Harminc lábcédula

Blog VBT

Bizonyára hiányos műveltségem az oka, hogy csak most bukkantam rá arra az elementáris erejű, liberálisan humanista és humanistán liberális gondolatfolyamra, amit Varnus Xavér 2016-ban okádott ki a száján. S ha én így jártam, más is így járhatott. Az ő kedvükért – na meg okulásként – szemezgessünk most a liberál-humanista biszexuális orgonaművész gondolatfájáról néhány altestszagú gyümölcsöt!

Az orgonaművész saját szavaival élve 2015-ben Berlinbe emigrálta magát, mondván, hogy az itteni helyzet most már tényleg tarthatatlan. Na, azért nyugodjunk meg, a biztonság kedvéért a berlini kecón kívül van Budapesten is egy lakása, de ez már csak amolyan extra egérút.

Hogy a helyzet mennyire tarthatatlan Varnus szerint, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy újságírói kérdésre, miszerint szerinte mi a megoldás, szó szerint ezt válaszolta:

„Mi a megoldás? Úgy hívják, patológia. Harminc lábcédulának meg kell íródnia ahhoz, hogy ez az ország megváltozzon.”

Aki esetleg nem értené e veretes szavakat, annak szívesen lefordítom Varnusról magyarra. Itt a művész azt gondolta, hogy a halálnak az ő f@sza legyen a sírba eresztő kötele mindenkinek, akit ő utál, s különösképp dögöljön meg a Fidesz vezérkara, de legalábbis Óegygé biztosan.

Gyorsan ide kívánkozik a billentyűmágus egy másik kijelentése:

„Önmagamat liberális humanistának tartom.”

Igaz, ezt más helyütt mondja, de azért felettébb érdekes, hogy aki magát szabadgondolkodónak és emberbarátnak meri nevezni, mi okból gondolhat bármilyen probléma megoldásaként harminc ember halálára? Ráadásul úgy, hogy ha valaki, akkor Varnus Xavér aztán válogatás nélkül szereti az embereket. Férfiakat, nőket vegyesen. Ugyancsak korábbi kijelentése a következő:

„Amikor szerelmes vagyok, olyan kis semmiségen, hogy mi van a párom lábai közt, nem akadok fenn.”

Persze, ha olyan kicsi az a semmiség, nem is igazán lehet fennakadni rajta. Na, de kanyarodjunk vissza az ominózus interjúra, amiben azért más helyütt is megcsillogtatja rettentő nagy humanista intellektusát. A praktikus munkavégzésről alkotott sommás véleménye így hangzik:

„Vegyészekre, kertészekre, főkönyvelőkre szükség van, de én ezeket a szakmákat nem tudom komolyan venni. Én a munkában nem hiszek, csakis az alkotásban.”

Lelke rajta. S nekem is, hogy erről a fontos és iránymutató interjúról anno lemaradtam. Ráadásul most se az eredeti – Borsban megjelent – képet közlöm, hanem a 24.hu szemlézését, ahol a szórakoztató rovatba bírt bekerülni a harminc ember halálával történő viccelődés. Azért ez is sokat elmond liberálékról és az ő humanizmusukról.

A liberális humanista fő ismérvei tehát a következők:

Mindenképpen elmenekült Magyarországról, homo- vagy biszexuális, szereti a kultúrát, ha az nem államilag elismert, imádja az embereket, de nem fél akasztani vagy tarkón lövetni, és nem hisz sem a munkaalapú társadalomban, sem a nemzetállami létben.  

***

Ez a fajta gondolkodásmód teljes és pontos lenyomata a jelenlegi ellenzéki gondolkodásnak. Álságos emberszeretetével, populista lózungjaival – külföldön épp úgy, mint határainkon belül – mindig, mindenben a magyarság ellen cselekedve.

() VBT ()

Kiemelt kép: 24.hu – Forrás: Bors, 24.hu

20 hozzászólás “Harminc lábcédula

  1. Ilyen a félreérthetetlen liberálfasiszta,a világ változásait csakis gyilkosságok által tudja elképzelni. különben úgy mellékesen ez a féreg pedofil. Erről a you tuben van egy jó videó.

  2. Én is hiszek az alkotásban.
    Ma már sikeresen megalkottam ezt a varnusxavért. Aztán némi papír és sok víz felhasználásával,elindítottam a szennyvíztelep felé.

  3. Most akkor egy cédula gazdára talált? (heller)
    Már is kezd megváltozni az ország, igaza van. Betartjuk a liberális szabályokat, mi Fideszesek, az van amit mi mondunk, pont. A cédulákat is akkor mi írjuk. Minden komilfó, ugye, jól csináljuk, eltanultuk tőletek. Hogy ízlik? Megkapjátok a saját ideológiátokat, következményeivel. És remélünk minden jót az országnak. Nélkületek, ha lehet.

    1. Az egyikre a művész úr neve lenne felírva? Így lenne jogos és megérdemelt, mint ember az Isten kegyelme nélkül. Ezért én nem ellenségeskedek, mert így tanított az Isten az igazi szeretetre. Ezért neki is inkább áldást kívánok, mert nem az átok gyermeke vagyok.

  4. Billentyűmágus???

    Egyszer hallgassa meg valaki J.S.Bach D-moll Toccata ès fúgáját (alapmű, ipari orgonátorok körèben) pl. Lehotka Gábor, aztán az említett “művèsz” játèkával s bizony mondom néktek, mind teljesen elègő áldozatot fogtok bemutatni Lehotka Művèsz Úr oltárán (kèpletesen, persze)! Annyival jobb…A nagy Öreg(ek)hét kèpest csak ugatja a szakmát az ifiúr!

    1. Kezdő korában ” ingyenes” hangversenyeket adott templomokban. Az egyik tényleg orgonaművész meghallgatta és nyilvánossá tette, hogy Varnus az igazán komoly, nehéz részeket leegyszerűsíti, átírja.
      Nem volt rá mentség. Ő viszont azt írta, hogy gyerekkorában az iskolában úgy csúfolták, hogy
      Varánusz Szarvér.
      – Hát Ő tudja…

  5. A jakobinusok is liberális humanisták voltak, sőt a párizi kommün szocialistái is.

    1. Módosítás:
      SZAVAIKBAN, a jakobinusok is liberális humanisták voltak, sőt a párizi kommün szocialistái is.

  6. Ez a lény, nem ember!
    A “művész” diplomáját, ki adta ki, és kik adták hozzá a nevüket??????
    Lehet, hogy patalógia művésze?
    Beteg ember benyomását kelti. (Estleg: OPNI)

    1. Elborult agyú kétlábú állat, mindegy mit csinál , belőle nem a művészet árad,hanem az a fertőzés ami a vérében van !
      ( Gondoljunk vissza egy egy elhunyt kortárs nyugati hírességre, )
      Vizuálisan így néztek ki !

  7. Bocsánat, a műtét nem segít ebben az esetben , hanem inkább a magzat elhajtására kitalált klinikai kezelés !( finoman fogalmazva )
    Lám ez a paraszt, nem az aki a földet műveli . Ez a társadalom vadhajtása akit a “jó tőkéről le kell vágni “

  8. v.x. egy tehetséges állat. Lásd, a már azóta eltávozott Böbe majom Veszprémből.

  9. „Vegyészekre, kertészekre, főkönyvelőkre szükség van, de én ezeket a szakmákat nem tudom komolyan venni. Én a munkában nem hiszek, csakis az alkotásban.”
    Akkor mit vesz komolyan? Ha az asztalos készít egy szép szekrényt az alkotás. Az orgonajáték nem alkotás, az csak egy műsorszám előadása. Elhangzása után nem marad látható, kézzelfogható dolog, tárgy. Alkotásnak nevezem mindazt ami a világot gyarapítja.

  10. Azok félnek a liberalizmustól, akik nem akarnak autonóm életet, emberi jogokat és szabad versenyt.

    1. Amit mond/ír üres lózungok. Én pl.nem félek tőle, hanem utálom, legalábbis azt, amit jelenleg értenek alatta (pl. holmi gender-félék mint kisebbség védelme stb.). Amúgy szabad verseny soha nem volt, valószínűleg soha nem is lesz. Biztosan hallott az erősebb kutyák fajfenntartásáról, ami a biológiában (de hát láthatjuk, hogy a legkiválóbb darwinistát – Richard Dowkinst – is kiátkozták az új libsik) végül is célszerű (hogy ne a selejt szaporodjon). Na Isten áldja!

  11. Ajánlanám v.x.-nek alföldi primadonnát társnak, ő se szeret itthon, imádja mindazt, amit normális ember szeret. Ezeket nem lehet máshogy értelmezni, mint BEINGS without HUMAN (human beings = emberi lény, tehát ember nélküli lények / ezt azok kedvéért, akiknek nem hunglish a műveltségük).

  12. Nem hisz a munkában… Én ezt egyenesebben fogalmaznám meg: Attól függetlenül, hogy utálok dolgozni, az egész világ munkából – még ha más munkájából is – él túl. Amikor mindenki megvonná a vállát azzal, hogy dolgozzon valaki más, a milliárdosok éhen vesznének, a megszámlálhatatlan pénzből a kalóriát csak gyors égéssel szabadíthatnák fel, emésztéssel nem.

    Szóval ez az alak egy libsi biszex fickó? Nem tudtam, most legalább értem, miért találom őt ellenszenvesnek

  13. Megnyilvánulásaik alapján ezekhez a liberált humanoidokhoz képest, már ami az emberbaráti érzelmeket illeti, mind Dzsugasvili elvtárs, mind Adolfka kezdő amatőr…

  14. Elkezdtem számolni őket, de már 52-nél voltam, amikor még csak ennél a vírusnál, bocsánat Varnusnál tartottam. Úgy, hogy kellen még egypár cédula!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük