Stayer László – A katona, aki saját tábornokát lövi

Blog VBT

Stayer László Szécsény valamikori kormánypárti, jelenleg ellenzéki városvezetője, miután kezdtek összecsapni feje felett a hullámok, s elvesztette a kormánypártok belévetett bizalmát, a baloldali összefogás színeiben induló egyik képviselőjelölt szerint egészen újszerű módját választotta a kampányolásnak: „ellenzéki kormánypártiként” könyörgött szavazatokért a szocialistáknak. Mindezt a balassagyarmati Megafon FM Rádió egyik műsorában mondta el Dr. Serfőzőné Dr. Fábián Erzsébet volt szocialista polgármester.

Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy Stayer László, miután felfüggesztette Fidesz tagságát, s a jelentkezési lapon magát pártnélkülinek nevezve kérelmezte felvételét a KDNP-be, egy polgármesteri jelölőgyűlésen szinte sírva mondta el többször is az elektoroknak:

„Értsétek meg, én Orbán Viktor katonája vagyok! Én Orbán Viktor katonája vagyok!”.

Ez a “katona” mostanra odáig jutott az oldalváltásban, hogy egy szocialista önkormányzati képviselő szerint a pénzügyi bizottság elnökét küldte el hozzá szavazatért könyörögni.

Serfőzőné így fogalmazott:

„Nem ő személyesen keresett meg, hanem a kereszténydemokrata párt vezetője, aki egyébként a pénzügyi bizottságnak az elnöke. Hát gondolja már végig! Egy ilyen nem demokratikus vezetésű… hát nem is tudom, hogy mit gondoltak! Hát, akiknek a demokrácia-felfogása az… és a mi felfogásunk között ég és Föld különbség van, azokkal nem lehet kompromisszumot kötni. Mire? Minden voltam, csak büdös kurva nem, már elnézést, hogy ilyen közönséges vagyok, de azért nem, mert már öreg vagyok.”

https://drive.google.com/file/d/1kFGjfUncmLKfKmlhOLKhsD6rFlTQdLxO/

Bár a városi nyelvek szerint ennyi csekélyke trágárságért igazán nem kéne elnézést kérnie a máskülönben rendszeresen fésületlenül megnyilatkozó Serfőzőnének, azért ez a fajta reakció – valljuk be – érthető a részéről. Hiszen nem minden nap történik meg vele, hogy „Orbán Viktor katonája”, aki amúgy ellenzéki ÉS kormánypárti, elmegy hozzá rimánkodni. A dolog pikantériáját növeli, hogy Serfőzőné szerint, amíg ő volt a nógrádi kisváros polgármesterasszonya, Stayer László többször is feljelentette őt.

Az már csak hab a tortán, hogy a helyi KDNP csoport Stayer kedvéért teljesen szembement a megyei és az országos pártvezetéssel is, és hallgatólagos paktumot kívánt kötni a szocialistákkal. Emiatt az alapszervezet valószínűleg feloszlatásra kerül majd októberben, illetve renegát tagjait a pártból való eltávolítás veszélye is fenyegeti.

Stayer László esetében tehát nyugodtan beszélhetünk egy olyan Júdásról, aki az árulás után jelentkezik Krisztus sírjának őrzésére, majd ezt követően felveteti magát a római légióba, hogy szolgálati ideje alatt evangéliumot írjon.

***

Persze Stayer szerint ez a történet nem igaz, hiszen egy ilyen teljesen abszurd lenne. Csakhogy ugyanilyen abszurd az is, hogy valaki sértettségében egyszerűen lekapcsolja a város internetszolgáltatását (beleértve a katasztrófavédelmi és rendvédelmi szervek szolgáltatását is). Márpedig ez ügyben első fokon már elítélték Stayert 1,25 millió forintra.

Stayer László a bíróság előtt (RTL Klub – Híradó)

Nem kevésbé szürreális, hogy egy „Orbán Viktor katonája” sértettségében a ballib sajtóhoz szaladjon, és krokodilkönnyeivel sírja tele az ATV-t, az Indexet, a 24.hu-t, a Magyar Hangot, vagy a Jobbik szócsövét, a szélsőbalos Alfahírt. (Taktikailag úgy időzítve a nyilatkozatok adását és a riportok megjelenését, hogy kormánypárti ellenfele éppen ne tudjon reagálni, mivel elhunyt édesapja temetését kell intéznie…)

Vagy itt van az az abszurdnak nem, inkább nevetségesen absztraktnak mondható performansz, amikor Stayer egy olyan építkezésen készített fotóval kampányolt, amely építkezés nem is önkormányzati vagy állami, hanem 100%-ban egyházi kivitelezésű.

Hogy van-e még egyéb furcsaság a tarsolyban? Naná! Például hogy a második ciklusa közepétől teljesen önjáróvá vált Stayer László hivatalából valakik „Szécsényi nyitott csoport” és „Szécsényi Bulvár Hírek” neveken olyan internetes troll oldalakat működtetnek mind a mai napig, amely oldalak adminjai is trollok, valamint különféle álprofilú illetők gyalázzák napi rendszerességgel a város azon polgárait, akik ellene mernek mondani az ellenzéki városvezetőnek. Ez ügyben egyébiránt már nyomozás is indult, melyben megállapításra került, hogy az oldalak a hivatal IP-címéről vannak működtetve. (Ez a nyomozás aztán valamilyen okból kifolyólag nem folytatódott tovább.)  

S ha már a „teljesen abszurd történeteknél” tartunk: az is meglehetősen érthetetlen, hogy  egy magát kormánypártinak nevező polgármester egy másik pártot bízzon meg a város ügyeinek vitelével. Márpedig pontosan ez történt, amikor Stayer az MDF utódpártja, a JESZ kedvéért egy holdingot hívott életre a városban, vélhetőleg annak a szintén JESZ-es kötődésű, gödöllői Hollós Jánosnak  a segédletével, aki Kondor Katalin elnöksége alatt a Magyar Rádió alelnöke volt, s e minőségében többször készített interjút Orbán Viktorral. Hollós máskülönben rejtőzködő életmódot folytat, inkább csak amolyan kistérségi Mazarinként rángatja a Stayer végtagjaira kötött madzagokat.

“Az admin “Gábor Szécsényi”, alias Hollós János

Szécsényben egyéb furcsaságok is akadnak. A kormánypárti Varga Béla és az ellenzéki Stayer László mellett az egykori (vagy tán még mindig) MSZP-s Csukáné Szerémi Andrea is indul „függetlenként”. Függetlenségének zálogát a csapatában induló DK-s, párbeszédes és momentumos képviselőjelöltek jelentik, valamint a fentebb már említett szocialista Serfőzőné. Na és persze a Nagy Blanka metódushoz híven egy végzős gimnazista diáklány. Az is pikáns ízt ad a történetnek, hogy Csukáné a Hit Gyülekezete egyház tagja, amivel nem is lenne semmi gond. Már, ha a „független” szövetségét nem támogatná sub rosa a Jobbik is. A Hit Gyülekezete viszont eleddig minden megnyilatkozásában elhatárolódott ettől a párttól. Persze az ilyesfajta nyílt konfrontációt el lehet kerülni, ha az ember egyesületi színekben indul. Így tett Csukáné is. Kezdeti plakátjain még voltak ilyen-olyan pártlogók, amik aztán szép lassan kezdtek eltünedezni, hogy a végén csak ennyi maradjon: „„Tegyünk a szécsényiekért Egyesület”. Mostanra – vélhetőleg az erős kritikai felhangoknak köszönhetően – visszakerültek a választási plakátra a pártlogók. Kivéve a Jobbikét. Vajon miért?   

***

Valaki végre elmagyarázhatná a lebukott Stayer Lászlónak (úgy is, mint „Orbán Viktor katonájának”), hogy a katona a csatában a fegyverével nem a saját tábornokát szokta megcélozni.

() VBT ()

Kiemelt kép: 168 óra (Ahová Stayer teljesen véletlenül szintén panaszkodni szaladt)

3 hozzászólás “Stayer László – A katona, aki saját tábornokát lövi

  1. Itt az ember fellélegezhet, köszönöm a szabadságélményt, kedves Tamás!

  2. Tamás, van valami hír arról hogy Stayer miért akkor szállt ki a Fideszből, amikor az sorozatban nyerő szériázik?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük