Végre egy jó hír, aminek örülhetünk! Az avíttas kettőskereszt után a fiatalosch hashtag válotta fel a Jobbik nevű liberális szervezet logójában a fősodor-jelzőt. Nincs zsákbamacska, nincs susmus, nincs mellébesze, ez bizony az, aminek látszik! Új divatpárt a láthatáron! És én ennek örülök.
***
Akik ismernek valamennyire, azok tudják, hogy életem során kétszer is segítettem a Jobbiknak. Amikor hittem bennük, akkor növekedni, amikor kiismertem őket, akkor szétszakadni. Úgy érzem, referenciáim magukért beszélnek. Annál is inkább, mert mostanra sikerült tökéletesen középre állnom: amennyi liberális náciz, pontosan annyi jobbikos zsidóz engem.
Mindezeket csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert újra szükségét érzem annak, hogy segítsek. A megújulás ugyanis nem állhat meg holmi logó szinten! Azt meg kell támogatni. Ezekben a vészterhes időkben kiemelt jelentősége van ennek. Most, amikor a pár hónapja a Jobbik erősödéséről beszélő Sneider kijelentette, hogy a Jobbik jó ideje gyengül, most, amikor Vonáról csak annyit hallani, hogy Krisztina néven életmód-vlogol, most, amikor olyan ikonok tűntek el méltánytalanul, mint a családcentrikus Zagyva György Gyula, most, amikor az is könnyen lehet, hogy Kovács Béla lesz az új James Bond, muszáj erősíteni a híres jobbikos szellemet.
***
*
Megszületett tehát a Jobbik új, Gyurcsány-kompatibilis logója, amiben Isten végleg le lett cserélve a divatra. Mondjuk eddig mindenki csak a hashtaget nézte, pedig a logónak ugyanilyen érdekes része az a duplán fiatalosch megújulássch felé törekvő innováció, amivel a 18-19 éveseket akarják megfogni. Mert mi is ez a logó? Ez, kérem egyben egy komplett matek érettségi feladat is! Számold ki a kör területét! Igen ám, de itt van egy kivágott körrész (nem körcikk, mert az ugye szabályos, és a körívtől az origó felé haladó szélű). Tehát ennek is meg kell határozni a területét. Aztán a kivágott részt (nevezzük az egyszerűség kedvéért Mi Hazánknak) ki kell vonni a megmaradóból. Gondolom, a mostani ábra méretarányos. Amikor pedig végeztünk, el kell helyezni a síkban, mondjuk az ordináta és az abszcissza segítségével.
***
S bár a logóváltás jó kezdet, ám önmagában vajmi kevés!
Szlogent is kell váltani!
Hiszen a „Szebb jövőt!” nyelvi anomália mára egyrészt vészkorszakszagúvá vált, másrészt a cukiságkampány során sajnos elvitte a kiscica meg a kiskutya.
Szlogen-ötleteim a következők:
***
Dancsó féle változat
Fiatalosch, trendy, fenszi. Egyből megragadja a lényeget, a párt új irányba mozdulását, azt a fajta kollagénnel dúsított sejtregenerációs feelinget, ami csakis egy olyan, bármikor vedlőképes pártot tud jellemezni, amilyen a Jobbik.
***
Anettka féle válozat
Bár Anettka régesrég eltűnt, ám kollektív tudatunkba égetett emléke örökre megmaradt. Anettka úttörő személyisége vitathatatlan. Emlékezzünk vissza rá, hogy ő jelent meg először műsorvezetőként fenyítős bőrruciban, és űrprojektjével is évekkel megelőzte Elon Muskot. Ő a mainstream magyar megújulás hőálló főnixmadara.
***
Kölcsey féle változat
Élesebb szeműek megfigyelhetik, hogy ez az új logó valójában nem is hashtag, hanem csak hash, ugyanis meg van metszve. Ezért citálható ide hangzóazonosan a híres mondat parafrázisa, ami máskülönben meglehetősen passzol is a Jobbikra. Hiszen prominens személyeik egytől egyig vitték valamire. Alulról szerveződve hatottak, alkottak, s javaikat olyan szinten gyarapították, hogy a budai villáktól a peremkerületi kertes házakig nevüket dicséri minden szeglet. Biztosak lehetünk benne, hogy a hashtag látszó részénél a nem látszó rész nagyságrendekkel nagyobb.
***
Czutor féle válozat
Ne feledkezzünk meg a Jobbik majálisok lelkes fellépőjének, a Belmondo zenekarnak a frontemberéről sem! Igaz, a mester az Ismerős Arcok Nélküled című számára mondta az ominózus szavakat, de bátran ragadjuk ki azokat kontextusukból! Hiszen a saját szellentése szagát senki sem tartja undorítónak. Ahogyan a saját, megváltozott szagú, sörre dinnyét fogyasztó ideológiát sem. Ha pedig az oldalváltó ideológia olyan, mint a fing, ez az összekötőerő mindennél erősebben működhet. S képzeljünk is magunk elé egy holland kemencében megtartott tisztújító gyűlést!
***
Piacorientációs változat
Azért fontos, hogy legyen egy ilyen is, mert ebből mindenki elsőre láthatja, hogy felesleges bepróbálkozni.
***
Remélem, akadt olyan ötlet, amivel segíthettem. Ja, és természetesen a megújult pártnak sok sikert kívánok a Sneider jéghegy utáni időkre! Tudom, most mindennél fontosabb a mentőcsónakokból történő bázisgyarapítás. Nem annyira ideológiai szempontból, mint inkább amiatt, hogy 2022-ben meglegyen a küszöb, meglegyen a frakcióalakítási jog, s ezek révén meglegyen a milliárdos állami támogatás. Mert hát enélkül a fűthető kinti medence vize is bealgásodik, a borneói nyusznyuszbőr bundába is belemegy a zsizsik, s a Mercedes S osztályokat is cserélheti az ember fostalicska Passatokra.
Szóval adjon az I…
Isten, haza, csa…
Szevasztok, csöves bánatok!
(Elnézést mindenkitől, de egyszerűen imádom Dancsó Pétert, szóval nekem ez a kedvencem.)
Ez a logó egy sarló és kalapács.
pont ezt akartam mondani 😀 😀 😀 sarló!
A jobbikban annyi nemzeti maradt mint a pufinlekvárban a mindent lebiró akarat!?
Jó.
Én viszont a Mi Hazánk logó mellett kipróbáltam volna még egy variációt a DK logóval is…
METSZETTÉK a JOBB oldalát a logójuknak.
Ezzel bizonyították a bal oldalhoz tartozásukat. Ott csupa ilyen van.
Hiába no, metszett logójuak.. Tessék? Csak semmi antiszemita áthallás, nincsen itt más mint nyers érdekpolitika. Hogy “Néppárt”? Az Európai Néppárt után mond ez a szó még valamit? A Néppártról mindenkinek Manfred Weber jut az eszébe és másfél méteres köpéssel fejezi ki az érzéseit iránta.
Ne zsidózzunk, kérem, mert beperel a Jákob Pepi! Az ő stegény nagyapukája ugyanis ausviccban halt meg (próbáltam úgy leírni, hogy az egykori keménymag, és az új, Kunhalmi-stílusú, szegregált osztály is értse).
Igaz azt máig sem tudjuk, hogy a zuhanyzóban, vagy az őrtoronyban.
Nade!
Annyira undorít,hogy mindenki zsidózni gondol. Pedig ártatlan vagyok,mint a befőtt. 🙂
Juj,már a dunszt is zsidózás! Pfujj,de nagyon pfujj.
“Bár Anettka régesrég eltűnt, ám kollektív tudatunkba égetett emléke örökre megmaradt. Anettka úttörő személyisége vitathatatlan. Emlékezzünk vissza rá, hogy ő jelent meg először műsorvezetőként fenyítős bőrruciban, és űrprojektjével is évekkel megelőzte Elon Muskot. Ő a mainstream magyar megújulás hőálló főnixmadara”
Valóban.
A saját bőrében jelent meg a képernyőn és nem is volt más rajta, mint emberbőr, azaz amivel ő maga rendelkezett. Egy könnyed mozdulattal a saját különbejáratú p.náját is megmutatta a tévénézőknek. Az idősebb nénik rosszul lettek, a bácsiknak majd leesett a szemüveg az orrukról.
Az nem különbejáratú vala.
Azon,már a doni kozák kórus is átment,a Bahcsi szeráji szökőkút őrzőivel és karavánjaival.
Na meg a száztagú cigányzenekar.
És én erről lemaradtam?