Idén a koraszülöttek mentését támogatja a közmédia Jónak lenni jó! című műsora, amelynek kedvezményezettje a 30 éve működő Peter Cerny Alapítvány. 3 napja 2 millió forint gyűlt össze, mára pedig az összeg a 6 millió forintot is meghaladta. Csakhogy…
Csakhogy van itt egy erősen felülreprezentált libtard értelmiségi közeg, amelyiknek még akkor is volt pofája mészároslőrincezni, amikor az ismert vállalkozó 120 millió forintot adott egy beteg kisfiú gyógykezelésére. Amint az köztudott, Mészáros Lőrinc a Levente külföldi gyógykezelésére összegyűlt 495 millió forintot, 70 962 eurót és 13 ezer fontot egészítette ki 120 millió forinttal. S nem csak ennyit tett!
Hanem adakozásra hívta fel a nagyvállalkozókat.
Mint szintén közismert, korábban egy Zente nevú kisfiú gyógykezelésére is összegyűlt egy jelentős összeg, ezt Mészáros 100 millió forinttal egészítette ki, hogy a teljes adomány fedezze a gyógykezelés költségeit.
Ehhez képest…
Ehhez képest az eddig mészároslőrincező ”egyszerűen senkik” úgy tűnik, arra sem képesek, hogy pontosan egy olyan ügyet támogassanak, amely ügy a parlamenti felszólalások és az általuk tüntetéseknek nevezett utcai performanszok során kiemelt súllyal esik latba szónokaik beszédeiben.
Az “oktatásegészségügytől” hangos szájtépések közepette viszont arra nem képesek, hogy mobiljaikat hívásra emeljék, vagy átutalás módján növeljék az adomány összegét.
***
Nézzük például Budapest főpolgármester-helyetteseinek havi illetményét! Ennek összege:
1 166 700 forint.
Mivel Karácsony Gergelynek öt helyettese van, a csak erre a címre elkülönített összeg havonta:
5 833 500 forint.
A főváros főpolgármester-helyetteseinek havi illetménye tehát majdnem pontosan annyi, amennyi eddig a koraszülöttek gyógykezelésére összegyűlt.
És akkor még nem beszéltem azokról az ellenzéki milliárdosokról, akiknek annyi pénzük van, hogy azzal simán ki tudják vásárolni magukat mindenféle százas listáról, s hozzájuk képest Csányi, Mészáros vagy Gattyán csupán csóringer földönfutók.
Szóval kedves liberálisok!
Lehet felemelni a telefont, aztán tenni is valamit a beteg gyerekekért!
Akinek pedig azzal van baja, hogy a jótékonysági akciót a közmédia moderálja, azzal közlöm: az adomány kedvezményezettjeként megjelölt Peter Cerny Alapítvány politikasemleges.
***
A Jónak lenni jó! kampányról IDE KATTINTVA még több érdekesség olvasható
***
Az adományozás módja a következő:
– a 13 600-as szám hívásával, majd a 04-es mellék megadásával
– a 13 600-as számra küldött SMS-ben a 04-es kód beütésével
Minden hívással vagy SMS-sel 500 forinttal segíthetjük a koraszülöttek mentését és szállítását.
Fehér magyar gyerekekért? Hát mégis mit gondolunk mi itt barbár Európa végeken?
Egy 20 éves gyűlölködőpofájú analfabéta muszlim betolakodóért igen! Azok fejenként 38 millát érnek Brüsszel szerinti megváltási áron.
Ok. Átutaltam. Ti jöttök konzervek.
Liberális mint jótékonykodó? Önellentmondás. Csak addig érzékeny szociálisan, amíg mást revolverezhet vele, csak addig jótékonykodik egy forinttal, míg tízet kap vissza, és ha egy libbant jótékonysági szervezetének a logóját látod, biztos lehetsz benne, hogy a pénz öt százaléka sem jut el a rászorulókhoz, mert felélik.
Mészáros Lőrinc MAGYAR!
A liburnyákok,nos azok valami teljesen más népség.
A liberális és a segítség két egymásnak ellentmondó fogalom. A liberálisok másokat vesznek rá arra, hogy segitsenek. Rajtuk. Amúgy ők a változás katalizátorai, ők aprómunkával nem foglalkoznak csak világmegváltással.