Vajlingban fürödni? Még ez is…

Blog VBT
  •  
  •  

Amikor az ember úgy gondolja, hogy covidos lezárásos, este 8 órás, nemteraszoskiülős szürke hétköznapjai ennél már nem lehetnek vadabbak, akkor… egyszer csak elromlik a bojler. Márpedig ha a bojler elromlik, nincs mese, máshogyan kell megoldani bizonyos dolgokat. S ez a „máshogyan megoldás” egyfajta időutazássá is válik egyben.

***

Az 1800-as – 1900-as évek századfordulóján kezdett elterjedtté válni a budapesti nagypolgári lakásokban a fürdőszoba. Ne gondoljuk azt, hogy ezzel egyből beköszöntött a higiénia kora, s mindenki olyan volt eztán, mint a patyolat! Egy csudát! A fürdőszoba jó darabig afféle státuszszimbólum volt, s szerepe nagyjából abban merült ki, hogy havonta egyszer – na meg nagy ünnepeken – az emberek megfürödtek. Szép, szigorú sorendben. Először a gyerekek, aztán a férfiak, végül a nők. Mind ugyanabban a vízben. Parancsolt ünnepeken a cseléd is fürödhetett, természetesen ő is ugyanabban a vízben, a többiek után. A helyiség máskülönben a mindenes raktár szerepét töltötte be, az emberek pedig továbbra is a fém tartóállványon álló lavórban mosdottak le alul-felül.

*

Tisztálkodószett 1919-ből. Előnye a fürdőszobával szemben, hogy nem kerül alsó hangon kétmillióba.

*

Ennek miértjére is megvan a magyarázat. A korabeli közhiedelem a túl sok fürdést a betegségekkel társította. Az emberek valamiért azt hitték, hogy aki rendszeresen mártózik meg a tiszta, meleg vízben, az hajlamosabbá válik a mindenféle nyavalyák elkapására. Így fürdés helyett vagy a parfümöket választották, vagy a rideg valót, azaz a kendőzetlen testszagot, amit azért frissen mosott, élére vasalt ruhákkal igyekeztek jó szorosan beburkolni.

***

S bár benne vagyok már a korban, ezeket a tényeket nem saját tapasztalatból, hanem kulturális antropológiai leírásokból tudom. Ami az a bizonyos saját kútfő, az a címben szereplő vajling, amit néhol vájlingnak is mondanak, s ami nem más, mint egy nagyméretű, zománcozott edény. Annyiban különbözik a lavórtól, hogy egyrészt nagyobb annál, másrészt két oldalán fülek vannak.

Hát ebbe a vajlingba születtem én bele. Jobban mondva a vajlingban fürdés korába születtem bele. Ami igazából néminemű csúsztatás, mert a vajlingba, kérem, bele kellett nőni! Csecsemőkoromban ugyanis komoly kinézetű gyerekkádam volt nekem is, akár a mai apróságoknak, kivéve talán azt, hogy az enyém nem műanyagból, hanem vasból készült, s ugyanúgy zománcozott volt, mint az a bizonyos vajling, azzal a különbséggel, hogy a kádzománc hófehér volt, a vajling pedig kívül piros, belül fekete-szürke.

No, máris kihagytam egy fontos részletet! A kád és a vajling között volt ugyanis egy fontos köztes állapot, nagyjából a tipegőkor végéig: a lavór. S mindennek megvolt a maga falusi parasztlogikája.

Kezdem azzal, hogy megszületésem évétől, 1969-től egészen 1975-ig nem volt bevezetve a víz nálunk. Nemcsak nálunk, hanem másnál se. Az udvaron álló kerekes kútról kellett behordani a vizet a rocskában, azaz a bádogvödörben, amit aztán a máshol sparheltnek, nálunk rúrának vagy masinának nevezett, fa vagy széntüzelésű tűzhelyen melegítettek fel fürdés előtt a kellő hőfokúra. Nálunk nagymamám végezte e kényes műveletet, s elmondhatom, hogy szakértője volt a témának. Ha például azt akarta, hogy a víz gyorsan melegedjen, nem fahasábot, hanem tusát, azaz kukoricacsutkát dobott a tűztérbe.

***

Erről persze rögtön eszembe jut, hogy 1988-ban Kalocsa Helyőrség Jurinovics Miklós Laktanyájában mivel fűtöttük a szállásunkat. A 16 személyes körletben 1, azaz egy darab, kétaknás román samottkályha árválkodott, s nekünk, kopaszoknak az öreg csocsik (v.ö. leszerelés előtt álló katonák) parancsára pontosan addig kellett pakolnunk a kályhát, amíg a könyökcsöve izzani nem kezdett. Most persze egyesek azt mondják, hogy ez lehetetlen. De a Magyar Népköztársaság légvédelmi tüzér honvédje (v.ö. légfúrósa) ezt a szót nem ismerte! Mi, kérem alássan, a nálunk idősebb katonák „receptjei” szerint válogattuk a tűzrevalót, ami a következő sorrend szerinti következő összetevőkből állt:

– alulra csíkokra vágott, műanyag vegyvédelmi ruha és/vagy tornacsuka

– középre gázolajba áztatott száraz kenyér

– felülre napalm

Rendhagyó módon ezt a konstrukciót felül kellett meggyújtani. Amint a napalm begyújtotta a többi cuccot, már csak az volt a dolgunk, hogy az olajos kenyérrel sűrűn pakolgassuk menetközben. Szóval maradjunk annyiban, hogy az a bizonyos könyökcső úgy ragyogott, mint a betlehemi csillag. S szinte látom, hogy hogyan hördülnek fel e leírásra a környezetvédők. Igen. Mi is tudtuk, hogy ez helytelen. De valamiért egyikünk se kívánta ezt közölni az öregekkel, hogy zöldruhás zöld katonaként a hátralévő másfél évet padlómosással töltse. Hétvégén is. Eltávozás helyett is.

*

Légszennyező légvédelmi koromból. Sajnos olyan képet nem találtam, ahol guggolva “zuhanyzom”, de kárpótlásul tekintsék meg krakagyílbőr szíjas Vosztok karórámat, mint korrekvizitumot! Az ifjabb olvasók kedvéért annyit még elárulok: az ott a fejemen nem egy Heineken reklámkalap.

*

Persze ha már itt tartunk, s ha már a fürdés a téma, azt is elmesélem, hogyan fürödtünk anno a seregben. Mivel a vizesblokkokban egyáltalán nem volt melegvíz, a következő két módozat valamelyikével oldottuk meg a zuhanyzást:

1: A mosdó egymás mellett lévő mosdókagylói egyikének lefolyóját betömtük vizes újságpapírral (a műanyag dugókat mindig ellopták), teleengedtük hidegvízzel, majd a vizet merülőforralóval közel forrásig melegítettük. Aztán eltömtük a szomszédos mosdókagyló lefolyóját is, félig engedtük hidegvízzel, lecsavartuk a tükör feletti, gömb alakú lámpabúrát, azzal a forró víz egy részét átmeregettük a másik mosdókagylóba, és a maradékhoz hidegvizet engedtünk. Ennek végeztével leguggoltunk, és a lámpabúrába meregetett vízzel „zuhanyoztunk”.

2: Alumínium tejeskannában melegítettünk vizet a körlet samottkályháján, majd a kannát a vizesblokkba vittük. Az ottani, sosem működő kályhára rátettük a tárcsás Hajdú mosógépet, beleöntöttük a kannából a vizet, a mosógép lefolyócsövének végére rászorítottunk egy leszerelt zuhanyrózsát, alája guggoltunk, és élveztük a katonawellnesst.

***

Na, de visszatérve nagyanyámra és arra a bizonyos paraszti logikára! Szóval az úgy volt, hogy a kisbaba a gyerekkádban fürdött. A gyerekkád azonban a kisbaba privilégiuma volt, s addig maradhatott a belső bútorzat részeként odabent, amíg a gyerek járni nem kezdett. Utána jött a lavór. Mikoron pediglen a cseppség ezt is kinőtte, akkor jött a vajling.

Vajlingban fürödni amúgy nem ördöngösség: kell hozzá egy fenék, amire az ember leül, és egy nagymama, aki a vajling vizét egy kancsóból az ember gyerekére locsolgatja. Ennyi.

Persze a fürdés mellett reggel-este tisztálkodni kellett, erre a célra pedig nálunk is – ahogy minden portán – megtalálható volt óriási kedvencem, az állványos lavór. No, nem azért volt a kedvencem, mert imádtam mosakodni. Hanem, mert ha a lavórt levettem, s az állványt a feje tetejére állítottam, kész is volt az űrrakéta!

*

Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos szíves figyelmébe: lefordítjuk, ’szt rakéta! Szívesen!

*

1975-ben aztán forradalmi változások köszöntöttek ránk: egy házi vízmű, azaz egy hidrofor beszerelésével a kút vize csöveken át a ház belsejébe vándorolhatott. Ezzel egyidőben, mintegy ennek eredőjeként pedig megépült a fürdőszoba. Itt aztán végképp el lehetett felejteni mind a vajlingot, mind pedig a kertvégi pottyantós budit. S bár az inni való vizet továbbra is a kútról hordtuk (Istenem, micsoda íze volt annak), minden más célra a varázslatos csőrendszerből zubogott befelé a víz. Ja, és egyszer a plafonról, amikor ’83-ban egy szélvihar kócosra tépázta a tetőcserepeket, de ez már egy újabb pokoli történet.

***

Hát ezt az élményt hozta vissza most ez az átkozott bojler. Igaz, hogy én a vizet már gázon, na és elektromos vízforralón melegítettem, meg persze nem is vajlingba, hanem kádba töltöttem, de az érzés markánsan visszaköszönt.

Még azon is elgondolkodtam, hogy megszégyenült zuhanypártiként a langyossá erőlködött vízben ücsörögve, s egy Csíki Sörös korsóból locsolgatva magam, fokozom a nosztalgiát egy YouTube-os Korda Gyuri számmal az akkori időkből. De erre már nem vitt rá a lélek.

Ma érkezik a szerelő. Állítólag. Talán. Esetleg. Minden bizonnyal. Nagy valószínűség szerint. Ha Isten is úgy akarja. S ha dolga végeztével távozik, remélem, újra visszatérhetek a komfortos XXI. századba, ahol már az is tragédiának számít, ha nem pakolják az ember segge alá a kész melegvizet.

() VBT ()

Facebook hozzászólások

  •  
  •  

11 hozzászólás “Vajlingban fürödni? Még ez is…

  1. Na nem mintha a városi fürdés sokkal egyszerűbb lett volna. Hétközben reggel sietős arc és kézmosás a jéghideg fürdőszobában. Aztán apa hétvégi nagymosakodáshoz begyújtott a fürdőhengerbe és akkor a gyerekek itt is elsőnek elpancsolhattak a kádban szombat délután vagy vasárnapi ebéd után. A fürdőhenger egy nagy hosszúkás vaskályha volt, aminek felső részén tartály, alul meg fával be lehetett gyújtani. Folyamatosan etetni kellett mert különben a fürdőszobában se meleg, se melegvíz nem lett volna. Hol van ez a világ a kinyitom a csapot és máris jön a melegvíz mai kényelemtől!
    Az utolsó vizébe aztán beleraktuk a szennyes ruhát, ami másnapig kiázott és a mosóteknőben aztán lehetett kisikálni, majd hidegvízben öblítés jött. Centrifuga csak a kölcsönzőben volt, úgyhogy vagy erős marokkal lehetett kifacsarni a mosott ruhát, vagy mi kölkök elmentünk a kölcsönzőbe és onnan egy taligán hazahurcoltuk a centrifugát, később már a mosógépet is.

    1. Naprózsa! Ez az amit ismerek. Kizárólag vékonyra aprított fával lehetett fűteni. A gázbojlerig ilyen volt mindenkinél. A gázbojler egyrészt hideggé tette a fürdőszobát, másfelől ronda lyukakat furkáltak az ajtóba. Aki pedig villanybojlert rakatott be az leshette, hogy mennyi a melegvíz. Amúgy a melegvíz a magyar háztartások felében ma is probléma..

  2. 82-ben sem volt ott több meleg víz.
    Legfeljebb a gyengélkedőn. Ha a surranótársam volt ügyeletben. Nem sok jó emlékem van Kalocsáról,sem az első lépcsős ezredről.

  3. 1965-66 telén voltam 3 hónapig Kalocsán utászképzésen. Pontonhidat kellett építeni a Duna partján. Vagy 6 ponyvás teherautóval vittek ki minket a Dunához. Az egyik teherautó vezetését átadta a sofőrje – már nem emlékszem milyen rangú – jogosítvánnyal nem rendelkező elöljárójának határozott kérésére. A Csoma-Foktői csatornán egy fahídon lehetett a Duna felé kimenni és az útról egy kanyarral lehetett a hídra felmenni. A vezetői tapasztalattal nem rendelkező elöljáró a kanyart úgy vette be, hogy a bal ívvel a korlátot átszakította és a teherautó kerekekkel felfelé befagyott csatornába bukott és csak a kerekei és az alváz látszódott ki. Ha jól emlékszem 2o-24-en voltak az autón. 9-en meghaltak és sokan megsebesültek. A plató hátulján ülők közül talán négyen még le tudtak ugrani. A teherautót vezető elöljárót a sofőr a kitört ablakon keresztül sérülten húzta ki a jeges víz alatt. Mindkettőjüket elítélték. A laktanya udvaron voltak az elhunytak felravatalozva és a hozzátartozókat is meghívták. Nagyon szomorú megindító látvány volt. Sajnos ilyen szomorú dolog is történt Kalocsán. Nagy nyilvánosságot az eset nem kapott.

  4. Azokban az ötvenes években nem volt bojlerünk a budapesti lakásban. Azaz volt ez a hengeres alul begyújtható bojlerkályha, de a háború alatt kósza golyók kilyukaszották. Nos apám a kádat ilyen, a konyhából hordott edényből töltötte fel félig melegvízzel. Annyi szufla benne sem volt, hogy tele, mert addig kihűlt. Nos az első gázbojlerünkkel 1960 után ismerkedtem meg.
    Legyünk őszinték. Az emberiség 80%-a sohasem ült angolvécén, nálunk itt Magyarországon ez csak kb. 20%. Az emberiség nagyobbik része nem rendelkezik fürdőszobával, és itt is van legkevesebb 15% ház, viskó, stb. ahol nincsen ilyen helyiség.

  5. Alternatíva volt még a mosóteknő (fateknő), mi gyerekek a (bátyámmal), nagyon jól elvoltunk nyáron az udvaron ezzel a fürdési módszerrel, Nagymamáméknál – akik szintén Miskolcon laktak, de kertes házban és oda nem volt bevezetve a víz, viszont volt szögletes elektromos mosógép és úszógumin ugráló centrifuga, a teknő normál funkcióban csak a ruhák áztatására szolgált). A seregben úgy látszik nekem szerencsém volt, nem volt meleg víz probléma (legfeljebb csak akkor, ha valamelyik bajtárs bosszantására és saját mulatságunkra elzártuk a főcsapot, a delikvens ottmaradt talpig beszappanozva víz nélkül, persze kis idő múlva visszakapta a vizet).

  6. Volt idő, mikor mi még lenézhettük a németeket. Jó, igazság szerint csak az NDK-sokat, de akkor is. Egyrészt mert nekik, ha rekkenő nyáron felmelegedett a tengerük libabőr-recegtető kemény 16 fokra, akkor már jó fürdőnapjuk volt. Ha Balatonban 16-18 fokban láttunk valakit vidáman hancúrozni, biztosak lehettünk, hogy német, mert mi csak 20 fok és afölött voltunk hitelesítve.
    De nem ezért. 1970-75 között levelezőpartnerként csereüdültünk egymásnál német tanulás címszóval. Nálunk Budapesten, meg vidéken is csempézett beépített kádas fürdőszoba már mindennapos volt gáz és villanybojlerrel. Az NDK-ban pedig külsőre jó karban tartott négyemeletes kb. Hitler alatt épült bauhaus házakban a háromszobás, amúgy modern nappali bútoros lakások meg úgy néztek ki értelmiségi cserepartneremnél, hogy volt egy simított beton padozatú fürdőszoba, zöld olajfestékes falakkal, lábon álló fémkád és az a fafűtéses fürdőhenger. A WC-hez meg nagy kulcs a bejárati ajtónál, amit leakasztva éjnek idején a cúgos lépcsőházban lebattyogtunk a három lakásnál külön járó sorfülkéhez, ahol sem angol WC volt, hanem minden félemeleten 3-3 pottyantós, víz nélkül. A deszkalapra ráülve bepottyantottunk egy sötét csőbe, ami levitte a következő szintre a termésünket. Minden egyes WC zarándoklatnál büszke voltam, hogy magyar vagyok. Nekünk fűtött, angol WC-s fürdőszobánk már általános volt városokban, de a rokonoknál a vidéki családi házakban is.

    1. Na erről van egy történetem. Az NDK 1973 nyara. Sűvitett a szél az NDK tengerpartján. Hosszú nadrágban, pulóverben néztem a vizet és az ólomszínű felsős eget. Egyszer megjelent egy elég népes keletnémet társaság. Ebből 3-4 lány és egy fiú ledobta a ruháit (mindet) és pucéron belementek a vízben. Már a látványtól is fáztam. Amúgy elég jótestű csajok voltak, de gyorsan törülközőt csavartak magukra. Hol van ez a spanyol tengerparttól!

  7. Így volt… amikor az állandóan dugaszolt fateknőt felváltotta a könnyű alumíniumból készült, már nagy könnyebbséget jelentett. Ám 1980-as jelentés szerint igencsak elámultam, hogy például Párizsban a lakások 30(!) százaléka rendelkezett fürdőszobával, kicsit több csak bidével, tehát maradt az olcsó vagy drága parfüm, kölni, mint előtte a hajmosást helyettesítő parókák alatti élősködökre kifejlesztett kaparófák.

    1. Párizsban borzasztó a lakáshelyzet. Most nem a Boulevardok 6-8 szobás úri lakásairól beszélek. Ottani barátaim lakásában voltunk, 4 vécé volt emeletenként kint a folyóson, egy vécére két lakás jutott.. Bent a lakásban mosdó volt és primitiv házilag szerelt zuhany meg egy 10 éves mosógép. A főzés egy mindenes villanymasinán a szoba sarkában.

  8. Valami azért volt fürdőszoba helyett. A közfürdőkben lehetett kádfürdőt is igénybe venni a régi idókben. Persze, azt nem tudom, az kád mennyire volt tiszta. Nyilván fürdője válogatja, de ha valakinek volt pénze és igénye, és városban élt, tisztán tarthatta magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük