Vagy a világ nem normális, vagy én

Blog VBT

Úgy hirtelenjében el sem tudnám mondani, mennyire abszurd világban élünk? Illetve el tudnám, de félnék attól, hogy ha minden bizonyítékot csokorba szedek, akkor ezek együtt túlságosan döbbenetes erővel hatnának rám. Na, mindegy, azért próbálkozzunk meg vele!

***

Nem fontossági sorrendet alkalmazok, mert fogalmam sincs, hogy egyfajta pillangóhatásként nem esik-e a latba nagyobb súllyal egy látszólagosan kisebb volumenű ügy a többinél?  Ez a dilemma a bébi Hitler dilemmához hasonlítható, ami nagyjából annyit tesz, hogy ha feltalálnák az időgépet, vajon lenne-e aki visszamenne az időben, és megölné Hitlert kisbaba korában? Mert amúgy normális ember nem öl bébiket (még botmixerrel se!), csak hát…

Nem feltétlenül (de nem is kizárásos alapon) a bébi Hitler gondolatmenet utáni első olyan döbbenetem, ami a napokban ért, hogy Fekete-Győr András saját Facebook-oldalán posztolta lelkesen, miszerint mostantól bírósági ítélete van arról, hogy nyugodtan gengszterezheti az elméletileg szintén ellenzéki Tóth Csabát. Persze félő, hogy Fekete-Győr – már, amennyiben igaza van – az életével játszik, vagy legalábbis azt kockáztatja, hogy egy szép őszi reggelen levágott Kádár-fejjel az ágyában ébred.

***

Aztán itt van a lengyel-belorusz konfliktus, hogy a „háború” kifejezést árnyaljam cseppet. Egyértelmű, hogy a fehéroroszok nyíltan vállalták, hogy egyfajta korridorja lesznek a nyugatra induló migránsoknak, szóval szervezetten utaztatják őket határtól határig, mérsékelten etetik, valamint nagyjából ruházzák is őket. Nyilván az arabok a feltöltő kártyás iPhone 12S telefonjaikat, valamint egyéb metakommunikációs eszközeiket a helyi és/vagy nemzetközi Bigéktől kapják, s néha bizony – ahogyan most is – előfordul, hogy a beloruszok raktárakba kénytelenek zárni a lengyelek által érthetetlen módon nem kitörő örömmel fogadott kődobáló, gyújtogató migránsokat, de hát az ember tél közeledtével elraktároz. És ugye, ki miben bővelkedik? Ha cukorrépája van sok, akkor cukorrépát, ha migránsa van sok, akkor migránst.

Az eset pikantériája, hogy ez a terület a középkorban lengyel uralom alatt állt, ahogyan Lengyelország is meglehetősen sokáig (fehértelen) orosz uralom alatt. Ezek a megszállássok néha megszállottá tesznek, s hagynak némi kollektív sérelemfoltot a népemlékezetben. Gondoljunk csak a törökökre, akik annyira megsértődtek ránk Lotaringiai Károly és (na, tessék, megint egy lengyel) Sobieski János csúnya dolgai miatt, hogy évszázadokkal később bosszúból az isztambuli bazárban aranyáron adták el nekünk a nyugaton ipari hulladéknak számító 9-11 karátos aranyoid ékszereket.

***

S ha már gyújtogatás és világégés… Itt van a rotterdami utcabál, ahol a pirotechnikát mindenki maga szolgáltatja a szomszéd autóját kreatívan használva fel e célra. Köztudott ugyanis, hogy a koronavírus delta variánsa égő autó füstjével semlegesítve nem terjed át hollandról hollandra. Viszont mégiscsak jó az, ha az estére meglehetősen zimankóssá váló utcákon van néhány lángoló épület, aminek parazsánál az ember kicsit felmelegítheti fapapucsba dermedt lábait.

A Mi Hazánkban egyelőre nem tapasztalható hasonló buzgalom, bár a nem 100%-os Ecsenyi Áron kiment a térre 10 emberrel Orbánt buktatni, de nagyjából ennyi. Illetve néhány feljelentés Orbán Viktor ellen, akinek a legnagyobb hibája – már legalábbis dúródórai értelemben -, hogy nem lehet olyan egyszerűen ledarálni, mint egy „mesekönyvet”.

Már csak szegény Volner Jánost sajnálom, aki utolsó mohikánként próbálna értelmet verni a szélsőbalos Jobbik és a szélsőműanyagjobbos MH honatyáiba és honanyáiba.  Eleddig teljesen sikertelenül.

***

Na, de mindezek az ügyek piszlicsárék ahhoz a tényhez képest, hogy „a szabad világ vezetője” képesebbik felét tükörtárolásra használva egy nőre bízta a kormányzást. Ez csak azért érdekes, mert az amcsik tűrőképességének is van határa. Nem lenne gond ugyanis, ha Kamala fehér ÉS nő lenne, illetve afroamerikai ÉS férfi. De hogy egyszerre ő legyen itt a PC jolly joker, az még a tagállamok népeinek is kicsit sok így egyszerre.

Legalább annyira, mint jóérzésű keresztény-konzervatív embernek az a tény, hogy a kereszténység és a magánélet kapcsolatáról indít publicisztikasorozatot a – wait for it – TELEX!

Már itt is az első cikk Gundel Takács Gábor tollából, „Nem egyértelmű, hogy mit jelent a család” címmel.

Érdekes, mert ilyeneket olvasva nekem az nem egyértelmű, hogy mit jelent a Gundel Takács Gábor? Illetve hogy okos dolog-e, ha a tűzoltóság lapjában piromániások hirdetnek gyújtogatási akciót?

***

Summa summarum valamelyikünk bolond. Vagy a világ, vagy én.

És csak remélhetem, hogy nekem foncsorosak az agyam fogaskerekei, mert ha mégis a világ lenne ilyen állapotban, akkor a fenti események meghatároznák az eljövendő 100 év történéseit szerte a világban. És nem sok jót ígérve az utánunk jövőknek.

(SPOILER ALERT! Már visszafordíthatatlanul meghatározták.)

() VBT ()

Kiemelt kép: Shutterstock


4 hozzászólás “Vagy a világ nem normális, vagy én

  1. Elindult a társadalom a lejtőn…lefelé. Az aljában szakadék van…

  2. Indulnak a maszkos hétköznapok, Tamás.
    A lengyelek amúgy már tudják, hogy a Soros-tervben fölösleges az első s, viszont hiányzik egy z.
    Előbb-utóbb nálunk is feloszlik a köd…

  3. A lengyelek russzofóbiája nagyon mély sérelmekből fakad. Mondjuk agyonlőnek pártízezer embert csak azért mert lengyelek a katyni erdőben. Később az emlékmű koszorúzására érkező lengyel kormánygép eltűnik a szmolenszki ködben. Érdekes módon a lengyelek az orosz gyártmányú gépét nem tudja fogadni a szmolenszki repülőtér, holott éjjel nappal ott röpködnek a saját orosz gyártmányú gépeik..
    (Minden lengyel merényletről beszél, és ugyebár ez alaptalan russzofóbia..)
    Micsoda makacs népség. Most arról beszélnek, hogy Putyin persze, hogy tudott a belarusz dolgokról, még örül is neki, csak nem mutatja. Micsoda russzofób dolog ilyesmit mondani Putyin elvtá, akarom mondani elnök úrról.

  4. “Itt van a rotterdami utcabál, ahol a pirotechnikát mindenki maga szolgáltatja a szomszéd autóját kreatívan használva fel e célra. Köztudott ugyanis, hogy a koronavírus delta variánsa égő autó füstjével semlegesítve nem terjed át hollandról hollandra.”

    Azért az akció beindításához vigyázó szemüket Párizsra vetették, hiszen ott már régóta bevett szokás az energia ilyen jellegű felhasználása!
    Még a jó pap is …..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük