küzd. Ez a földi létformák jellegzetessége. A baktériumtól az emberig bezárólag.
Én is azt akarok.
Élni, biztonságban, jólétben és ezt fenntartani a közösségemben, ezáltal a saját genetikai reprodukcióim, a gyerekeim és az ő gyerekeiknek a jövőjét biztosítani.
Ha pedig ehhez be kell zúzni olykor pár fenyegető koponyát, ám legyen. Én nem fogok álszerény lenni, se természetellenes meg irreális mantrákat hangoztatni, mint humanizmus meg felebaráti szeretet.
Egy templom óvó falai közt vagy egy nyugati, békeszigete konferencián a jóvilágban megnyerően hangzanak ezek az ideológiák, ám a valóság nem ez.
Csak nehogy túl későn tanulja ezt meg a fehérember, akin rajtaüt a maradék hat milliárd.
Ne félj, egy harmadik világbelinek ezt nem kellene magyarázni. Ott tisztában vannak vele, hogy mi az élet és mi a halál. Ott az emberiség nagy része ma is úgy él, hogy küzdenie kell az életbenmaradásért, a halál pedig naponta jön szembe vele az utcán. Aztán idejönnek és nevetnek a sok puhány, elkényelmesedett, saját seggében élő köcsögön, akiknek az a legnagyobb baja, hogy lehessen e azonos neműeknek házasodni meg, hogy iphone-t vagy Samsungot vegyen e.
Szánalmas.
Lehet tényleg megértünk a pusztulásra ?
Meglátjuk mit hoz a jövő, de néhány mondásunkat mindenesetre komolyan venném: “gyáva népnek nincs hazája”, “amiről a nemzet önként lemond, azt visszaszerezni bajos olykor lehetetlen” !
Attól, hogy elvont kritikát fogalmazol meg, még ugyanúgy a rendszer része vagy.
Nem vonhatod ki magad.
Max. úgy ha feladod a küzdelmet.”
Semmiféle együttérzést nem keltett bennem e cikkben kifejtett helyzet sem. Mindannyian a homo sapiens fajhoz tartozunk és van szülőhazánk. Tehát ugyanúgy mint minden élőlénynek a Föld nevű bolygón felnőttként meg kell dolgoznia, küzdenie a saját életben maradásáért, a területén illetve el kell tartania és felnevelnie az önként vállalt szaporulatát a fajfenntartás ösztöne alapján.
Vagyis a kispókokat a hátán hordó pókmamától kezdve az oroszlánokon át minden élőlény dolgozik azért, hogy megélhessen és szaporodhasson.
Csak az arab, muszlim és afrikai nő és férfi érzi úgy, hogy ez neki nem kötelessége.
És csak az általunk eltartott politikusok, Soros-milliárdosok, hazudozó és hazugságból megélő nyugati celebek, újságírók meg ENSZ tébolyultak tartják úgy, hogy a munka csak a miénk, európai, kelet-ázsiai, ausztrál, és észak-amerikai emberek, főleg fehérek és sárgabőrűek kötelessége. Sőt nemcsak, hogy a mi kötelességünk technikát fejleszteni, mezőgazdaságot fenntartani, gyógyszert gyártani, de nekünk kötelességünk Afrika 6000 éve semmittevő végtelenül önző lusta népét is segélyezni és ezzel fricskát adva a szelekciónak fölszaporítani.
Hát egy nagy lósza…t, mama!
Ha az afrikai nem bírja a munkatempót, húzzon haza, vagy dögöljön éhen! Nem érdekel!
Én a tanult, szorgalmas fehér ember, akinek eszébe se jutna más nyakán élni, azért nem vállalok sok gyereket, hogy becsülettel fölneveljem a megszületetteteket. Nem vállatok 10-12-őt, hogy ne szaporodjunk túl, ne faljuk fel a földet. Erre jön egy selejt, és követeli, hogy az ő genetikailag szintén gyenge teljesítményt nyújtó szaporulatát is tartsam el, és mégcsak nem is hálás a hideg-meleg folyóvízért, a vonatért, a szórakoztatóeszközökért, a hajóért, amivel idehozzák, a biztonságért, a könnyen elkészíthető ételért, a gáztűzhelyért, a gyerekei taníttatásáért, a betonozott utakért, a kórházi és “mentális” ellátásért, hanem bosszúból mert nem kapott főúri néger jogán kacsalábat, megölné azt a nőt aki adójával eltartja, és azt a kisfiút, aki majd az ő lusta kölykeit fogja, illetve már csak tervezte volna eltartani.
Hát menj haza, te , ti, összes haszonleső állat alatti lény és sárkunyhódban legyeket hajkurászva, járj el általad összemocskolt ivóvízért fejeden korsóval, és mikor megfertőz az ebola vagy a bélféreg, ne is várd el, hogy segítsünk!
Ugyanis, te dög, megölted azt a fiút, aki kitalálta volna helyetted az ebola elleni védőoltást, és aki rosszul értelmezett humánumból téged és szaporulatodat továbbra is segélyezett volna ha a szülőföldedet mint eb a szaharát el nem hagyod! S ne hazudd azt, hogy nem tudtad, hogy itt nem ingyen kapsz mindent, mert ezt még a bolha a maga a bolhaagyával is tudja, hogy semmi sincs ingyen a világon. És ezeket Te és az “embervédő” aljas haszonleső embercsempész cinkosod is pontosan tudtátok!
Kedves Naprózsa!
Köszönöm, hogy helyettem is elmondta azt, amit ki kellett már mondani.Én nem tudtam volna így megfogalmazni, de az érzéseim hasonlóak.
Tökéletesen egyetértek kedves Naprózsa az Ön által leírtakkal; mi sem egyszerűbb lenne beleülni a kész komfortos életbe, amiért mások dolgoztak, küzdöttek meg évezredeken át! Sőt továbbra is mások erejéből, munkájából JÓL, felelősség nélkül élni!
Kedves Naprózsa,
Ezt az összefoglalást kellene a törzsi nyelvekre lefordítani és terjeszteni a harmadik világban!
Elsősorban az embercsempészeket – a parancsnokoktól a kivitelezőikig – kellene rabláncra fűzve Afrikába vinni és ott is tartani, hogy tanítsák meg a “szegény éhezőknek” hogyan kell a hazai körülmények közt életben maradni.
Az a faj/fajta amelyik nem képes a saját populációját etetni, kihalásra ítéltetett.
Ez a horda a fehérek “éléskamráit, kultúráját” akarja felélni!
Aztán ha már nincs mit, akkor jön a kannibalizmus.
A libsik azért is propagálják a fehér ember gyermektelenségét, mert azért azt ők sem szeretnék ha utódaik rabszolgaként vagy a kondérban végezzék.
A címbeli megfogalmazást módosítanám: A német liberálbolsevikok menekülteknek hazudott bevándorlókat támogatnak, fogadnak be.
A kvótázás nevű agyrém pedig kifejezetten liberális haladó találmány, amiről még mindig nem tettek le.
Kedves Naprozsa! Nagyon egyetertek a hozzaszolasaval. Valoban. aki nem akar dolgozni, dögöljön ehen. Mi az hogy mas dolgozzon az ö megelhetesehez. Mar a nagymamam is megmondta: a gyerek csinalashoz nem kell esz, ezert ö csak ehhez ert. Ki a franc hivta Europaba, föleg jo par evvel korabban?! Most mar nem haza kell hogy menjen, hanem a börtönbe es taplaleka legyen : kenyer, so es k eves viz halalaig. Sokat gondolok az edesanyara. Hogy tudja ezt a tragediat feldolgozni, egyaltalan hogyan lehet . Reszvetem /ez ugyan nagyon csekely/
Nemrég olvastam valahol:
“”FELADATOM AZ ORVOSTUDOMÁNYT ÚJRAEVANGELIZÁLNI” (Csókay András)
Ha a tudomány minden területén munkálkodó elkötelezett hívők Csókay Andráshoz hasonlóan gondolkodnak és összefognak, akkor az Isten ajándékát kisajátítani és bitorolni akaró, Istent semmibe vevő erőktől azt vissza lehet “hódítani”, hogy valóban mindenki számára áldássá legyen a teremtett világ és az emberi értelem, meg a tudomány.”
Bizony!
Akkor a degeneráltak, akik Istennek képzelik magukat, mint Soros és csicskái, pl. Cseh Katalin, eltűnnek a balfenéken. Pondrók.
Soros is csak ügynök akik igazából irányítják a világot azok, számodra láthatatlanok ?
Progresszív agresszorok.
Agresszív progresszorok.
Már megint nekünk kell majd a sza.. eltakarítani, ha a nyugatot ez a bagázs lenullázza, és tele lesz gyilkossal, kannibállal.(van)
Kell a saját fegyvergyártás, Leopárd, helikopter, vadászgép stb.
És várunk, és figyelünk..
Először a már itteni lobbystáikat kellene kitolni a parvonalon kívül. Vannak bőven.
Ide menekülnek az őshonos és újhonfoglaló nyugat-európaiak, mert itt biztonságban élhetnek.
Van miből felvásárolniuk Balaton-felvidéket, az alföldi kisfalvakat, a kelet-magyarországi falvakat, de
a z Őrségben is megjelentek már. Tucat számra vásárolják fel a falusi házakat. Van, ahol egybe
nyitottak több portát.Persze nekik i s jár a csok és a vidékfejlesztési építési és egyéb támogatás. A többit a fantáziádra bízom.
Nagyon elgondolkodtató írás , Naprózsáé szintén.
Igazuk van.
Azért ez nekem is új volt hogy a németek meg Svájcba menekülnek dolgozni…Na ezt hogy hozza össze a kivándorlás óbégatós itthoni libsi média? Sztem a teljes nyugati matematika tudomény nem képes azt a modellt felvázolni ahol Orbán hatására Angela néni állampolgárai Svájcba menekülnek dolgozni.
Ezek eleve így jönnek a dzsungelből, többségük már evett emberhúst. Nem Európa neveli ki ezeket a vadakat, ezek már akkor gyilkos ösztönűek mikor idejönnek. Az európai emberben némelyik csak ennivalót lát.
Mindenkiben benne van a gyilkos ösztön még ezt sem tudod? Melyik dzsungelből? Mert lassan már nem lesznek dzsungelek.
De mi a baj az ember hússal?
VBT eddigi legjobb írása és Naprózsa eddigi legjobb hozzászólása, köszönöm mindkettőt! Természetesen a korábbiak is tetszenek, de ezt most ki kellett emelni.
Érdekes, hogy az ENSZ illetékeseit nem zavarják a szigorű svájci törvények, de kétszájszéllel köpködnek országunkra. Az egész globalista világban nagytakarításra lenne szükség. És leginkább azzal kellene segíteni az afrikai országokat, hogy a túizott népszaporulatot a saját érdekükben fogják vissza. Az ENSZ is az egyre szaporodó afrikai országokat támogatja migráció tekintetében, ahelyett, hogy a sakát országban való boldogulást segítené elő.
Én is pontosan így gondolom, több helyen hasonlóan fogalmaztam meg. A galamblelkű ügyeletes emberbarátok az én fejem fölött akartak mindezért pálcát törni. De egyetlenegyet sem óhajtanak befogadni, eltartani: a társadalom nagy közös kontójára képzelik el az ilyenek befogadását, azaz a másét vernék a csalánnal. Ha ez ígymegy tovább: a civilizált, de valamiért agyalágyult európaiak saját magukat hagyják kinyírni azáltal, hogy milliószámra fogadják be ezeket a véglényeket.