Tételezzük fel, hogy meghal egy országosan ismert közszereplő. Mostanság nem az a fontos, hogy milyen életet élt, mit hagyott maga után, milyen volt, vagy milyenné vált, hanem, hogy covidban halt-e meg, vagy nem? És ha igen, vajon volt-e oltva, vagy nem? S akár így, akár úgy, de mindenképpen megindul az ipari méreteket öltő halottgyalázás.
***
Tételezzük fel, hogy meghal egy országosan ismert közszereplő! Vegyük bele azt is az egyenletbe, hogy életében valóságos botrányhős volt, aki a saját maga által teremtett imidzset egészen addig fényezte, amíg még tudta.
Tételezzük fel, hogy ez az illető kétszer volt oltva, s már épp arra készült, hogy felvegye a harmadik oltást, amikor betegsége közbeszólt.
Hohó! Betegsége? Szóval nem a covid?
Nem. Hanem egy általa megnevezni nem kívánt súlyos kór, amivel kapcsolatban tételezzük fel, hogy egy újságírói kérdésre ennyit mondott:
“Megbetegedtem. Ez nem vicc! Nem vicc! És sokkal nagyobb a baj, mint egyébként gondolnád, de arról meg nem fogok beszélni. Sem neked, sem senkinek. Sokkal nagyobb a baj. Maradjunk abban, amit igazolni tudok: az az, hogy kétoldali tüdőgyulladásom, mellhártya- és gégegyulladásom van, de sokkal nagyobb a baj.”
És akkor itt van a kutya elásva. Hogy ennek a képzeletbeli celebnek volt egy súlyos, elképzelhetően életveszélyes, avagy gyógyíthatatlan betegsége.
***
Mit tesz erre a covid-proletár auragyógyász vírusszakértő? (És sajnos politikai oldalaktól függetlenül!)
Kimondja, leírja, világba harsogja a tárgyalás nélküli ítéletet:
„Ennyit ér az oltás akkor…”
Pedig nem az oltás ér „csak” ennyit. Hanem ő az, aki csak ennyit tud az esetről. Ámde ítélkezik, ámde megállapít, s mindezen „tényekhez” az internet legszemetebb szemetét, a kamuorvosok kamu kutatásainak kamu kimutatásait hívja segítségül.
A dolog talán még hidegen is hagyná az embert, ha nem szembesülne azzal, hogy a legvadabb B-közép fideszes, több mint 15 ezer tagot számláló csoportban is úgy megrohanják ezek az oltásellenes barmok a halálhírről szóló cikket, mintha bizony fizetnének nekik az álhírek terjesztéséért.
Akkor pedig már a szavak is elfogynak a döbbenettől, amikor ennek kritikai észrevételére, mármint hogy legalább mi ne csináljunk már magunkból bazári majmot ezzel az egyre kínosabb és egyre veszélyesebb oltástagadással, jön az ultima ratio:
„Hát persze. mert a valóság nem érdekel. És pont egy kormánypárti embernek kell beszólni, ugye? És így üldözve el a táborból a kormánypártiakat…”
***
Hát, kérem!
Erre csak azt tudom mondani, hogy viszlát! Lehet menni! Lehet elfele tiplizni! Az ilyen embernek teljesen mindegy, hogy ő magát melyik politikai oldalra sorolja, hiszen minden oldal kiveti magából.
Mert szentül vallom, hogy a műveltség és az igazság megismerése iránti vágy nem kategorizálható oldalak szerint. Nincs az a mérőszám, amivel meg lehetne állapítani és ki lehetne jelenteni, hogy lám, a konzervatívok nagyobb része ostoba, ellenben a liberálisok 74,4%-kal jobban szeretik az akácmézet.
Mostanra ugyanis a hülyeség, az idiotizmussal átitatott áltudományos okoskodás olyan kortünet lett, ami jobban terjed, még az omikron variánsnál is. Ráadásul jelenleg nem áll rendelkezésre olyan szérum, ami gyógyíthatná.
Helyette marad a halottgyalázás, és mindennek a mindennel való összekeverése.
Például, hogy a képzeletbeli közszereplő azért halt meg, mert rossz ember volt, megjárta a börtönt, asszonyt vert, s ki tudja, milyen más gazságot csinált még?
És különben is, két oltása volt, mégis meghalt.
És különben is, nem is abban halt meg, hanem abban a titokzatos kórban, amit még ő se nevezett meg, csak azért mondták, hogy a covid vitte el, hogy felszopják az adatokat, és riogassanak.
Nyilván a megértésben sokat segítene, ha az ember végiggondolná, mit tesz egy 80%-os tüdőleállás mondjuk egy tüdőrákossal? Hogy azért az nem annyira jó, ha a légző- és keringési rendszer ekkora gyomorszáj-ütést kap olyankor, amikor az alapbetegség, valamint annak kemo-és sugárterápiás kezelése amúgy is legyengítette az immunrendszert.
A lényeg, hogy meghalt, “tehát az oltás semmit sem ér”. Legalábbis erre a következtetésre jut az egykori magyar-történelem szakos testnevelő tanár Marika néni Algyőről, aki már 5 éve nyugdíjas, így bőven van ideje digitális nomádként elolvasni minden olyan szeretlekmagyarországos világhelyzete cikket, ami 5 spam-en és 14 víruson keresztül engedi elolvasni az irományt.
És ugyanerre a végkövetkeztetésre jut Károly, az ostoba nézeteiért a centrális erőtérből kizárt, ám a periférián egyre felkapottabb újságíró is.
És ugyanezt a szentenciát harsogja bele a világba Róza, az egykori kispesti kurva is, aki három hónapja, 63 évesen, a növekvő rezsire tekintettel újra aktivizálta magát, s nem érti, mi a baj ezzel a vírussal, mert ő már háromszor kigyógyult a szifiliszből, és az anális herpesz különben is sokkal súlyosabb, mint a covid.
***
Már most megmondom, hogy ha ez így halad, vagy egyre nagyobb méreteket ölt, 2022 a megmagyarázhatatlan halálesetek éve lesz. És ezek a halálesetek majd szépen mind, egyenként meg lesznek magyarázva.
Közben pedig a hülyeség hirdetői nem veszik észre, hogy a háttérhatalmat, amit folyton emlegetnek, ők maguk alkotják.
Mert bizony van ilyen háttérhatalom. Úgy nevezik: az ostoba, tudatlan emberek gyülekezete.
És sajnos az ő voksuk ugyanúgy érvényes lesz áprilisban, mint bárki másé.
() VBT ()
Kiemelt kép: Képzeletbeli kép egy képzeletbeli celebről
Inkább vírustagadásnak nevezném.
Rengetegen vannak,és egyre nagyobb az arcuk. Arra azért kíváncsi lennék,hogy mennyit fizetnek annak a néhány hangadónak? Ugyanis,ha egy bolond százat csinál,akkor a több,pont annyit,hogy akár egy választást is el lehet miattuk veszíteni.
Az pedig,hogy ő pont kormánypárti,annyit jelent,mintha bevallaná a női mivoltát. Közben egy boát hord a gatyájában.
Ez az utolsó mondata aggaszt engem is már régóta.
https://www.facebook.com/kreativiroda.keletisarok/posts/2028793350635745
Uram, köszönöm ezt az írását /is/. Habár megjegyezném szerényen /gondolom enélkül is gyanítja…/, hogy ahhoz képest nagyon kevesen olvassák az ön frappáns /ez esetben tisztelettel megsüvegelendő/ gondolatait. Sajnos, aki olvassa is, akad aki meg sem érti, miről is szól. Szép, békés Új Évet kívánok.