A 2022-es csapdája

Blog VBT
  •  
  •  

A 2022-es csapdája az a paradoxon, ami a másfél év múlva esedékes választás függvényében gátolja meg a politikai közbeszéd jelen idejű javulásának lehetőségét, annak ellenére, hogy a 2022-es választáson olyan információk alapján kellene a választópolgárnak saját szavazatáról döntenie, amely információk abban segítenék őt, hogy az általa népképviseletre kijelölendő párt vagy pártszövetség mennyire alkalmas magára a kormányzásra?

***

Bármennyire is meglepő, avagy egyesek számára bármennyire is kifogásolható, az ellenzék már 2018 májusában megkezdte a 2022-es kampányt. Ezt a kampányt töretlenül, mindenre és mindenkire tekintet nélkül, egyetlen nap szünetet sem engedélyezve maguknak, folyamatosan viszik előre. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a pandémia elleni védekezést is politikai tőkévé kívánták/kívánják kovácsolni, valamint, hogy sem nemzeti ünnep, sem karácsony, sem semmi más esemény nem gátolja meg őket a napi rutinná váló orbánozásban.

Nem történt meg tehát az a fajta status quonak számítandó, bár egyre inkább az utópia szintjén mozgó kívánalom, hogy a választás után kialakult erőviszonyokat mindenki tiszteletben tartva, érdemi munkát végezve segítse az ország működését.

Ehhez az algoritmushoz természetesen egy kormányzó pártszövetségnek igen nehéz, mondhatni lehetetlenség idomulnia. Kiváltképp azért, mert a politikai közbeszéd folyamatos durvulása nem csupán hazánkra nézvést, hanem (kis kivételtől eltekintve) világviszonylatban is sajnálatos tény. így a honi ellenzék olyan erős visszacsatolást kap saját nemtelen korteskedésének igazolására, ami még inkább arra sarkallja őket, hogy egyre durvább, egyre visszataszítóbb eszközökhöz folyamodjanak céljuk, a kormányváltás elérése érdekében.

S ha akadnak is hibák a kormányzati kommunikációban, azok bizony erre vezethetők vissza. Nem lehet ugyanis egyszerre az ellenzéki álhírekre, hamis vádakra, a valóban meglévő hibák elefántméretűvé dagasztására mindig úgy reagálni érdemben, hogy az mindenki számára tetsző politikai diskurzust eredményezzen (vagy legalábbis annak a látszatát keltse),  közben pedig életben tartani a covid-sújtotta gazdaságot, levezényelni a védekezést, egyszóval országirányító tevékenységet folytatni.

Így alakult ki az a sajátságosan furcsa állapot, amelyben minden jóravaló, gondolkodni képes és gondolkodó választópolgár a két kurzus közötti mielőbbi politikai konszenzus megteremtését sürgeti, ugyanakkor a különféle tömegbefolyásoló technikák miatt ők maguk is gátjává válnak e folyamatnak. Márpedig a konszenzusra szükség lenne, és most lenne rá szükség. Nem csupán azért, mert az egyre mélyülő ellentét sokszor a gazdaság működését is veszélyezteti, hanem azért is, mert e tendenciát folytatva a választópolgár egész egyszerűen kiábrándul „a” politikából, s „a” politikusokból, ugyanazon mérőn mérve mindent és mindenkit.

Ez azt fogja eredményezni, hogy a biztos szavazókat leszámítva majd’ mindenki amolyan protest-szavazással fog élni – ki ezért, ki azért, ki erre, ki arra. A kormánykritikusok az ellenzéki összefogásra adják le voksaikat, mondván, hogy elég volt az Orbán-kormányból, jöjjön végre más. Az ellenzéket elutasító hezitálók pedig a jelenlegi kormánypártokra, mondván, hogy a szélsőjobbról szélsőbalra sodródott Jobbikkal kiegészült összefogás, ami az országrontó DK-val és Momentummal „szódával elment volna”, immáron vállalhatatlanná vált.

Nincs jó hírem tehát azonban azok számára, akik a mielőbbi párbeszédet sürgetik. A 2021-es év egyre több személyeskedő, populista támadás csatatere lesz majd, 2022 márciusára pedig olyannyira elmérgesednek a viszonyok, hogy bízvást állíthatom, akkora szakadék képződik a két kurzus között, hogy annak fényében ez a mostani meglévő csupán könnyen átléphető ároknak tűnik majd.

***

Hogy a választás után mi történik, az igen nehezen modellezhető. Akkor is, ha a Fidesz-KDNP megőrzi kétharmados többségét, s akkor is, ha az ellenzéki összefogás szerez kétharmados felhatalmazást.

Amennyiben viszont bármelyik kurzus győzelmével egyszerű többség alakul ki, a kormányzás kontinuitása érdekében szükség lesz valamiféle konszenzusra, s ez nem utópia, hanem reális kívánalom, úgy is mondhatnám, hogy a választók által elvárt népakarat lesz majd.

Ma még nem tudjuk, hogy vajon a védőoltás gátat vet-e a világjárványnak, vagy várhatóak lesznek esetleg újabb megszorító intézkedések. Ahogyan azt sem tudjuk, hogy az Európai Unió által folyósítani kívánt támogatások és hitelek (időben) kifizetésre kerülnek-e? Ez a két legnagyobb kérdés határozza majd meg mind az ellenzéki, mind a kormánypárti retorikát az elkövetkezendő hónapokban.

Az mindenesetre teljesen bizonyos, hogy a választópolgárok szeretnének már kilépni ebből a patthelyzetből, s szeretnék elérni azt az optimális állapotot, ahol egy kampány nem azonnal a választás után kezdődik, s nem négy évig tart.

() VBT ()

Kiemelt kép:  matricasziget
Facebook hozzászólások

  •  
  •  

13 hozzászólás “A 2022-es csapdája

  1. Jól felkészült szakemberekkel gyerekjáték lesz 2022!
    “Tipikus ismétlődő balliberális mondat, hogy egyes kutatók szerint, vagy egyes kutatóintézetek szerint tíz éven belül visszafordíthatatlan folyamat lesz a klímaváltozás.”
    Ezt Juhász Hajnalka tudta mondani – jelenleg éppen a címoldalon.
    Próbáltam jelezni, hogy ezt egy David Attenborough nevű kommunista mondta, illetve nem is ezt mondta, hanem sokkal durvábbat:
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/tiz_evunk_van_cselekedni_nagy_bajban_az_emberiseg.684006.html
    Ez természetesen nem jelenik meg (vö. “cukorhegyi” cenzúrája).
    A menyecske felkészítésénél a kozmetikai ipar teljes harci arzenálja felvonult, a fotós is beleadott apait-anyait, de nem volt egy olyan ember, aki felhívta volna a figyelmet a fenti apróságra.
    A kontraszelekció mindig megtermi a maga gyümölcseit.

    1. Aki ért a klímaváltozás-dologhoz is, az tudja, hogy ún. “kisjégkorszakba” megyünk befelé, a naptevékenység csökken, és csak azért növekszik 1,3-fokkal évente AZ ÁTLAG, mert 1,8-cal növekedne, de a “kisjégkorszak eleje” levon belőle 0,5-öt… Becslések vannak, h. mikor, hány éven belül válik megállíthatatlanná, öngerjesztővé a növekedés. Ahhoz nem kell kommunistának lenni, hogy “a saját pőre bőrén” érezze az ember, h. a legmelegebb öt-tíz év kétezer után volt… Mark Maslin, a University College London földtudományi professzora szerintem nem kommunista, de itt a cikke magyar fordítása. Különösen a naptevékenység és a felmelegedés sárga-piros görbéjét kell nézni… (Második ábra: csökkenő naptevékenység mellett gyorsuló felmelegedés…) https://index.hu/techtud/2019/09/16/ot_tevhit_klimavaltozas_cafolat_klima_covering_climate_now Attenborough 94 éves, 1985-ben ütötték lovaggá. Nem hinném, hogy komenista volna…

      1. Kocajogász!
        Kár ezzel a csikk nevűvel foglalkozni.
        Ugyanaz a kategória,mint a jáger.

      2. Van egy éve egy fura gondolat sorom ezzel az egész klímaváltozás nevű történettel kapcsolatban. Megosztom most, meglátom mit gondoltok róla.

        1 Axióma: A föld vagyonának cca min 80% át a lakosságának az 1%-a birtokolja.
        2 Axióma: Minden gazdasági tevékenységnek van valamilyen legalább áttételes káros anyag kibocsátása.
        Konklúzió: a globális vagyon 80%-hoz tartozó kibocsátás a föld 80%-nyi vagyonát birtokoló személyek érdekében történt első sorban.Ergo ők a fő felelősei a kibocsátás túlnyomó többségéért.
        3 Axióma: A civilizáció összeomlása, az emberi faj kihalása , a bolygó elpusztulása, gazdasági értelemben tehát nagyobb veszteséget okoz a 80%-ot birtokló 1%-nyi lakosságnak mint a 20% nyi vagyont birtokló 99% nak.
        4 Axióma: Minden környezetvédelmi projekt alapvetően és mindig a maradék 99% lakosság 20%-nyi vagyonrészéből kell hogy megvalósuljon.
        5 Axióma: Nem látunk a 80%-nyi vagyon birtokosok részéről őrült költekezést mégse hogy megvédelmezzék magukat a várható vagyon vesztéstől.
        Kérdés:
        – Mi a terv a többségi vagyont birtoklóknál? Elköltöznek egy “B” földre zűrhajókon? Vagy bebujcsiznak a szuper kis atombunkereikbe és kivárják míg minden ismét töki lesz?
        Konklúziók:
        1 Nekünk nem ugyanazt mondják a szakértőik amit nekik (az 1% nak)
        2 A klímaváltozás elleni harc igazából a világ maradék közvagyona elleni harc, akár igaz a klíma változás akár nem, de hogy az 1%-nyi leggazdagabb erre használja az tuti, vagyis az érvkészlet ennek megfelelően manipulált.
        3 Ha tehát elég komolyan harcolunk a klímaváltozás ellen, még az is megtörténhet, hogy a jelen 80-20% vagyon megoszlást ki tudjuk harcolni pl 95-5% ra is….

        Vagy tud valaki jobb magyarázatot arra, hogy Soros gazdái mindenre költenek a buzijogoktól, a BLM hülyeségen át a kommunizmusig csak erre nem?
        Most komolyan, mikroműanyag az óceánban? Bilggécc’ ha akarná szerintem képes lenne megfinanszírozni USA minimálbéren hogy évi 365 nap napi 12 órás műszakban India teljes lakossága, ha kell lavórban ülve teaszűrőkkel meregessék ki a műanyagot a vízből és akkor se menne tönkre több év után se.
        Mégse teszi.Inkább vakcinát fejleszt. Nem fél a klímától? Hátmindmaghalunkderögtön!
        Vagy mégse és nekem van igazam, és nekünk mást mondanak a szakértők mint nekik.Volt ilyenre példa? Hogyne Inside Job a 2008-as válságról készült filmben Miskin prof meg a kollégája amiben össze vissza hazudoztak tanácsadóként és kampó tanulmányokat írtak…..

  2. Én sem hinném, hogy Attenborough “komenista” volna.
    Persze, ha a “hiteles és reális” szakértő azt mondja a fentebb idézett mondat kapcsán, hogy:
    “Ez tipikusan a baloldali politikai retorika része, amely szakmaiságot nélkülözve a félelemkeltésre épít, és feleslegesen kelt feszültséget a társadalomban.”
    – abból bizony nehéz nem erre következtetni.
    Én (is) úgy gondolom, hogy aki elmúlt 30 és a klímaváltozásban (felmelegedésben) még bizonytalan, az vagy leckét mond fel (kívülzöldbelülvörös…), vagy a valóság érzékelésével van komoly baja.
    Esetleg a kettő együtt…

  3. Tisztelt VBT!
    Azt kell mondanom,hogy a kampány bizony 4 éven át tart,és továbbra is így marad. Mivel két teljesen ellentétes irányzat küzd egymással. Erre már láthattunk példát régebbről is a népies-urbánus időkben. most más elnevezést kapott,de az alap ugyanaz.
    És csak a bolsevik banda hatalomátvétele után nem volt kampány,lévén diktatúrában nem szokás.
    Azt meg azért nem hiszem,hogy jó lenne újra átélni.

  4. Kedves Tamás!

    Ha valaki nem Bibliában hívő ember, talán furcsának találhatja, de szeretném idézni Pál apostol mondatát az ilyen konszenzusokról. Előtte azonban szeretném tisztázni, hogy a kontextusba nem illik bele tökéletesen, mert nem gondolom, hogy az egyik politikai oldal képviselné az egyik idézetben szereplő tábort, a másik pedig a másikat. De a kibékíthetetlenség igenis fennáll: “Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! Mert mi szövetsége igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten Templomának bálványokkal?”

    Egyáltalán nem gondolom, hogy a Fidesz-KDNP jelentené a világosságot, az ellenzéki összemosás pedig a sötétséget. Azt azonban gondolom, hogy Isten “az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait.” Vagyis ez idő szerint nem időszerű, a határok nélküli társadalom, ugyanis maga a Teremtő határozta meg az általa teremtett emberek lakásának határát, azaz nemcsak a világosságot választotta el a sötétségtől, hanem a nemzeteket is. Következésképpen az a politikai tábor van közelebb Isten akaratához és szívéhez, amelyik a nemzeti szuverenitás mellett áll.

    Ezen kívül Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: “elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” Azaz egy férfi és egy nő lesznek eggyé, azaz nem Ádám és Béla, nem Bella és Ella. A Biblia lépten-nyomon kifejezi Isten véleményét a homoszexualitásról, ahogy más szexuális aberrációval kapcsolatban is: elfogadhatatlan. A Jelenések könyvében, hogy az embernek, végigolvasva a Bibliát, még véletlenül se legyenek kétségei, hogy megváltozott-e Isten véleménye a Teremtés könyve óta, újra leszögezi: “Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.” A paráznaság fogalmába minden olyan szexuális életforma beletartozik, amelyik nem követi az eredeti modellt: Egy férfi és egy nő lesznek eggyé. Ehhez hozzátartozik az Úr Jézus interpretációja is: “Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza….Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő.”

    Mindez természetesen első sorban a hívő embereket kötelezi, hiszen ez is bibliai: “Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi (értsd: testvér) létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívülvalókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet? A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.”

    Azaz nem kell a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat, transzneműeket, pedofilokat, kéjgyilkosokat, nekrofileket, zoofilokat és egyéb aberráltakat tömörítő szervezet aktivistáinak aggódnia, a keresztények nem akarják rájuk kényszeríteni az akaratukat, hacsak nem Btk-ba ütközőek az üzelmeik, ugyanis a Biblia sem ad ilyen jogosultságot nekik. Ám a társadalom védtelen tagjainak megvédése, vagy a rendbontók, provokátorok, agitátorok kispadra ültetése a mindenkori állam feladata (lenne), ugyanis többek között ez a feladata. Vagyis, bár nem lehet a politikai formációkkal kapcsolatban abszolút világosról és sötétről beszélni, de a világossághoz az van közelebb, amelyik nem pártolja a természetellenes, destruktív életformákat, hanem ehelyett a családokat, a nemzetállamot támogatja. Ha pedig már szót ejtettem a gyengékről és kiszolgáltatottakról, nem tudok elképzelni sem annál gyengébb és kiszolgáltatottabb személyt, mint amelyik éppen az anyja méhében fejlődik, és minden fő életfunkciója össze van kötve az anyjáéval.

    Mindezeket összegezve, végső konklúzióként rögzíthető, hogy egy hívő keresztény nem támogathat olyan politikai formációt, amelyik nyíltan vagy burkoltan támogatja az Európai Egyesült Államok létrehozását, a nemzetállam feladását, az LMBTSTB lobbi tevékenységét, a civilnek hazudott szervezetek áskálódását, az abortuszokat, az eutanáziát, a nem-váltó műtétnek nevezett emberkísérleteket, stb. Még akkor sem tehetné, ha tényekkel bizonyíthatóan korrupt lenne a másik tábor, ha valóban csupán a hatalma érdekében karolná fel ezeket a Bibliához közel álló dolgokat, ha az egész csupán színjáték lenne. Istent ugyanis nem az érdekli, hogy egy politikai szervezet miért támogatja a Számára kedves dolgokat, hanem az, hogy a jó dolgok támogatva legyenek: a nemzetállam, a család, az élet. “Mert mit mondjak? csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.”

    Ha egy hívő ember mégis azokat támogatja, akik nyíltan lázadnak a Biblia ellen, noha tisztában van ezekkel és a Biblia ide vonatkozó instrukcióival, az biblikusan szólva: “a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél”. Azaz nem más, mint az ellenség ötödik hadoszlopa.

    Ezért gondolom azt, hogy a két tábor közti ellentét kibékíthetetlen, noha az Ország működtetése érdekében tényleg hasznos lenne egyfajta tűzszünet. Ám a kerekasztal melletti tárgyalás előfeltétele az, hogy mindkét fél abbahagyja a tüzelést, és hogy követeket küldjenek egymáshoz. Jól látható az is, hogy erre a Kormány már több kísérletet tett, ám az ellenzék kibékíthetetlen. Amíg ez így van, addig a másik oldal sem pihentetheti a fegyvert, ugyanis az élet előbbre való bármiféle hamis humanista ideológiánál. Ráadásul a győzelemhez nagyobb erőt, bátorságot és vehemenciát kell felmutatni, mint az ellenség, mert a fizikából ismert erő-ellenerő elvei a spirituális-társadalmi folyamatoknál is működnek: az elmozdulás mértékét és irányát mindig a két erő eredője határozza meg. A kisebb erő egyenlő a vereséggel, csupán a mértékétől függ, hogy mikor fog bekövetkezni.

  5. Gáborné Kövi fb

    Egy józan hang!
    Ha tudom, hogy mit nem akarok, akkor azt is, hogy mit!
    Csak kettő közül kell választani!
    Pofon egyszerű!

  6. M@gda éa Gáborné Kövi.
    Hinnünk kell abban, hogy a józan ész “erőre kap”,de sokkal többet ér,ha teszünk is érte!

  7. Kedves “Asperrimus”!
    Nem hiszem, hogy ez a nemzetállamosdi annyira Istennek tetsző dolog dolog lenne, már csak a köbkilométeres hullahegy miatt sem, ami melléktermékként keletkezett. Hiszem, hogy Isten bölcsebb, mint Kossuth, márpedig ő is rájött arra, hogy itt a nemzeti szuverenitás szép elmélete itt (is) az etnikai tisztogatás kevésbé romantikus gyakorlatába szokott torkollni, ez pedig nem egy win-win szituáció. Én nem hiszem, hogy Isten előtt a mi magyarságunk valami különleges dolog lenne, hisz minden megszületett ember számára ad valamilyen kulturális közeg, ahol kibontakozhat és teljesíthet – ha ez egy őserdei falu, egy törzsi nyelv és hiedelemrendszer, akkor az. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne élhetnénk meg Istennek tetsző módon magyarságunkat, vagy azt a felekezeti különbséget a kereszténységen belül, amely – nézzünk szembe a tényekkel – szintén emberéletek millióiba került. Ez persze az én szubjektív véleményem, Ön nyilvánvalóan közelebb van Istenhez és jobban tudja.
    Az azonban megkerülhetetlen tény, hogy az evangéliumokban – ami mégiscsak valamiféle “fősodor”; Jézus tanítása, ugyebár – nem nagyon találunk olyat, hogy “jaj a homokosoknak!”. Talán zavarba ejtő, de nincs ilyen tanítás, pedig hát tudjuk, hogy ekkor is voltak eltérő szexuális orientációjú egyének, és simán felbukkanhattak egy évekig együtt mozgó, alapvetően férfiakból álló társaság környékén.
    Olyat, hogy “jaj nektek, farizeusok, ti képmutatók!”, na olyat lehet olvasni. Sistergő, izzó harag, két évezreden át is “üt”, pedig a harag bűn, és az Emberfia bűn nélkül való, ugye? A farizeusok és a templomi árusok ügyében mégis kivételt tett Isten Fia, pedig a vámosokkal és bűnösökkel milyen jól “összecimbizett.”
    Hát nem furcsa?
    Pedig a farizeusok” Mózes tanítói székében ülnek”, vagyis mégiscsak a “mi kutyánk kölykei”, akármilyenek is belül, nem igaz? A lényeg, hogy megtartsák a szombatot, nemde?
    Miért ők vajon a “viperák fajzata”?
    Gondolkodott már ezen?

  8. Furcsa dolog van kibontakozóban a fejekben, a náci karlengetős,gárda masíroztató pártvezér összefog a magát demokratikusnak nevező legfőbb KISZ vezérrel és működik! A szavazójuk meg arra biztat,hogy ne a múlttal foglalkozzunk,hanem tekintsünk a jövőbe, Európai egyesült Államok ,egységes európai bér…..stb.(egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk)A jobb oldalon meg millió részre tagozódnak,hogy még véletlen sem maradjon a kezünkben a döntés a termőföldekről vagy az egészségbiztosításról,vagy olyan dolgokról,ami csak ránk tartozna,döntsön Brüsszel.Ezt akarjuk?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük