Vajlingban fürödni? Még ez is…

Blog VBT
  •  
  •  

Amikor az ember úgy gondolja, hogy covidos lezárásos, este 8 órás, nemteraszoskiülős szürke hétköznapjai ennél már nem lehetnek vadabbak, akkor… egyszer csak elromlik a bojler. Márpedig ha a bojler elromlik, nincs mese, máshogyan kell megoldani bizonyos dolgokat. S ez a „máshogyan megoldás” egyfajta időutazássá is válik egyben.

***

Az 1800-as – 1900-as évek századfordulóján kezdett elterjedtté válni a budapesti nagypolgári lakásokban a fürdőszoba. Ne gondoljuk azt, hogy ezzel egyből beköszöntött a higiénia kora, s mindenki olyan volt eztán, mint a patyolat! Egy csudát! A fürdőszoba jó darabig afféle státuszszimbólum volt, s szerepe nagyjából abban merült ki, hogy havonta egyszer – na meg nagy ünnepeken – az emberek megfürödtek. Szép, szigorú sorendben. Először a gyerekek, aztán a férfiak, végül a nők. Mind ugyanabban a vízben. Parancsolt ünnepeken a cseléd is fürödhetett, természetesen ő is ugyanabban a vízben, a többiek után. A helyiség máskülönben a mindenes raktár szerepét töltötte be, az emberek pedig továbbra is a fém tartóállványon álló lavórban mosdottak le alul-felül.

*

Tisztálkodószett 1919-ből. Előnye a fürdőszobával szemben, hogy nem kerül alsó hangon kétmillióba.

*

Ennek miértjére is megvan a magyarázat. A korabeli közhiedelem a túl sok fürdést a betegségekkel társította. Az emberek valamiért azt hitték, hogy aki rendszeresen mártózik meg a tiszta, meleg vízben, az hajlamosabbá válik a mindenféle nyavalyák elkapására. Így fürdés helyett vagy a parfümöket választották, vagy a rideg valót, azaz a kendőzetlen testszagot, amit azért frissen mosott, élére vasalt ruhákkal igyekeztek jó szorosan beburkolni.

***

S bár benne vagyok már a korban, ezeket a tényeket nem saját tapasztalatból, hanem kulturális antropológiai leírásokból tudom. Ami az a bizonyos saját kútfő, az a címben szereplő vajling, amit néhol vájlingnak is mondanak, s ami nem más, mint egy nagyméretű, zománcozott edény. Annyiban különbözik a lavórtól, hogy egyrészt nagyobb annál, másrészt két oldalán fülek vannak.

Hát ebbe a vajlingba születtem én bele. Jobban mondva a vajlingban fürdés korába születtem bele. Ami igazából néminemű csúsztatás, mert a vajlingba, kérem, bele kellett nőni! Csecsemőkoromban ugyanis komoly kinézetű gyerekkádam volt nekem is, akár a mai apróságoknak, kivéve talán azt, hogy az enyém nem műanyagból, hanem vasból készült, s ugyanúgy zománcozott volt, mint az a bizonyos vajling, azzal a különbséggel, hogy a kádzománc hófehér volt, a vajling pedig kívül piros, belül fekete-szürke.

No, máris kihagytam egy fontos részletet! A kád és a vajling között volt ugyanis egy fontos köztes állapot, nagyjából a tipegőkor végéig: a lavór. S mindennek megvolt a maga falusi parasztlogikája.

Kezdem azzal, hogy megszületésem évétől, 1969-től egészen 1975-ig nem volt bevezetve a víz nálunk. Nemcsak nálunk, hanem másnál se. Az udvaron álló kerekes kútról kellett behordani a vizet a rocskában, azaz a bádogvödörben, amit aztán a máshol sparheltnek, nálunk rúrának vagy masinának nevezett, fa vagy széntüzelésű tűzhelyen melegítettek fel fürdés előtt a kellő hőfokúra. Nálunk nagymamám végezte e kényes műveletet, s elmondhatom, hogy szakértője volt a témának. Ha például azt akarta, hogy a víz gyorsan melegedjen, nem fahasábot, hanem tusát, azaz kukoricacsutkát dobott a tűztérbe.

***

Erről persze rögtön eszembe jut, hogy 1988-ban Kalocsa Helyőrség Jurinovics Miklós Laktanyájában mivel fűtöttük a szállásunkat. A 16 személyes körletben 1, azaz egy darab, kétaknás román samottkályha árválkodott, s nekünk, kopaszoknak az öreg csocsik (v.ö. leszerelés előtt álló katonák) parancsára pontosan addig kellett pakolnunk a kályhát, amíg a könyökcsöve izzani nem kezdett. Most persze egyesek azt mondják, hogy ez lehetetlen. De a Magyar Népköztársaság légvédelmi tüzér honvédje (v.ö. légfúrósa) ezt a szót nem ismerte! Mi, kérem alássan, a nálunk idősebb katonák „receptjei” szerint válogattuk a tűzrevalót, ami a következő sorrend szerinti következő összetevőkből állt:

– alulra csíkokra vágott, műanyag vegyvédelmi ruha és/vagy tornacsuka

– középre gázolajba áztatott száraz kenyér

– felülre napalm

Rendhagyó módon ezt a konstrukciót felül kellett meggyújtani. Amint a napalm begyújtotta a többi cuccot, már csak az volt a dolgunk, hogy az olajos kenyérrel sűrűn pakolgassuk menetközben. Szóval maradjunk annyiban, hogy az a bizonyos könyökcső úgy ragyogott, mint a betlehemi csillag. S szinte látom, hogy hogyan hördülnek fel e leírásra a környezetvédők. Igen. Mi is tudtuk, hogy ez helytelen. De valamiért egyikünk se kívánta ezt közölni az öregekkel, hogy zöldruhás zöld katonaként a hátralévő másfél évet padlómosással töltse. Hétvégén is. Eltávozás helyett is.

*

Légszennyező légvédelmi koromból. Sajnos olyan képet nem találtam, ahol guggolva “zuhanyzom”, de kárpótlásul tekintsék meg krakagyílbőr szíjas Vosztok karórámat, mint korrekvizitumot! Az ifjabb olvasók kedvéért annyit még elárulok: az ott a fejemen nem egy Heineken reklámkalap.

*

Persze ha már itt tartunk, s ha már a fürdés a téma, azt is elmesélem, hogyan fürödtünk anno a seregben. Mivel a vizesblokkokban egyáltalán nem volt melegvíz, a következő két módozat valamelyikével oldottuk meg a zuhanyzást:

1: A mosdó egymás mellett lévő mosdókagylói egyikének lefolyóját betömtük vizes újságpapírral (a műanyag dugókat mindig ellopták), teleengedtük hidegvízzel, majd a vizet merülőforralóval közel forrásig melegítettük. Aztán eltömtük a szomszédos mosdókagyló lefolyóját is, félig engedtük hidegvízzel, lecsavartuk a tükör feletti, gömb alakú lámpabúrát, azzal a forró víz egy részét átmeregettük a másik mosdókagylóba, és a maradékhoz hidegvizet engedtünk. Ennek végeztével leguggoltunk, és a lámpabúrába meregetett vízzel „zuhanyoztunk”.

2: Alumínium tejeskannában melegítettünk vizet a körlet samottkályháján, majd a kannát a vizesblokkba vittük. Az ottani, sosem működő kályhára rátettük a tárcsás Hajdú mosógépet, beleöntöttük a kannából a vizet, a mosógép lefolyócsövének végére rászorítottunk egy leszerelt zuhanyrózsát, alája guggoltunk, és élveztük a katonawellnesst.

***

Na, de visszatérve nagyanyámra és arra a bizonyos paraszti logikára! Szóval az úgy volt, hogy a kisbaba a gyerekkádban fürdött. A gyerekkád azonban a kisbaba privilégiuma volt, s addig maradhatott a belső bútorzat részeként odabent, amíg a gyerek járni nem kezdett. Utána jött a lavór. Mikoron pediglen a cseppség ezt is kinőtte, akkor jött a vajling.

Vajlingban fürödni amúgy nem ördöngösség: kell hozzá egy fenék, amire az ember leül, és egy nagymama, aki a vajling vizét egy kancsóból az ember gyerekére locsolgatja. Ennyi.

Persze a fürdés mellett reggel-este tisztálkodni kellett, erre a célra pedig nálunk is – ahogy minden portán – megtalálható volt óriási kedvencem, az állványos lavór. No, nem azért volt a kedvencem, mert imádtam mosakodni. Hanem, mert ha a lavórt levettem, s az állványt a feje tetejére állítottam, kész is volt az űrrakéta!

*

Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos szíves figyelmébe: lefordítjuk, ’szt rakéta! Szívesen!

*

1975-ben aztán forradalmi változások köszöntöttek ránk: egy házi vízmű, azaz egy hidrofor beszerelésével a kút vize csöveken át a ház belsejébe vándorolhatott. Ezzel egyidőben, mintegy ennek eredőjeként pedig megépült a fürdőszoba. Itt aztán végképp el lehetett felejteni mind a vajlingot, mind pedig a kertvégi pottyantós budit. S bár az inni való vizet továbbra is a kútról hordtuk (Istenem, micsoda íze volt annak), minden más célra a varázslatos csőrendszerből zubogott befelé a víz. Ja, és egyszer a plafonról, amikor ’83-ban egy szélvihar kócosra tépázta a tetőcserepeket, de ez már egy újabb pokoli történet.

***

Hát ezt az élményt hozta vissza most ez az átkozott bojler. Igaz, hogy én a vizet már gázon, na és elektromos vízforralón melegítettem, meg persze nem is vajlingba, hanem kádba töltöttem, de az érzés markánsan visszaköszönt.

Még azon is elgondolkodtam, hogy megszégyenült zuhanypártiként a langyossá erőlködött vízben ücsörögve, s egy Csíki Sörös korsóból locsolgatva magam, fokozom a nosztalgiát egy YouTube-os Korda Gyuri számmal az akkori időkből. De erre már nem vitt rá a lélek.

Ma érkezik a szerelő. Állítólag. Talán. Esetleg. Minden bizonnyal. Nagy valószínűség szerint. Ha Isten is úgy akarja. S ha dolga végeztével távozik, remélem, újra visszatérhetek a komfortos XXI. századba, ahol már az is tragédiának számít, ha nem pakolják az ember segge alá a kész melegvizet.

() VBT ()

Facebook hozzászólások

  •  
  •  

11 hozzászólás “Vajlingban fürödni? Még ez is…

  1. Na nem mintha a városi fürdés sokkal egyszerűbb lett volna. Hétközben reggel sietős arc és kézmosás a jéghideg fürdőszobában. Aztán apa hétvégi nagymosakodáshoz begyújtott a fürdőhengerbe és akkor a gyerekek itt is elsőnek elpancsolhattak a kádban szombat délután vagy vasárnapi ebéd után. A fürdőhenger egy nagy hosszúkás vaskályha volt, aminek felső részén tartály, alul meg fával be lehetett gyújtani. Folyamatosan etetni kellett mert különben a fürdőszobában se meleg, se melegvíz nem lett volna. Hol van ez a világ a kinyitom a csapot és máris jön a melegvíz mai kényelemtől!
    Az utolsó vizébe aztán beleraktuk a szennyes ruhát, ami másnapig kiázott és a mosóteknőben aztán lehetett kisikálni, majd hidegvízben öblítés jött. Centrifuga csak a kölcsönzőben volt, úgyhogy vagy erős marokkal lehetett kifacsarni a mosott ruhát, vagy mi kölkök elmentünk a kölcsönzőbe és onnan egy taligán hazahurcoltuk a centrifugát, később már a mosógépet is.

    1. Naprózsa! Ez az amit ismerek. Kizárólag vékonyra aprított fával lehetett fűteni. A gázbojlerig ilyen volt mindenkinél. A gázbojler egyrészt hideggé tette a fürdőszobát, másfelől ronda lyukakat furkáltak az ajtóba. Aki pedig villanybojlert rakatott be az leshette, hogy mennyi a melegvíz. Amúgy a melegvíz a magyar háztartások felében ma is probléma..

  2. 82-ben sem volt ott több meleg víz.
    Legfeljebb a gyengélkedőn. Ha a surranótársam volt ügyeletben. Nem sok jó emlékem van Kalocsáról,sem az első lépcsős ezredről.

  3. 1965-66 telén voltam 3 hónapig Kalocsán utászképzésen. Pontonhidat kellett építeni a Duna partján. Vagy 6 ponyvás teherautóval vittek ki minket a Dunához. Az egyik teherautó vezetését átadta a sofőrje – már nem emlékszem milyen rangú – jogosítvánnyal nem rendelkező elöljárójának határozott kérésére. A Csoma-Foktői csatornán egy fahídon lehetett a Duna felé kimenni és az útról egy kanyarral lehetett a hídra felmenni. A vezetői tapasztalattal nem rendelkező elöljáró a kanyart úgy vette be, hogy a bal ívvel a korlátot átszakította és a teherautó kerekekkel felfelé befagyott csatornába bukott és csak a kerekei és az alváz látszódott ki. Ha jól emlékszem 2o-24-en voltak az autón. 9-en meghaltak és sokan megsebesültek. A plató hátulján ülők közül talán négyen még le tudtak ugrani. A teherautót vezető elöljárót a sofőr a kitört ablakon keresztül sérülten húzta ki a jeges víz alatt. Mindkettőjüket elítélték. A laktanya udvaron voltak az elhunytak felravatalozva és a hozzátartozókat is meghívták. Nagyon szomorú megindító látvány volt. Sajnos ilyen szomorú dolog is történt Kalocsán. Nagy nyilvánosságot az eset nem kapott.

  4. Azokban az ötvenes években nem volt bojlerünk a budapesti lakásban. Azaz volt ez a hengeres alul begyújtható bojlerkályha, de a háború alatt kósza golyók kilyukaszották. Nos apám a kádat ilyen, a konyhából hordott edényből töltötte fel félig melegvízzel. Annyi szufla benne sem volt, hogy tele, mert addig kihűlt. Nos az első gázbojlerünkkel 1960 után ismerkedtem meg.
    Legyünk őszinték. Az emberiség 80%-a sohasem ült angolvécén, nálunk itt Magyarországon ez csak kb. 20%. Az emberiség nagyobbik része nem rendelkezik fürdőszobával, és itt is van legkevesebb 15% ház, viskó, stb. ahol nincsen ilyen helyiség.

  5. Alternatíva volt még a mosóteknő (fateknő), mi gyerekek a (bátyámmal), nagyon jól elvoltunk nyáron az udvaron ezzel a fürdési módszerrel, Nagymamáméknál – akik szintén Miskolcon laktak, de kertes házban és oda nem volt bevezetve a víz, viszont volt szögletes elektromos mosógép és úszógumin ugráló centrifuga, a teknő normál funkcióban csak a ruhák áztatására szolgált). A seregben úgy látszik nekem szerencsém volt, nem volt meleg víz probléma (legfeljebb csak akkor, ha valamelyik bajtárs bosszantására és saját mulatságunkra elzártuk a főcsapot, a delikvens ottmaradt talpig beszappanozva víz nélkül, persze kis idő múlva visszakapta a vizet).

  6. Volt idő, mikor mi még lenézhettük a németeket. Jó, igazság szerint csak az NDK-sokat, de akkor is. Egyrészt mert nekik, ha rekkenő nyáron felmelegedett a tengerük libabőr-recegtető kemény 16 fokra, akkor már jó fürdőnapjuk volt. Ha Balatonban 16-18 fokban láttunk valakit vidáman hancúrozni, biztosak lehettünk, hogy német, mert mi csak 20 fok és afölött voltunk hitelesítve.
    De nem ezért. 1970-75 között levelezőpartnerként csereüdültünk egymásnál német tanulás címszóval. Nálunk Budapesten, meg vidéken is csempézett beépített kádas fürdőszoba már mindennapos volt gáz és villanybojlerrel. Az NDK-ban pedig külsőre jó karban tartott négyemeletes kb. Hitler alatt épült bauhaus házakban a háromszobás, amúgy modern nappali bútoros lakások meg úgy néztek ki értelmiségi cserepartneremnél, hogy volt egy simított beton padozatú fürdőszoba, zöld olajfestékes falakkal, lábon álló fémkád és az a fafűtéses fürdőhenger. A WC-hez meg nagy kulcs a bejárati ajtónál, amit leakasztva éjnek idején a cúgos lépcsőházban lebattyogtunk a három lakásnál külön járó sorfülkéhez, ahol sem angol WC volt, hanem minden félemeleten 3-3 pottyantós, víz nélkül. A deszkalapra ráülve bepottyantottunk egy sötét csőbe, ami levitte a következő szintre a termésünket. Minden egyes WC zarándoklatnál büszke voltam, hogy magyar vagyok. Nekünk fűtött, angol WC-s fürdőszobánk már általános volt városokban, de a rokonoknál a vidéki családi házakban is.

    1. Na erről van egy történetem. Az NDK 1973 nyara. Sűvitett a szél az NDK tengerpartján. Hosszú nadrágban, pulóverben néztem a vizet és az ólomszínű felsős eget. Egyszer megjelent egy elég népes keletnémet társaság. Ebből 3-4 lány és egy fiú ledobta a ruháit (mindet) és pucéron belementek a vízben. Már a látványtól is fáztam. Amúgy elég jótestű csajok voltak, de gyorsan törülközőt csavartak magukra. Hol van ez a spanyol tengerparttól!

  7. Így volt… amikor az állandóan dugaszolt fateknőt felváltotta a könnyű alumíniumból készült, már nagy könnyebbséget jelentett. Ám 1980-as jelentés szerint igencsak elámultam, hogy például Párizsban a lakások 30(!) százaléka rendelkezett fürdőszobával, kicsit több csak bidével, tehát maradt az olcsó vagy drága parfüm, kölni, mint előtte a hajmosást helyettesítő parókák alatti élősködökre kifejlesztett kaparófák.

    1. Párizsban borzasztó a lakáshelyzet. Most nem a Boulevardok 6-8 szobás úri lakásairól beszélek. Ottani barátaim lakásában voltunk, 4 vécé volt emeletenként kint a folyóson, egy vécére két lakás jutott.. Bent a lakásban mosdó volt és primitiv házilag szerelt zuhany meg egy 10 éves mosógép. A főzés egy mindenes villanymasinán a szoba sarkában.

  8. Valami azért volt fürdőszoba helyett. A közfürdőkben lehetett kádfürdőt is igénybe venni a régi idókben. Persze, azt nem tudom, az kád mennyire volt tiszta. Nyilván fürdője válogatja, de ha valakinek volt pénze és igénye, és városban élt, tisztán tarthatta magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük