Ezek állatok

Blog VBT

Borzalmas és felettébb veszélyes embereket vagy embercsoportokat dehumanizálni. Ám egyes viselkedésformák sorozatos előfordulása esetén nincs más választásunk megtenni azt, amit muszáj. És bizony ki kell jelentenünk: az antifák által erősített BLM „aktivisták” – csoportokba verődve – úgy viselkednek, mint az állatok.

***

Nézzük, mit tesznek ezek a csoportok!

*

A territórium megszerzése

Először is territóriumot próbálnak szerezni, majd amennyiben ez sikerül, azt meg akarják tartani. Bárkivel és bármivel szemben. Ez a Chad esetében meg is valósult az USA-ban, s vélhetőleg egyéb hasonló kezdeményezések várhatóak világszerte.

Természetesen az ilyesfajta próbálkozások nagyjából annyira életképesek, mint mikor a Buenos Aires-i vagy bukaresti kóbor kutyafalka úgy gondolja, hogy övé a belváros. Már a kezdetekkor hatalmas pusztítást képesek végezni, de ugyanezekkel a kezdeti akcióikkal egy gyors és határozott ellenakciót indukálnak a hatóságok részéről.

Érdekes párhuzam az ultrabalos-vegán-kommunista- radikális állatvédőkhöz hasonló egyedek megléte ebben az esetben is, lásd a randalírozók elé letérdelő rendőrök és politikusok. Ők pontosan ugyanazok, mint akik szerint például Erdélyben a medve előbb volt, mint a székely, tehát nem kell a populációt szabályozni, mert a medve amúgy is cuki állat. Aztán amikor ez a szőrös-bundás cukiság élve falja fel az erdőszéli házból zsákmányként elrabolt csecsemőt, akkor megvonják a vállukat, és bekussolnak.

A territórium megszerzésével szorosan együtt jár a határok, valamint az egyes pontok megjelölése. Ez hagyományosan széklettel és/vagy vizelettel történik, mint például a kiemelt képen látható egyedek esetében is, ahol a hím akkor fotózta le a Kicsim nevű nőstényt, amikor az felsőbbrendűségét bizonyítandó a Turul szobor mellé szart.

*

*

A territórium alakítása

Ha már megvan az élőhely, nem árt kicsinosítani. Ez a BLM nevű ostoba baromcsoport esetében annyit tesz, hogy az évtizedes, évszázados szobrokat ledöntik, a házfalakra graffitiket rajzolnak, s kommunális szerveződésű fészekhelyeket alakítanak ki, bélésanyagnak használva mindent, ami a kezük ügyébe esik.

Persze mindez a folyamat meglehetősen álságos, ugyanis ennek a fajta varázsállamnak sem közösségszervező, sem termelő ereje nincsen, így az értékeit mindenki maga védi fajtársaitól, akik bizony nem átallják elvenni sorstársaiktól azt, ami nekik kell.

A hiánycikkeket pedig nyilván kívülről pótolják, tehát kollaborálnak az általuk elpusztításra ítélt társadalomszerveződéssel. Hiszen azért a sör, a bor, a whisky, a kábítószer, a cigaretta, na és persze a legújabb divatpóló, divatcipő az kell. S ha a kifosztott boltokban ez már nem található, kívülről kell beszerezni.

Falkarend a territóriumon belül

Persze akármennyire is káosz-alapú a BLM által elfoglalt területek belső képe, valamiféle önszerveződő formára nekik is szükségük van. Például vezérhímet választanak maguk közül. Érdekes momentum, hogy vezérnőstény, avagy matriarchális irányítás egyetlen esetben sem fordult elő, ami azért meglehetősen zárójelessé, vagy inkább marginálissá teszi az időközben szintén csatlakozott LMBTQ közösség csoporton belüli erejét. Avagy az a lobbista érdekcsoport, ami majd minden ország torkán igyekszik lenyomni a Pride-ot, vagy a Drag queen-ek óvodai/iskolai érzékenyítő tréningjeit, annyit sem volt képes elérni saját fajtársai körében, hogy egyáltalán komolyan vegyék. Feltéve, de nem megengedve, ha valaki egyszerre fekete és transzszexuális.

A falkarendbe természetesen sok minden elfér. Uram bocsá’ még az is, hogy a tüntetők fejbe lőjenek egy néger kislányt, egyet közülük, amolyan járulékos veszteségként, mert éppen ott volt rosszkor, a rossz helyen. Persze az apjával éppen áthajtottak a csoporton, s eszük ágában sem állt csatlakozni. Ilyenkor pedig életbe lép a falkatörvény: aki nem csatlakozik, az ellenség. Az a leggyengébb láncszem, az veszélyt jelent a falkára.

Nyilván ez esetben inkább arról beszélhetünk, hogy a kislány teljesen használhatatlan volt a BLM számára. Pont, mint a sokadik patkányújszülött, akinek már nem jut csecsbimbó. Ilyenkor a patkányanya vesz egy mély lélegzetet, majd a tej nélkül marad apróságot módszeresen, jó étvággyal felfalja.

Erős szavak ideje

Mire a kedves olvasó az írás ezen pontjához érkezik, elképzelhetően felteszi magáénak a kérdést: „Nem túl erős szavak ezek?”.

A választ Yusra Khogalinál, a torontói Black Lives Matter társalapítójánál találjuk. Kivonatolom:

Yusra szerint a fehér emberek félállati lények, súlyos idegrendszeri/genetikai defektusokkal, ami abból ered, hogy a szervezetük elnyomja a melanin-termelést.

*

*

Ön tehát, kedves olvasó, ha volt olyan szerencsétlen marha, hogy fehér bőrűnek született, akkor ön a BLM „mozgalom” főideológusa szerint genetikai selejt, egy hulladék, de semmiképpen sem ember, hanem legfeljebb valami alacsony IQ-val rendelkező humanoid.

Ha ez ismerős a múltból valahonnan, az nem a véletlen műve. S a párhuzamra ők maguk is ráerősítenek, amikor katolikus templomokat szentségtelenítenek meg, feszületeket döntenek le, holokauszt emlékműveket rongálnak, valamint zsidó imaházak oldalaira firkálják fel antiszemita jelszavaikat.

Mindez persze érthető. A primitív fajok, az emberi sorból állati sorba visszamászott lények (v.ö., kommunisták, posztkommunisták, anarchisták) első és legfontosabb dolga az ideológiai pusztítás. Amikor pedig ez gyökeret ver, mi több általánosan elfogadott tézisek formájában kötelezően ajánlottá válik, csak akkor jön a valódi pusztítás.

***

Sajnos mindez a mi bűnünk. Hagytuk, hogy az ideológiai pusztítás a rosszul értelmezett szólásszabadság hamis köpenyébe burkolódzva mindent megfertőzzön. Minden, ami ezután jött, csupán annak a hozadéka, hogy túlságosan demokratikusak próbáltunk lenni.

Ami egyben a demokrácia intézményének egyfajta kudarcát is jelenti. Az a társadalmi szerveződés ugyanis, amibe az öncélú obszcenitás, a magánjavak elvétele és/vagy megrongálása, s legújabban az eugenika is belefér, az egész egyszerűen nem életképes.

A hazánkban egyelőre elszórtan felbukkanó kóbor állatok (v.ö. Turul oldalában szarók, Horthy szobrot leöntők, etc.) falkába verődését kötelességünk megakadályozni.

Aki állatként viselkedik, azt állatként is kell kezelni. Kiváltképp, ha tényleges veszélyt jelent az emberi társadalomra.  

() VBT ()

Kiemelt kép: Facebook

 


5 hozzászólás “Ezek állatok

  1. Az elmebeteg idiotizmus akarja bekebelezni az világot. Ezért mondvacsinált hisztériákkal jogot formál magának és erőszakos cselekedetekkel kényszeríti, nyomja le az érthetetlenül és bambán bámuló emberek torkán!!!
    TIK-TAK, …..TIK-TAK,….. ébresztő emberek, míg még nem késő! A normál békés életet nem kellene csak úgy feladni!!!!

  2. stenczer sári egy haaaatalmas nagy műűűűvésznő!! kiválóan formázza a szart!

  3. “„Nem túl erős szavak ezek?”.”
    Nem hinném. Inkább az a baj,hogy veszélyek híján elpuhultunk,elkényelmesedtünk.
    Valószínűleg azért választottak sok helyen liburnyák önkormányzatokat az emberek,mert szeretik a kihívásokat,valamint ha ellopják a kocsijukból a kisafát is.

  4. Az ember színe fehér.Egyes csoportok elmentek Afrikába mert télen itt fáztak és senki nem adott nekik kaját.A napsütés hatására lebarnulunk ha mértékletesen csináljuk.Ott nem kellett semmit csinálni , csak megenni azt ami megtermett.Túl sokat voltak a napon , így lettek a négerek. De normálisan dolgozni azóta sem tanultak meg. Volt egy ismerősöm aki éveket dolgozott Irakban , Iránban ,Marokkóban , ő mondta.Reggel azért nem akarnak dolgozni mert még kora reggel van , délben meleg van, délután meg nem érdemes nekiállni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük