„A betegség repülővel jön, és gyalog távozik.” (Bohumil Hrabal)
Mivel mindkettőben érintett voltam, egyikről sem írhatok külön-külön. Viszont mivel mindkettőben érintett voltam, mindkettőről muszáj írnom. Muszáj, mert nem hallgathatok tovább. Sem a rákbetegek, sem az otthonápolásra kényszerültek miatt. Ami ugyanis velem/velünk megtörtént, az bárkivel megtörténhet. Ha pedig már történik, nincs idő várni, mert minden nap számít! Így történt ez volt feleségem esetében is.
Ne halj meg rákban!
Fontos már az elején kijelenteni, hogy a rák a legsúlyosabb betegségek egyike, ám nem halálos betegség. Halálos betegség ugyanis nincs. Vannak betegségek, a betegségeknek pedig vannak fázisai. És igen, sajnos van az a fázis, amikor már nem lehet segíteni. A lenti történetnek, melyet okulásul fogok írni, talán a legfontosabb része az időben történő felfedezés. (Ha már a megelőzés nem sikerült.)
Esetünkben egy 2 cm-nél alig nagyobb, első stádiumú rosszindulatú emlőkarcinómáról volt szó, amely még nem képezett áttéteket. Viszont a legveszélyesebb, legagresszívebben terjeszkedő fajta (Grade III). Azonnal, hezitálás nélkül kellett cselekedni. Viszonylag hamar megvolt a műtét, majd az ezt követő kemoterápia és sugárterápia. Hála Istennek (na és a shiitake gombának), hogy mindezt nem kísérte állandó, hányásos rosszullét.
És itt muszáj megállnunk néhány szó erejéig. Legszívesebben a Holdig rugdosnám fel azokat, akik a céklaléről, a méhpempőről, a vadkender-olajról, mint a rák gyógyítására alkalmas szerekről beszélnek. A hit ereje ugyanebbe a kategóriába tartozik. A „segíts magadon, az Isten is megsegít” elvét követve minden „csodaszer” maximum kiegészítésként fogyasztható. A hit pedig arra kell (de arra nagyon!), hogy a beteg mentálisan megerősödjön. De sem a céklalé, sem az ima nem fog önmagában senki olyat egészségessé tenni, aki már beteg.
Megelőzésre kiválóan szolgálnak a természetes hatóanyagú, egészségmegőrző növények, illetve természetes anyagok. De ha már a baj berúgta lábával az ajtót, a klasszikus gyógyászat ide vonatkozó protokollja megkerülhetetlen. A műtét utáni, új típusú kemoterápia, és célzott sugárterápia az első lépcsőfokok lehetnek az egészségessé válás felé. Kiváltképp, hogy mind a kemó, mind a sugár igen sokat fejlődtek az elmúlt évtizedek alatt, s fejlődésük messze nem ért véget. Az ellenzők persze azt szokták mondani, hogy mindkettő színtiszta méreg. Nos, ez így van. De néha a bozóttüzet is ellentűzzel kell oltani. Ha más megoldás már nincs.
Nem fárasztok senkit azzal, micsoda gyötrelmeken mentünk keresztül (természetesen kevesebb, hozzá képest elhanyagolható részben én). Aki valamilyen szinten érintve volt már benne, az el tudja képzelni. Amikor valaki egy egészséges súlyról csontsoványra fogy, és a cafatokban hulló haját nullás géppel kell letolni, hogy utána már csak a sörték hulljanak ki, nos, ezt nemhogy átélni, de megtapasztalni is szívszorítóan fájdalmas.
Talán még annyit, hogy érdekes módon soha, egyetlen kórházban, egyetlen gyógyászati intézményben sem tapasztaltuk azokat az áldatlan állapotokat, amiktől hangos a liberális sajtó. Pedig se protekciónk, sem hálapénzzel teli vastag borítékaink nem voltak. Mégis kiváló ellátásban részesültünk. Igen. Sok esetben várakozni kellett. Ám ezen esetek mindegyikében egy súlyosabb beteg ellátása miatt.
A műtét után egy másfél éves, rendkívül intenzív, és igen költséges utókezelés következett. Szándékosan nem említem, melyik volt ez, mert nem akarom senkire ráerőltetni. A gyógyulófélben lévő rákbetegeknél fontos, hogy az utókezelésben, amiben részesülnek, feltétel nélkül higgyenek. Itt a hit ereje már elengedhetetlenül fontos. És nem szeretném, ha azt gondolná bármelyikük is, hogy a mi módszerünk jobb volt, mint amit most ő végez.
Abban mindegyik utókezeléses módszer egyezik, hogy mindnek ugyanaz a célja: a rákbetegség sose jöjjön elő újra. Nos, ez nálunk maradéktalanul teljesült. Túl az első ötéves túlélési szakaszon ezt bátran ki merem jelenteni.
Az otthonápolás munka!
A másfél éves utókezelés megkövetelte a 24 órás felügyeletet, ezért sehol nem tudtam dolgozni. Ő pedig betegként eleve kiesett hosszú évekre minden munkavégzésből. A család két keresőjéből mindketten otthon ragadtunk, pénz nélkül, két gyerekkel. Mindenünk ráment. És amikor azt mondom, hogy mindenünk, akkor tessék szó szerint érteni. Az összes elképzelhető tartalékunkat feléltük, épp hogy nem kellett hitelt felvennünk. Ez utóbbi miatt szerencsésebbek voltunk, mint az átlag. Természetesen semmit sem bánunk, hiszen az emberi élet értéke pénzben nem kifejezhető.
Ez alatt a másfél év alatt azonban megtapasztalhattam sok mindent. Hozzáteszem a szakmai részével nem volt baj, ugyanis egészségügyi szakérettségivel is rendelkezem, így egyetlen ápolási feladat sem volt tőlem testidegen. Amit tehát mondani fogok, a saját tapasztalataim, valamint hasonló cipőben járó ismerőseim tapasztalatai alapján mondom.
Amennyiben a döntéshozók ebben a kérdésben megnyugtató és végleges eredményre akarnak jutni, és nemcsak részeredményeket produkálni, akkor az egyetlen helyes út a következő:
– Mindenkori minimálbér az otthon ápoltnak (jelenleg bruttó 180 500 forint)
– Mindenkori átlagbér az otthonápolónak (jelenleg bruttó 340 600 forint)
Aki tisztában van a jelenlegi gyógyszerárakkal, a gyógyászati segédeszközök áraival, stb. (az állami támogatás mellett is), az nyugodtan tegye még hozzá néhány olyan kiegészítő gyógyszer, vagy gyógyhatású készítmény árát is, amelyet maguk a szakorvosok fognak ajánlani, de a TB nem tartja majd indokoltnak támogatásukat. Igen, ilyen is lesz.
Ugyanúgy tessenek belekalkulálni, hogy mindennek az alapja az egészséges étkezés. Ha tehát az ember le akar állni a finomlisztről, a jódozott sóról, vagy a mindenhol kapható zöldségekről, gyümölcsökről, és biozöldséget, teljes kiőrlésű pékárut akar fogyasztani, valamint parajdi sót és nádcukrot akar venni, nos… ezeket heti rendszerességgel aranyárban fogja beszerezni.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a fenti összegek korántsem jelentik azt, hogy ezek birtokában valamiféle dőzsölésbe kezdhetnének az érintett családok. Akik esetében ugye, ha van a családban eltartandó gyermek vagy idős ember, a keresett többfelé oszlik. Mert amikor a keresők ötven, vagy éppen száz százaléka kiesik a munkából, már sem a családi pótlék, sem a nyugdíj, sem semmi más nem segít. Csakis egy stabil, államilag garantált havi kereset.
***
Fogalmam sincs arról, hogy hazánkban hányan érintettek az otthonápolásban, és hogy az effajta, kormányszintű segítségnyújtás mennyiben terhelné meg az államkasszát. Nem akarok senkit siettetni, és nem kívánok vádaskodni sem. Tudom, hogy vannak más gondok, más problémák is, amelyek szintén megoldásra várnak. De nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy ez a fontos problémák közt a legfontosabbak közé tartozik. Akár súlyos betegség, akár öregkori eltartás miatt kényszerül valaki otthonápolásra, ez bizony munka, méghozzá a legkeményebb munkák egyike. Mentálisan épp úgy, mint fizikálisan.
Epilógus:
A fenti történetet volt feleségem engedélyével közlöm, aki a vele történtek óta kitűnő egészségnek örvend. Rendszeresen jár persze kontroll vizsgálatokra, és mindent megtesz azért, hogy jó egészségi állapota megmaradjon. Hála Istennek, neki is, nekem is sikerült újra munkába állnunk. Így a mi esetünk a válás ellenére is happy end. Sokan azonban nem ilyen szerencsések. Az ő, és családtagjaik kedvéért kellene sürgősen lépnünk. Ha nem is ma vagy holnap, de néhány hónapon belül mindenképp.
() VBT ()
Aláírom én is, hogy ahová mi járunk gyógyulni, hasonló okok miatt, azokban az eü. intézményekben is csodálatos munkát végeznek az orvosok és mindenki más is. Mindezt hálapénz nélkül. Az ő munkájuk értékét veszik el az általánosító, de sokszor hazug sajtóhírek.
Otthonápolásra persze juthatna több is.
Hát szóval nem könnyü még hozzászólni is ahetvenedik évemet tapicskolom tul egy bypassmütéten hála istennek meg a lelkismeretes orvosoknak minden jól sikerült Ojat olvastam a neten ,hogy ózon oxigén keverék ha pár százalékba bekerül az emberi szervezetbe akár a rák betegséget is meglehet vele előzni de kifejezetten a sziv érrendszeri problémával küzdőknek ajánlatos Ijen terápiát venni Sajnos nálunk ez az alternativ lehetőség elég korlátozott, ugy tudom egy orvos foglalkozik csak ózon terápiával Az olvasottakon felbuzdulva beszereztem egy orvosi ózon generátort vettem hozzá orvosi oxigén reduktort palackot és igy tiszta oxigénből állitja elő az ózon gázt Ennek a gáznak a pontos mennyisége külőmböző betegségekre elég jól publikálva van külőmböző orvosi lapokba A nagy sajátvér terápiát nemtudomMegcsinálni egyedül, körülményes ugy hogy marad a vastagbél insuflácio egyes professzorok azt állitják ugyan ojan hatásos 95%ban mint a nagy sajátvér ezt azoknak ajánlják akik félnek a tütől kicsit kellemetlen de még midig jobb egy tükrözésnél mert a katéter vékonyabb egy cigarettánál és négy perc alatt vérehajtható terápia a rektális befuvást ezt akár naponta megismételhető otthon semmijen mellék hatása nincs ritkán előfordul ózon érzékenység Nagy sajátvérterápia ez ojan , hogy levesznek fél liter vért egy üvegbe heparin véralvadásgátlót adnak hozzá fél liter vér fél liter oxigéngázt 5% ózon adnak hozzá keverékkel óvatosan őssze rázogatják a vér elnyeli az ózont, hozzá csapódik a vér lemekékhez ezt a vér mennyiséget vissza adják gravitációs uton Talán ez lehetne az alternativ kezelés rák megelőzésben de ha már megvan a baj akkor mint kiegészitő nagyon jó fájdalom csilapitó kis utána járással beszerezhető online minden