Gyermekgyilkosságok és hatalmi ágak

Blog VBT

Hatalmas közfelháborodást okozott az a bírói ítélet, amelyik a K. Csengét csatornába dobó, s ezzel halálát okozó Rolandra olyan ítéletet hozott, amely – beleszámítva az előzetesben letöltött időt – a vádlott azonnali szabadon bocsátásával végződött. Ennek a hatalmas közfelháborodásnak az iránya viszont napokon, sőt órákon belül egészen új, ámde borítékolható fordulatot vett. Az ellenzék szerint ugyanis ezért is Orbán a hibás…

***

Ostoba populizmus

A közösségi oldalakon egyre-másra jelentek meg az olyan kommentárok, amelyek felháborodott, néhol obszcén hangnemben azt taglalták, hogy persze, mert az Orbán kormányban ez is lehetséges, itt a bűnösök nem lakolnak meg a tetteikért, itt már mindent szabad. A huhogókhoz csakhamar csatlakoztak azok a pártpreferencia nélküliek is, akik szerint valóban a kormány, illetve a kétharmad bűne mindez. Igen, bűnt emlegettek, nem hibát, nem joghézagot, hanem bűnt. Méghozzá olyat, amiben a teljes Fidesz-KDNP pártszövetség érintett, azazhogy bűnrészes. E hangokhoz csatlakozott néhány olyan celeb is, akik dörgedelmeikben annak adtak hangot, hogy ők bizony ilyen országban, ahol mindez megtörténhetett, nem akarnak tovább élni.

Ezzel pedig az ellenzék elérte, amit mindig is szokott. Teljességgel rátelepedett egy közügyre, azt kisajátította, s az általa megfogalmazott vélekedést oly módon sulykolta bele a fejekbe, mintha bizony az az igazság lenne. Pedig mindez nem más, mint ostoba populizmus, méghozzá a legrosszabb fajtából. Egyenértékű az olyasfajta kijelentésekkel, mint hogy a politikusok és/vagy a milliárdosok tehetnek minden rosszról, ami az országban folyik, s ami nyilván a legszegényebb népréteget érinti a legfájdalmasabban. Ezzel szemben az igazság teljesen más, noha nem ennyire hangzatos, s pragmatizmusában kissé unalmasnak is hat azok számára, akik minden társadalmi elégedetlenségre népfelkeléssel, utcai lövöldözéssel, belháborúval, de legalábbis Orbán Viktor keresztre feszítésével  reagálnának.

Törvényhozás és igazságszolgáltatás

A megoldás kulcsa a hatalmi ágak szétválasztásában van. Ez a fajta metódus azért jött létre, hogy megakadályozza a hatalommal való visszaélés bármilyen formáját. Hazánkban ezt az Alaptörvény garantálja; világosan és egyértelműen kimondja, hogy a törvényhozás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás egymástól különállóan működnek. Természetesen létezhet köztük időleges fölérendeltségi viszony, de ez minden demokratikus államberendezkedésben elkerülhetetlen. Az mindenesetre biztos, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalom nem tud beleavatkozni a bírói munkavégzésbe. Súlyos és indokolt esetben ugyan a közkegyelem intézményével korlátozhatja a bírói hatalmat, ebben a konkrét esetben viszont semmit sem tehet.

A bírósági döntés kiváltotta ellenzéki felháborodásban azonban nem az a legvérlázítóbb, hogy szándékosan nem értik a hatalmi ágak szétválasztásának tényét, hanem, hogy saját maguknak mondanak ellent. Még csak néhány hónapja, hogy kirobbant a börtönbiznisz néven elhíresült nyerészkedés, ami az adófizetőknek többmilliárd forintjába került már eddig is. Ennek kapcsán pedig a kormánypártot támadó politikusok, aktivisták és szimpatizánsok habzó szájjal követelték az elítéltek és egykori elítéltek jogainak érvényesítését. Ideértve Marian Kozma vagy Szögi Lajos gyilkosainak jogait is. Ennek az esetnek a kapcsán viszont homlokegyenest más véleményen vannak. Dacára annak, hogy sajnos a történteket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ami történt

Ami tény, hogy az áldozat és gyilkosa az est folyamán alkoholt és kábítószert fogyasztottak, majd utána szexuális kapcsolatot létesítettek. Az is tény, hogy az elkövető korábban már adott herbálos cigit valakinek, akinek aztán a drogtól megállt a szíve. Az is tény, hogy az elkövető mindvégig tagadta, hogy ő verte volna eszméletlenre a lányt. Így amikor – elmondása szerint – később megtalálta az eszméletlen lányt, a fentiek okán pánikba esett. Egyrészt tartott attól, hogy korábbi tette súlyosbító körülményként fog latba esni, másrészt joggal félt attól is, hogy a lányon megtalálják az ő DNS-ét, s mindezekből azt a következtetést vonhatják le, hogy nemi erőszak torkollott gyilkosságba. Érthető persze ez a fajta védekezés, mi több, logikus is. Ahogyan az is, hogy a gyilkos pánikba esve követte el szörnyű tettét.

Ami érthetetlen, az a bírónő indoklása:

„Nem érhető tetten, hogy Rolandnak ölési szándéka lett volna, így csak a gondatlanságból elkövetett emberölés állja meg a helyét.”

Ez a fajta joggyakorlat teljességgel elfogadhatatlan, s jogosan háborít fel minden jóérzésű embert. Ugyanakkor értelmezhetetlenné teszi a gondatlanságból elkövetett emberölés fogalmát. Roland rátalált az eszméletlen lányra. Aztán mintegy 45 percig gondolkodott, hogy mitévő legyen. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy a lányt meztelenre vetkőzteti, majd fejjel előre a csatornába dobja, és magára hagyja. Háromnegyed órát gondolkodott. Vélhetőleg alkoholos és bedrogozott állapotban. Aztán gyilkolt. Csak velem van baj, amikor nem értem, mi ebben a „gondatlanság”? Amikor nem értem, mi nem „előre megfontolt”, „különös kegyetlenséggel” és „szándékosan elkövetett”?

(Félreértések elkerülése végett: tény az, amit a bíróság tényként fogad el, függetlenül attól, hogy igaz-e, vagy nem, úgy történt-e, vagy nem.) 

***

A kormányellenes csoportosulásokat persze a tények sosem zavarják. Még az sem zavarja őket, hogy a tények sok esetben magát a joggyakorlatot sem zavarják. Ami pedig végképp hidegen hagyja őket, hogy a magyarországi bírói ítélkezés legnagyobb vesztese maga az Orbán-kormány, s ezt számos elveszített per bizonyítja. Ezért, ha tehette volna, már rég beleavatkozott volna a bírói munkavégzésbe, s az vesse rá az első követ, aki hasonló esetben nem így tenne. De nem tehette, s nem is teheti. Amit tehet, hogy az ilyen és hasonlóan botrányos esetek miatt próbál olyan törvényjavaslatokat tenni, amelyek a közeljövőben gátat szabhatnak az efféle penetráns ítéleteknek.

() VBT ()

Kiemelt kép: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

11 hozzászólás “Gyermekgyilkosságok és hatalmi ágak

  1. “Félreértések elkerülése végett: tény az, amit a bíróság tényként fogad el, függetlenül attól, hogy igaz-e, vagy nem, úgy történt-e, vagy nem”
    Ilyen nincsen! Vagy megtörtént valami, vagy nem. A bíróság nem találhat ki semmit, csak a létező valóságbóé indul ki. Véletlenül senkit sem lehet fejjel lefelé aknába dobni, csak szándékosan. Márpedig az, hogy valakit bedobnak egy aknába fejjel lefelé az sokminden lehet, csak gondatlanság nem. Önmagában már az is súlyos testi sértés, ha bedobják az aknába, és ha ettől meghal az gyilkosság!
    A “BÍRÓNŐ” ELSIKÁLT EGY IGAZI, KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL ELKÖVETETT GYILKOSSÁGOT, EZÁLTAL Ő IS BŰNRÉSZES LETT.

    1. Az elkövető szándékos gyilkosságot követett el az elemi logika szabályai szerint is:
      1. Ha be volt drogozva az elkövető akkor nem érdekes, hogy tudta-e, hogy életben van a lány.
      2. Ha nem volt bedrogozva, akkor meg azért nem érdekes, mert köteles meggyőződni róla. Ha ez nem így lenne, akkor innen kezdve megszűnne a szándékos gyilkosság tényállása, hiszen mondhatnám, hogy csak azért rúgtam bele a földön fekvőbe,mert azt hittem már halott.

      Fejlettobjektív, haladófüggetlen, érzékenyített logika szabályai szerint azonban tetszőleges végeredményre lehet jutni, csak jól kell hozzá narratívát gyártani. Az ilyen logika az ellentmondásos világot, nem világosabbá, hanem zavarosabbá teszi. Épp a saját céljával ellentétes célt követ, azaz leképezi az ellentmondásos világot egy másik, másféleképpen ellentmondásos univerzumra. Brrrrrr! Fuj!

  2. A végső pontja a liberális gondolkodásnak az lehetne, ha bevezetnék a “büntethetőséget kizáró és kezelést nem igénylő pillanatnyi elmezavar” fogalmát. Erre való hivatkozással bárkit el lehetne ereszteni a fejlettobjektív haladóuniverzum nevében.

    1. Nem lenne elegendő, ha a gyilkos kijelenti, hogy rossz napja volt? Komolyan kell venni, mert akinek rossz napja van, ugye az nem szándékosan veri agyon a másikat. Ő egy bosszús ember, reggel is fordítva gombolta be a kabátját és elszakadt a cipőfűzője, a villamos elment az orra előtt és a kávéja kihűlt mire odajutott, hogy megissza.Tehát akinek rossz napja volt, nos fel kell menteni szegényt, mert nem tehet az egészről..

  3. A törvényeket az országgyűlés hozza, a bíráknak ezt kéne követni nem mást !

  4. Úgy fest, hogy Európában mindenhol hatalomcsere folyik. Alakítják az új uralkodó osztályt, melynek egyetlen kiválasztási kritériuma van: hogy ki az aljasabb?

    Nézzük részleteiben: Új elit leszel, ha…
    …ha buzi vagy
    …ha pedofil vagy
    …ha ultrafeminista vagy
    …ha vegán vagy,
    …ha eredeti nemedet megtagadó átoperált vagy
    …ha cigány vagy
    …ha muzulmán vagy
    …ha nemierőszakoló vagy
    …ha szadista vagy
    …ha pszichopata vagy
    …ha Soros maffiatag vagy
    …ha börtönviselt bűnöző vagy
    s ha hazaáruló, buta, tehetségtelen politikus vagy
    …S bíró vagy, aki garantáltan felmentetted a fentieket, ezzel bizonyítva Sorsos-hűségedet és alkalmasságodat.

    1. Egészen ördögi, ahogy a Soros -érzékenyített bíró felháborító ítéletét a Soros-pénzelte firkászok és megmondóemberek a kormány és személyesen Orbán Viktor tervévé és bűnévé alakítják.

    2. Javítás
      Fölháborított ez az érthetetlenül aljas ítélet, és az ahogy szegény áldozatot még holtában is megalázta maga a bíró is, ezért két fenti csoporttól elnézést kérek, nem szelektáltam, nem fejtettem ki jobban, hogy mit értek vegán (nem vegetárius!!! – aki egy étkezési forma, hanem az agresszív, minden hús, tej evőt gyűlölő vegán) illetve a becsületes cigány emberektől! Egy pillanatra sem rájuk gondoltam.
      Tehát így szólna helyesen a felsorolás: …ha agresszív vegán vagy, aki az állatok védelmében az emberiséget irtanád ki.
      és
      …ha olyan cigány vagy, aki nemhogy 500 éve nem akarsz beilleszkedni a választott országod társadalmába, hanem bűnözőként, iskolarémeként még elvárod, hogy eltartsanak, sőt jutalmazzanak ugyanazok, akiket megvetsz és ártasz nekik.
      A többi stimt.
      Mi “parasztok” sok olyan cigány munkatársat, üzletfelet, szomszédot ismerünk, akiken max a sötétebb bőrük miatt látjuk, hogy cigány, de semmi bajunk nincs velük. Mikor cigányokról beszélünk, ők eszünkbe se jutnak, magyarnak tartjuk őket, és ahogy a népszámlálás is mutatta, ők is magyarnak vallották magukat. Sose ezekre a polgártársainkra gondolunk mikor cigányt emlegetünk, hanem akik nem is akarnak magyarrá válni, mégha szőkére vagy vörösre is festik át a hajukat, mint most divat.

  5. Elképzelem a tárgyalást:

    Ügyész: – Vádlott, miért kellett lemeztelenítenie az áldozatot?
    – Mert nem akartam, hogy a ruhája kárt szenvedjen. Gondosan összehajtogattam, hogy majd hajléktalanoknak lehessen adni. Én jó ember vagyok. Önzetlenül adok mindenkinek. Herbált is. Mindig mások jólétéről gondoskodom.
    – S miért kellett a barátnőjét fejjel lefelé beleszuszakolnia egy csőbe?
    – Hát mert nem akartam, hogy bárki, aki arra jár, lássa meztelenül. Gondosan ügyeltem arra, hogy ne kelljen megbotránkoznia senkinek a szemérmetlenség okán.
    – S miért kellett fejjel lefelé begyömöszölnie?
    – Hát mert gondosan ügyeltem rá, hogy szája a víz alatt maradjon.
    – S miért volt ez fontos?
    – Hát mert gondoskodtam róla, hogy ne maradjon meg a DNS-em benne és még a végén rossz hírét keltsék, hogy egy cafka.
    – De ezzel megfullasztotta.
    – Dehogy fullasztottam meg. Gondosan agyonvertem előbb.

    Ügyész elégedetten hátradől, hogy kell-e egyéb bizonyíték a szándékos, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett gyilkosságra? De mikor felmentik gondatlanságból elkövetett ürüggyel, és leveszik a bilincset, rákérdez a volt vádlottra:
    – Gondatlanságból elkövetett nem szándékos emberölés? Hogyan lehet ez? – hüledezik az ügyész.
    – Mondtam, hogy nagyon gondoskodó ember vagyok – vigyorog a gyilkos. – Hát gondoskodtam, hogy a bírónőnek ne legyenek többé anyagi gondjai…

  6. Sajnálattal tapasztalom, hogy VADÁSZ elvtársat hiába rugdaltam ki a MH kommentszekciójából, itt rontja az amúgy sem túl egészséges ájert.
    Amikor a JURISZTOKRÁCIA az összes többi hatalmi ág FÖLÉ keveredik, nemhogy lehet, de KELL tenni valamit. Ifj. Lomiczi pl. az angolszász jogrend bizonyos elemeinek az átvételét szorgalmazza – ilyenek az esküdtbíróságok. Az is meggondolandó, hogy bezzegnyugaton lópikula van, nem bírói önigazgatás meg FÜGGETLEN ÜGYÉSZSÉG!! – pl. a bírót az IM nevezi ki, és az ügyészség is az alá tartozik. VBT SE beszéljen hülyeséget! A bírói függetlenség AZT ÉS CSAK AZT JELENTI, hogy döntése során kizárólag a törvényeknek és a lelkiismeretének tartozik számadással. Nem utasítható pl. még a csop. vez. bíró stb. részéről sem. Nyilván. Ha azonban egy LENGYEL ANDREA nevű újheftita büdöspiréz egyiptomi ómigráns így dönt, akkor minimum hivatalvesztésre kell ítélnio a szolgálati bíróságon (mert olyan is van!). Tudniillik a cellainformációk azt mutatják, hogy ez a rohadék fehérjehalmaz VÉGIG a tetthelyen volt – és más telefon nem volt az adott helyen. Az a bíró, aki ebből nem azt a következtetést vonja le, hogy nemcsak a fejjel vízbe lógató – hanem az arcul csapkodó IS ugyanaz a személy: Rolika – azt el kell tiltani a foglalkozása gyakorlásától. A mérlegelési lehetősége ezesetben (és esküdtbíráskodás esetén!!) az: 30, 33 és fél v. 35 év fegyházat szab-e ki, a feltételes szabadságra helyezés kizárásával (meg a 30 év közügyektól eltiltással) együtt. Ez durvább, mintha én orvosként egy … görcsölő nőnek kivenném a vakbelét – miközben szülési fájdalmai vannak.

  7. “Ami tény, hogy az áldozat és gyilkosa az est folyamán alkoholt és kábítószert fogyasztottak, majd utána szexuális kapcsolatot létesítettek.”

    Már elnézést de ez se tény….Csenge nővére szerint a húga boncolása kimutatta:minimális mennyiségű sört ivott csak.

    https://pestisracok.hu/borsodnadasdi-gyilkossag-csenge-novere-szerint-egy-nagy-nulla-a-birono-dontese/

    “Az áldozat nővére a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a család nem képes beletörődni ebbe az enyhe ítéletbe, ezért ügyvédjükkel, Lichy Józseffel együtt tovább fognak harcolni azért, hogy súlyosabb büntetést kapjon Csenge gyilkosa. Azt is hangsúlyozta: tévesek azok a sajtóértesülések, miszerint húga kábítószert fogyasztott, hiszen a szakértők a boncolás után megállapították, hogy testvére mindössze minimális mennyiségű sört ivott a gyilkosság napján.”

    Maradjunk annyiban sztem a szex kapcsán is , hogy veszeg a belőtt csávótól Csenge rükvercbe kapcsolt a csávó meg vagy megverte és megerőszakolta vagy a csak előtte került olyan állapotba hogy a barma szt hitte rejteni kell. Hogy erőszak kísérlet lehetett nekem onnan gyanús, hogy mi a fenének kellett levetkőztetni az aknába dobás előtt? Azt hogy 3X ököllel arcon ütötték megint boncolási tény.Az hogy a herbáltól megvadulnak meghülyülnek szintén. Csenge meggondolta magát a csávó lenyomta elkezdte levetkőztetni aztán sztem azt hitte meghalt és átment pánikba és rejtés lett belőle.
    Mondjuk amit a család elmond a lányról hát azt se értem minek állt szóba egy ilyen barommal….mit látott benne?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük