Piszkos játszmák és trükkök garmadája, a fehérből a szürkén át a fekete zónába történő színátmenet, egyszóval az ellenzék 50 árnyalata garantálta az előválasztás nyertesének, Dobrev Klárának az aranyérmét. Aztán… tudjuk jól, hogy mi lesz.
***
Fura egy színjáték ez az ellenzéki előválasztás. Mindannyian tudjuk ugyanis, hogy a magyar demokrácia bizonyos dolgokra még mindig nem érett meg. Sajna nem vagyunk még azon a fejlettségi szinten, mint az Amerikai Egyesült Államok, ahol egy demens öregember gond nélkül vehetett minden akadályt, hogy megválasztása után már egy szimpla lépcső is akadályt jelentsen számára.
A gyermekcipellőjének jó, ha a második párját fogyasztó magyar demokrácia egész egyszerűen fejletlen ahhoz, hogy egy olyan nőt válasszon meg miniszterelnökének, akinek legfőbb tanácsadója és házi bizalmasa egy bukott szocialista miniszterelnök, aki legfeljebb, ha annyira tiszteli a fejlett demokráciát, hogy egynémely fórumán Bident megszégyenítően csetlik-botlik. (Hogy miért, azt most ne firtassuk!)
Egyelőre az a helyzet, hogy a két bohóc – Jakab és Fekete-Győr – kiesett. A maradék pedig…
Dobrev abszolút befutó, Márki-Zay és Karácsony pedig ketten együtt erősek annyira, mint Gyurcsányné asszonyság egymaga.
***
Nagyon meglepődnék, ha „a demokrácia jegyében” nem döntenének úgy, hogy legyen egy második forduló is a ringben maradottak között.
És akkor mondjuk ennek félidejében vagy Dobrev lépne vissza valamilyen indokkal (pl. az uniós munkát mégis fontosabbnak tartja, blábláblá), vagy Márki-Zay lépne vissza arra való hivatkozással, hogy ő bőven megelégszik az új kormányban egy egyszerű belügyminiszteri poszttal.
A vége így is, úgy is Karácsony lesz.
Mondhatnám, hogy az egész egyfajta kondicionálás, aminek a révén az összesített ellenzék azt kívánja elhitetni a választókkal, hogy semmiképp sem az önös érdekek motiválják. Hogy lám, még a legesélyesebb is felül tud emelkedni karrierista vágyain, hogy a szebb jövőt elhozza nekünk, magyaroknak!
(A szebb jövőért én kérek elnézést, de mióta a DK einstandolta a Jobbikot, gondolom, ez a szóösszetétel is a tulajdonába került, akárcsak egy későn jött KISZ-vagyon.)
És ezt a foghíjat kihasználva lovagol be az előválasztási naplementébe fehér kalapban Karácsony Gergely (Akitől ezúton is elnézést kérek a „foghíj” szó használatáért!).
***
Próbálok nem gonosz lenni. Csak sajnos nem sikerül. Nem szeretem ugyanis, ha hülyének néznek. Mert aki ismer, az tudja, hogy én örültem volna a legjobban, ha ez az előválasztás valóban arról szól, amire meghirdették, s úgy zajlott volna le, hogy legalább olyan szinten van a tisztasága ellenőrizve, mint a búbosröcsögei falunap zsákbafutó versenyéé.
Egyszóval, ha már közjegyzőre nem tellett, legalább néhány régi párttitkárt előhúzhattak volna a cilinderből. Esetleg biztonságosabb autótípussal, vagy könnyebb lábú sofőrrel utaztathatták volna a szavazólapokat és a nagy mennyiségű készpénzt.
De már annak is örültünk volna, ha nem azon versengenek, hogy ki tud nagyobb bajszosszart és orbánegygecit kiizzadni magából, hanem, mondjuk lett volna egy elvárható minimum, aminek a során felvázolják az általuk elképzelt jövőt.
Érthető okokból nem tették. Hiszen ahhoz el kellett volna ismerniük számos olyan vívmányt, ami a jelenlegi kormányhoz köthető, s amit még az Európai Unió legmagyarellenesebb hivatalnokai is elismernek.
Helyette járták a vidéket, s nem bíztak semmit a véletlenre. Még azt sem, hogy lesznek-e az utcafórumokon, vagy sem? És milyen igazuk volt! Hiszen mivel bőven vittek magukkal spontán érdeklődőket, a közeli videókba szépen beszuszakolható 70-80 ember mindig üzembiztosan hozta a tömeg látszatát.
És bizony, volt már arra példa a világtörténelemben, hogy a tömeg látszatát keltő csoport a látszat tömegévé magasztosult (v.ö. a kezdetben kisebbségben lévő bolsevikok).
***
Ami kiszámíthatóan kiszámíthatatlan taggal látja el az egyenletet, az Jakab Péter. Ő most a vélelmezhetően Gyurcsánnyal kötött alku értelmében vagy jól alakítja innentől a meglepődöttet, vagy ha kikel tenger fájdalma ellen, akkor lecsatlakozik a birodalmi anyahajóról, és átáll. Hogy hova, az még kérdéses, mert a Mi Hazánkhoz nemigen tud. Esetleg még a Momentummal csatába indulhat, hiszen Jakab és Fekete-Győr mind tálentumban, mind temperamentumban egyívásúak, mondhatni kiegészítik egymást, de olyannyira, hogy simán újraénekelhetnék egy hatalmas közös gatyában Garas és Kern egykori slágerét. Mert bizony egyedül nem megy!
Mindeközben Gyurcsány Ferenc Dobrev győzelmével közölte a többiekkel, hogy ki a főnök, s hogy eddig is az volt, ezután is az lesz, amit ő akar.
Summa summarum elég a bohóckodásból! Dobrev nyert, de Karácsony lesz a jelölt. Haladjunk!
() VBT ()
Kiemelt kép: YouTube
Szerintem előremutató, pozitív dolog az előválasztás. Nemcsak azt garantálja, hogy a legrátermettebb ember induljon a kormánypárti jelöltek ellen, hanem visszahozza az értelmes vitakultúrát is a közéletbe. Nagyon elszoktunk attól, hogy racionális érveket ütköztetnek egymással a szemben álló felek és nem személyeskedő mélyütésekkel vagy cinikus mellébeszéléssel próbálnak fölénybe kerülni. Remélem ez a jó tendencia folytatódik majd az ellenzéki és kormánypárti jelöltek közti küzdelemben is. Elég volt már az állandó negatív kampányból!
Az előválasztás eredménye azt is jelzi, hogy amennyiben az ellenzék nyerné a valódi választásokat, a legerősebb országgyűlési frakciója a 2010 előtti miniszterelnöknek lenne, így de jure is Gyurcsány határozná meg, hogy merre tartson a névleg Karácsony vezette kormány.
Jöhet megint az Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon! ”
Kezeltesd magad!
” visszahozza az értelmes vitakultúrát ”
Mariska! Hol élsz? Ezek optt baloldalon nem párbaj és nem vitaképesek. Aki kiáll Röszkénél a szerb oldalra és onnan bíztatja a hazáját ostromló hordákat, nos az szimpla hazaáruló és a nevét sem vesszük a szánkra. Csak akkor állunk vele szóba amikor megkérdezzük, hogy kötél vagy golyó legyen. A hazaárulásért ez jár.
Ja! És akkor eljön a világbéke…
Karácsony lesz a jelölt!
Normális helyen az ilyen bohózatra legfeljebb százan mennek el “szavazni”
A többiekhez helyben járulnak és lefizetik őket. 🙂
Csakafidesz, igazad van! De harminc év a Világban sehol sem volt elég a káros politikai örökség teljes eltüntetésére…
Mire jó 30 év? Nos Törökország monarchia volt. 1920-ban hiába akarták a szultán követei aláírni a borzasztó hátrányos Sevres-i békét, mert Kemal Atatürk egységei folytatták a harcot. vicces úgy békét kötni, hogy a nem engedelmeskedő katonák minden fronton támadnak. A harc meghozta az eredmény, 1923-ban elfogadható békét kaptak a törökök, Lausanne-ban írták alá. A pipogya szultánt elkergették, Egyiptomba menekült. 1925 kikiáltják a köztársaságot, majd bevezetik a latinbetűs írást, elválasztják az államot az egyháztól, világi biróságok, hivatalok, közigazgatás, kötelező elemi iskola (korábban 90% volt az analfabéta) a folyamat egyre gyorsul, modern ipar, kereskedelem született. 1939-ben a nők is választójogot kapnak. (Elképesztő lépés ez egy volt iszlám államban, ráadásul Svájcban csak 1973-ban kaptak a nők választójogot.) Nos 1920 – 1940 között több évszázados ugrást tett Törökország. Nem véletlen, hopgy mindenhol kint van Kemal Atatürk képe, mert pl. Lenin a töredékét sem érte el ennek.
Nem kell harminc év..
Mi a titok? Kemal idején úgy volt ott demokrácia, mint itten Horthy idejében. A szélsőséges ellenzék börtönben ült, mert másképp nem lehet haladni.
Kedves Tamás, én most nem értek egyet azzal, hogy mindenképpen Karácsonyt akarja a moslék vagy Fletó, mert Gyurcsánynénak előnye, hogy az EP-ben őt nyomják, az EP alelnöke, sok nyugati támogatója van (zöldek, komcsik, elfajzottak), nyelveket beszél, de legalábbis az angolt biztosan. Ezzel szemben a Karácsony annyira balf@sz, hogy egy kormányközi megbeszélést sem tudna lebonyolítani, maximálisan alkalmatlan (mondjuk a többi is). Ez a vezércsel, hogy elhitessék Karácsony a nyerő.
Contrabass
Gondolom tudja,hogy a belügyminiszteri poszton levő,váltja majd az alkalmatlan miniszterelnököt. S az a dobrev.
Figyelj! Dobrev Klára családja Apai és Anyai ágon vállalhatatlan. Gyurcsány családjáról és magáról Gyurcsányról mindent elmond, hogy ez az emberszabású kiáll és büszkén hirdeti, hogy igen az apja egy köztörvényes bűnöző volt, visszaeső tolvaj, sőt le is csukták ezért.. Hmm. Ha valaki lop a boltban és biciklit a bolt elől, nos azzal a családtagok nem szoktak dicsekedni. Szégyellni szokták úgy általában.. Persze ez már meghaladja Fletó erkölcsi szintjét, ő még büszke is rá, hogy egy kisstílű, ócska, részeges tolvaj volt az apja.
Nos az ilyen embereket nem akarjuk az ország élére.
Nemcsak azért.
Nem akarnak időközi főpolgármester választást, mert elveszítenék.
Igaz, egyetlen alkalmas magyar embernek sem kívánom, hogy mint főpolgármester
ilyen arányú testülettel próbáljon mert korrekt munkát végezni.
Egyetértek, Karácsony lesz a befutó. Dobrev meg majd eljátssza a nagyvonalú nagysasszonyt, aki egy zseniális fiatal jelölt javára lemond az országvezetésről, és szerényen elvállalja az alelnöki pozíciót.
Ők a mi szeretett Biden-Kamala párosunk magyar változata.
Karácsonynak messze nagyobb esélye van nyerni a következő okokból:
Bárgyún (bocsi: szépen) tud mosolyogni. Ez már Bidennél, Macronnál, Trudeaunál, és a lapátfülűnél Osztrákisztánban is bejött. Kétes a nemi játszótere, lásd mint az előbbiek. “Sikeres” főpolgármester mint volt Erdogan vagy anno Jelcin.
Fiatal, magas férfi (vagy valami olyasmi), tehát nők, nagymamák, buzik, és naiv libsi fiatalok a potenciális szavazói.
Ezzel szemben Dobrev hátránya a ripacskodás, a részeg férj, a debella termet, és a bolgár-zsidó származása, nomeg Öszöd.
Azt meg a saját szavazóik az imádott magyar Terézanya (bocsi, magyarok anyukája, Kláraanya) kezében nem látják meg az éles kést, amivel mindig mögötte fog állni a Vigyorginak (bocsi: Karácsonynak), akit idővel hátba is fog szúrni.
Azért Dobrev Kláráról tudják, hogy a nagyapja Apró Antal volt, és ez nem jó ajánlólevél.
Kiknél nem jó ajánlólevél?
A Nyugat számára garancia, hogy tálcán adja át nekik az egész országot.
Még nincsen vége! Az “előválasztás” folytatódik, de most már élesben kezdenek helyezkedni. Úgy látszik nem akarja mindenki elfogadni a gyurcsányi vezetést, és a nem-akarókat kezdik kigolyózni. Gyurcsányék az egész komédiát a saját poziciójuk erősítésére használják.
Ez lenne a némileg normális. De más a forgatókönyv.
Tulajdonképpen azok a kis pártok már nem léteznek.
Csak a még mit sem sejtő szimpatizánsaiknak a szavazataik kellenek Gyurcsánynak.
Ha nyernének (nem fognak), azonnal lapátra tenné az összes paktumszereplőt.
Mint Rákosi. Mindegyikről vannak “kartotékjai”, ez faktum.