Stadion-renováció

Blog VBT

Sajnos nincs mit tenni. Mivel a Puskás Ferenc Stadion 15 millió magyar stadionja, s nemcsak azoké, akik úgy érzik, hogy egy vérből vagyunk, sebtiben összeírtam, milyen változtatásokat kell eszközölni, hogy mindenki számára elfogadhatóvá tegyük Magyarország új ékét.

– A hatalmas érdeklődésre számot tartó mérkőzések és koncertek előtt másfél nappal a stadiont csak kerékpárral lehessen megközelíteni. A járművek tárolása a Stefánia út és a Dózsa György út stadion melletti szakaszainak lezárásával kialakított biciklitárolókban történjen.

– A beengedő kapuknál történő átvizsgálást sokkal szigorúbbra kell szabni! Nincs helye a stadionban olyan tárgyaknak, amelyek félelmet kelthetnek bárkiben is. Ilyen tárgy többek között a magyar zászló, az Orbán Viktor mintás póló, a Magyar igazolvány, valamint a trágár beszédre alkalmas túl férfias hang.

– Az üléshelyeket szektor-semlegesíteni kell. A hazai és a vendégcsapat szurkolói váltott székeken, egymás mellett foglaljanak helyet. Így lehetőség van az européer barátkozásra, pajtáskodásra.

– A nemzeti érzelmű zenekarok egyes számainak nyitódalként való alkalmazásának hegemóniáját néhány Konchita Wurst, vagy Emilio dal törje meg, attól függően, hogy az Európai Parlament erre a célra létrehozott bizottsága miként dönt.

– Mivel a pálya gyepe csupán zöldfelület, gondoskodni kell megfelelő zöldterületről is. Ezért a pályák mellé, az oldalvonalra tujákat, nyírfákat és kocsányos tölgyeket, illetve a bevándorlói tolerancia kedvéért invazív akácokat telepítsenek.

– Sajnos elképzelhető, hogy a fenti intézkedések ellenére is át kell helyezni az egész stadiont a Városligetből Csepelre, vagy bárhová máshová Észak-Pesten.

– A meccsek megkezdése előtt ne a depresszív Magyar Himnusz szólaljon meg, hanem Pápai Joci eurovíziós dala, illetve ByeAlextől vagy Kis Grófo-tól bármi.

– A zsúfoltság elkerülése érdekében a büfékben csak speciális vásárlói kártyával (v.ö. Momentum és/vagy MSZP-DK-Párbeszéd párttagsági könyv) lehessen vásárolni.

– Az esélyegyenlőség nevében a két kapu előtt, illetve a férfi és női mosdók előtereiben CT berendezés tegye biztonságosabbá az ottlétet. A VIP szektorban emellett legyen legalább két koraszülött inkubátor.

– A román, szlovák vagy ukrán nemzeti válogatott mérkőzésein ne szabadjon a magyaroknak szurkolni, hiszen ez csak megzavarja az ellenfelet, s felesleges feszültséget teremt a sportban, ami nem a politika terepe.

– Amennyiben a román, szlovák vagy ukrán szurkolók szarmagyaroznak, vagy a trianoni döntés jogosságát kihangsúlyozó molinókat lobogtatnak, szálljunk magunkba, és gyakoroljunk önkritikát.

***

Mindezen intézkedések foganatosítására és betartatásuk felügyeletére uniós stadionbiztosnak az Index nagytudású tollforgatóját, a Greta Thunberg-díjas Miklósi Gábort javaslom.  

() VBT ()


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük