Vajon mi az, ami a diktatúránál is jobban csípi a liberálisok szemét? Nos, a diktatúra hiánya. Azaz egy szükségszerű intézkedés elhalasztása egy bizonyos ideig. Mondjuk, amíg Posta Imre megöli Orbán Viktort… Liberális kommentekből szemezgettem. „Kellemes” olvasást!
***
Az Indexen megjelent híradás, miszerint Posta Imre rács mögött tölti az ünnepeket, így hangzik:
„Mint azt megírtuk, szeptemberben letartóztatták a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport tagjait. A csoport tagjai bírókra, állami vezetőkre, közéleti szereplőkre, valamint kormánypárti és ellenzéki politikusokra adtak ki „halálos ítéletet”.
A csoport vezetője Posta Imre, aki korábban a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Ezred századparancsnoka is volt, később a 93. Háry László Vegyes Repülőosztály pszichológusa, a humánrészleg munkatársa, majd a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének pszichológusa, a Pest Megyei Munkaügyi Központ családtámogató munkatársa, a Grafológiai Intézet megbízott szakpszichológia-oktatója, a Köztársasági Őrezred pszichológusa, laboratóriumvezetője.”
Ez a kétségtelenül impozáns rezümé már magában is alkalmas arra, hogy az ilyen fenyegetődzőt a terrorelhárítás komolyan vegye. Még akkor is, ha a radikális oldalon a legtöbben egész egyszerűen elmebeteg idiótának tartják Posta Imrét, aki az utóbbi időben szépen maga köré gyűjtött néhány, vele egyező IQ-val rendelkező személyt.
*
Íme, a lista azokról, akik a csoport halállistáján szerepeltek:
Orbán Viktor,
Gulyás Gergely,
Toroczkai László,
Gyurcsány Ferenc,
Áder János,
Dobrev Klára,
Fekete-Győr András,
Jakab Péter,
Kásler Miklós,
Benkő Tibor,
Szijjártó Péter,
Varga Judit,
Nagy István,
Palkovics László,
Semjén Zsolt,
Mager Andrea,
Novák Katalin,
Kincses Gyula,
Müller Cecília,
Sulyok Tamás,
Parti Tamás,
Bánáti János,
Jelasity Radován,
Balogh János,
Halmosi Zsolt,
Mészáros József,
Karas Monika,
Oravecz Márton,
Merkely Béla,
Rusvai Miklós és
Szlávik János.
Mit lehet erre mondani? Hogy válogatással, de válogatás nélkül?
***
Na, de következzenek is a beígért liberális kommentek!
„megvarhattak volna amig megteszi”
*
„Arra senki nem gondol igaza van Postának? Ott ült köztük! Volt rálátása a dologra! Tisztességes embernek nem veszi be a gyomra ami ott megy! Hogy lehet aki szembe megy a politikával arra azt mondják elment az esze? Mandela hány évet ült?”
*
„Követeljük hogy engedjék szabadon! Egy újabb lehetőséget megérdemel!”
*
„Nem bilincset kellett volna tenni rá hanem segíteni és kitüntetni”
*
„PEDIG CSAK JOT AKART NEKÜNK”
*
“Egy nemzet hőse lett volna pedig…”
*
„A hősök nem mindig viselnek köpenyt”
*
„Nagyon kár hogy nem sikerült”
*
És a személyes kedvencem, amelyik némiképp rávilágít a lista eklektikusságára:
„Talán el kellett volna olvasni a cikket! A listán Orbán mellett ott van Gyurcsány, Dobrev, Jakab, Fegyőr, Kincses, stb. Miért akarnátok Qúrcsótány halálát?”
*
Aki esetleg úgy gondolja, hogy szívesen olvasna még több kommentet, megteheti IDE KATTINTVA!
***
A helyzet tehát úgy áll, hogy a liberális tábor szimpatizánsai Posta Imre bebörtönzése helyett – kevés kivételtől eltekintve – Orbán Viktor megölésére szavaznának. És ezen nem nagyon van mit szépíteni.
Ami felettébb sajnálatos, hogy ez esetben a nemzeti oldal sem sokkal, vagy tán semmivel se különb. Itt van ugyanis Gyurcsány Ferenc vakbélműtétje, aminek híradásai alatt teljesen ugyanilyen kommentek voltak olvashatók.
Aki tehát egészen idáig azt hitte, hogy a fenti szemezgetés okán valamiféle sárba döngölős módon fogom folytatni, az csalatkozni fog.
Ez a publicisztika teljesen másról szól.
Arról, hogy emberi érzéseinket lassan, módszeresen háttérbe szorítják az állati ösztöneink. Feltéve, de nem megengedve, hogy az egymás fajtársaiként rivalizáló állatok nagyobbrészt nem halálig harcolnak a rangsor eldöntéséért.
***
Szóval értem én, hogy kampány. De kicsit vissza kéne venni.
Mindkét oldalnak.
Mert anélkül is marad elég szabad terep egymás csipkedésére, hogy a másik halálát kívánnánk.
() VBT ()
Kiemeltkép: A TEK felvétele
A halálát természetesen nem kívánjuk senkinek, de azért visszavágni lehet olyan kijelentésekre, hogy mindenkit földönfutóvá tesz, az “igazság bajnoka” vagy börtönbe zár. A disznóságait soha nem feledjük és én személy szerint még mindig várom, hogy bűnhődjön a gaztetteiért élve s nem holtan.
A hadsereg ma is ilyen “hazafiakkal” van tele!
Abban a világban, ahol egy komplett fehér rasszt, cca egymilliárd fehér embert gyerekeikkel együtt – akiknek ezt a kényelmes technikai és társadalmi jólétet köszönheti az összes többi rassz – kineveznek kiirtandónak a lusta, zömmel 75 IQ-jú buta eltartott néger “egyetemi professzornők” és síkhülye társaik, vagy a 80-as IQ-jú, középkor elején ragadt, szellemi-vallási muzulmán fogyatékosok, vagy a társadalomérnökséget játszó, minden munkától és felelősségtől irtózó fehér paraziták kapnak engedélyt a fehér eltartóik gyalázására, és kivégzésére…
…ahol mesterséges járványokat kifejlesztők büntetlenül röhögve kötelezik a fehéreket a sajátgyártású “védőoltásaik” felvételére, ahol buzi korcsok gyereket követelnek “nevelésbe” – természetesen szép szőke fehéret, nem is muzulmánt vagy négert – háziszextárgynak, és a többi gyereket 8 évesen “önálló kívánságára” örök fájdalomra és korccsá operáltathatnak korlátlan szabadságjoggal…
…Ott, ahol ekkora embertelenséget parancsoltak a világra, ott nincs semmi csodálkoznivaló, hogy elszakad a cérna, és embertelen válaszlépéseket is megoldásnak látnak sokak.
Nem ismerem ezt a Posta Imrét, nem helyeslem tetteit, terveit, de nem is csodálkozom, hogy egyre többen radikális megoldást szeretnének, hisz az elit – tisztelet a kivételnek – a fehér faj kiirtásában bizony vastagon cinkosa a Háttérhatalomnak. Lesznek egyéb halállisták ebben az elfajzott újfasiszta korban bőven még, csak figyeljünk!
“az egymás fajtársaiként rivalizáló állatok nagyobbrészt nem halálig harcolnak a rangsor eldöntéséért.”
Ez nem teljesen igaz.
Se karácsony se márkizaj, bástya elvtársakat már senki nem akarja megmerényelni.Az OPNI hiánya egyre több alkalommal jelentkezik.
Képtelen vagyok bárki halálát kívánni, de ez az én személyes gyengeségem.
Viszont azt meg tudom érteni, ha valaki nem Dobó István halálát, hanem hegedűs hadnagy halálát kívánja!
Remélem egyszer még VBT-t a tv képernyőjén is látni és hallani fogom.
Cezaromániás, rendkívül nárcisztikus egyéniség ez a Posta Pál.
Mindene a hatalom, amit létre is hozott a maga szűkkörű kis szektájában.
Épeszű ember képtelen végighallgatni a monomániás, 2 órás beszédeit a Youtube-on, mert csak önmagára kíváncsi, másra nem, ellenvéleményt, kritikát nem tűr meg maga körül.
Neki alattvalók kellettek, akik vakon és gondolkodás nélkül követték a zavaros eszméit.