Vagy a világ nem normális, vagy én

Úgy hirtelenjében el sem tudnám mondani, mennyire abszurd világban élünk? Illetve el tudnám, de félnék attól, hogy ha minden bizonyítékot csokorba szedek, akkor ezek együtt túlságosan döbbenetes erővel hatnának rám. Na, mindegy, azért próbálkozzunk meg vele! *** Nem fontossági sorrendet alkalmazok, mert fogalmam sincs, hogy egyfajta pillangóhatásként nem esik-e a latba nagyobb súllyal egy látszólagosan […]

Bővebben...

Csak a szokásos… „Szellemi örökösök” mindenhol…

Ez, a vírus miatt a tavalyihoz hasonlóan fájdalmasan tompára sikerült ünnep szintén hozta a kliséket, ahogyan mindig is. Mondhatni a papírforma érvényesült. Kissé már unalmasan, ám annál kiszámíthatóbban tolva elénk a Nagy Magyar Valóságot. *** NAGYON BAL Ahogyan például 2010 óta minden évben, így most is igyekeztek az ellenzéki pártok egymást túllicitálva azon versengeni, hogy […]

Bővebben...

Miért nem adok pénzt Novák Elődnek

Bevallom, tíz évvel ezelőtt el se tudtam volna képzelni, hogy a címet képező mondatot valaha is leírom. Hiszen miért is kellene pénzt adnom valakinek, aki egy parlamenti párt alelnöke volt, jelenleg pedig egy másik párt alelnöke? A mostani történések tükrében viszont valódi értelmében kell megindokolnom, miért zárom el a pénzes csapot. *** A régi adoma […]

Bővebben...

Kilépők

Tegnap egy lakberendezési áruházban jártam. Kilépőt kerestem a fürdőszobába, s a kínálat teljesen lenyűgözött. Volt például nagyon drága, színváltós is. Erről jut eszembe: Vona Gábor kilépett a Jobbikból. Én pedig – mi mást is tehetnék – próbálom kisakkozni, mi jöhet ezután a nap kilépőjével. forgatókönyv Vona kérelmezi tagfelvételét a Mi Hazánkba, ahol először alelnök lesz, […]

Bővebben...

Kénytelen vagyunk ölni?

Kis időbe telik ugyan, amíg megszokom, hogy a Jobbik egy olyan szélsőbalos párt lett, amelyik a Fideszt nácizza. Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy az emberi élet védelmének kérdésében (mert ez már kérdéssé silányult) egyes „szakpolitikusaik” olyan állásfoglalásba bocsátkoznak, méghozzá nyíltan, amely egész eddigi ténykedésüket nagy, vérvörös vonallal húzza át, és dobja a kukába. S […]

Bővebben...

Enyhe hiányérzet – Némi örömmel

Lehet, bennem van a hiba, és nem a megfelelő helyeken kerestem a live stream-et. Azt a bizonyos élő közvetítést, amelyen végignézhetem a tekerőlantos kelevézek, meg az üllési néptáncosok fellépését. Ahol együtt énekelhetek a RomErrel. Ahol meg tudom szemlélni az egész napos családi programra kiérkezőket, hogy egy kicsit képet kapjak ennek az új mozgalomnak (pártnak?) az […]

Bővebben...