Az Index napokban történt visszavásárlása kapcsán, csak úgy hirtelen, a semmiből tört fel bennem a felismerés: de hiszen én is aktív részese vagyok annak, hogy ez a lap sikeressé vált. Hiszen valamikor, a digitális őskorban, a közösségi oldalak előtt az Inda volt mindannyiunk menedéke a hétköznapi szürkeség elől. Komfortos Second Life volt, az már egyszer biztos.
***
Madison, Dolphin, Rillyana Fox, one, Green, Nena… Ilyen összefüggésben utoljára 2002-ben használtam ezeket a nickneveket azon a platformon, ahol az emoticonokat még kézzel pötyögtük be, és ahová kimondva-kimondatlanul párkereső kalandozás céljából regisztráltunk.
Emlékszem az első, „vbt” nicken regisztrált estémre. Az Inda gyalogló chat megannyi szobája között válogattam. Vajon hova lépjek be először? És ha beléptem, mi a bánatos frászkarikát csináljak? Csak úgy legyek néma megfigyelő? Szótlan kuka nick? Az nem az én terepem. Ha viszont túlságosan nyüzsgő leszek, hamar kidobnak a chatszobából, ezt már tudtam; egy ismerősöm világosított fel az ottani netikettről.
(Nagyot fordult a világ; régebben a „netikett” szót a Word pirossal aláhúzta, most meg csak úgy simán hagyja.)
Két szoba között ingadoztam: az Erotika és a Flört. Végül az utóbbit választottam, hiszen az ember igenis adjon a látszatra! Tudjuk, miért vagyunk itt, de azért van jómodor is a világon. Mint később tapasztaltam, ebbéli aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Mert ahogyan az Erotika szobában szó se volt erotikáról, úgy a Flört szobában is fontosabb volt minden más a párkapcsolatok teremtésénél.
„Sziasztok, új vagyok itt.”
Ez volt az első mondat, amit beírtam a közösbe, s szinte azonnal jött is a válasz:
„Takarodj.”
És már rúgtak is ki a szobából. Fogalmam sem volt, hogy miért, de később ez is kiderült. Ez amolyan beavatási szertartás volt errefelé. Mondom még egyszer, a digitális őskor végén, abban az időben, amikor csak néhány éve jöttünk ki a betárcsázós modemek korából, ahol egy egészalakos „művészi kép” 5 perc alatt töltődött le a gépre, elfoglalva annak hangyalábnyi tárhelyéből egy igen tetemes részt.
***
Aztán később persze otthonra leltem a Flört állandó tagjai között. Az igazság az, hogy a 2000-es évek elején még tudtunk kapcsolatot teremteni a két világ, a valódi és a bitekből álló között. Chatbulikat szerveztünk, ahol mindenki a ruháján viselte a nicknevét. Barátságok és kapcsolatok szövődtek, sokszor a való életben is segítettük, támogattuk egymást.
Közben pedig hizlaltuk az Indát, s tömegével propagáltuk arra barátainkat, ismerőseinket, hogy ők is ezt tegyék, regisztráljanak, tartozzanak miközénk. Az oldal működtetői persze nagyon is tudták, hogy ez így megy, éppen ezért nem a jelen, hanem a jövő prosperitásában gondolkodtak. (Intő példa lehet ez azon mostaniak számára, akik a múlt eszközeivel kívánnák a jövőt fürkészni.)
Hogy törődtünk-e a politikával? Nem igazán, vagy legfeljebb szőrmentén, nagy általánosságban, igen nagy horderejű témák kapcsán. S bár az Inda híroldala már akkor is látogatott volt, az akkori tartalmakra visszaemlékezve nyoma sem volt a mostani arroganciának, annak az egypólusú látásmódnak, ami állandóan ex cahtedra nyilvánul meg minden témában. Igaz, a mi oldalunkon is gyakran tapasztalható, ugyanilyen mértékű, csak ellentétes előjelű gőgnek se láttuk a jelét akkor.
Sokat gondolok arra az időszakra. A politikai váltógazdaság idejére, amikor valójában semmi sem működött, kivéve az emberi kapcsolatokat. Mert azok bizony kicsit jobban funkcionáltak. Még akár digitálisan is.
Ha törődtünk is valamivel internetes létünk alkalmával, az jobbára csak megmosolyogni való semmiség volt.
Emlékszem, például egy időben hatalmas divat volt a Flörtben a prefix. Ez a kézzel beírt színkódokkal, mindenféle karakterekkel megjelenített mondat eleji dísz, ami sokszor olyan hosszú volt, hogy maga a közlés szinte eltűnt benne.
Például:
>>@#~~˝ł~~~ Így nézett ki a prefix, s ez még egy viszonylag konszolidált forma.
Aztán szintet váltottunk, s megjelent a postfix is, azaz a cirkalmas utódísz.
>>@#~~˝ł~~~Így nézett ki a prefix és a postfix együtt~~~ł~~˝#@<<
Most, amikor az ember már egyetlen kattintással elküldheti a szívecskés szemű, vagy éppen gondterhelt ábrázatú saját avatarját válaszként egy kommentre, nehéz elképzelni, hogy ilyesmiben leltük örömünket. Na meg olyasmiben, hogy ki tud minél egyedibb színkódot kikeverni szövegszínnek.
Az egész non plus ultrája az volt, hogy ki válhat közülünk ideiglenes- szoba-, vagy regoppá, azaz ki rendelkezhet a bent lévők bennmaradásáról, s a beszélgetések moderációjáról. Itt azonnal kitűnt, kiben milyen lélek lakozik, ki hogyan bánik a megszerzett hatalommal. S bár néha bosszankodásokkal teli, de legtöbbször jó móka volt kirúgásokkal vagy letiltásokkal bohóckodni, noha akkoriban még nem sejtettük, hogy mindez a későbbi idők indokolatlan PC-szigorára kondicionál minket.
De ha már a nosztalgia erősen lélekhúzó futóhomokjára tévedtünk, jó lenne megtudni, kiből mi lett ennyi év után? Hogy vajon azok az akkori, 20 évvel ezelőtti álmok teljesültek-e? Hogy vajon a cirkalmas prefixek kiknél fordultak át nagy házba, luxuskocsiba, s a postfixek kiknél váltak jól fizető állásokká, elismert karrierekké?)
***
Hogy mi vetett véget a gyalicset varázsának? Egy újdonsült ismerősöm búcsúzása találkozásunk végén:
– Na, szia! Majd megkereslek az iwiwen. – mondta, s én értetlenül kérdeztem:
– Hogy hol?
Ő pedig kissé hüledezve, de azért elmagyarázta nekem, hogy mi az az iwiw, és hogy aki nincs fent az iwiwen, az tulajdonképp nem is létezik. Na de ő majd létező személyt farigcsál belőlem, és jól meghív, mondta. Merthogy akkor oda csak meghívóval lehetett regisztrálni.
Most pedig itt vagyok ezen a blogon, s hamarosan posztolom a Facebookra ezt az írást, ami, ki tudja, lehet, hogy csak nekem jelent valamit. A Facebookra posztolom, ahová csak úgy próbaképp regisztráltam anno. Mert abban teljesen biztos voltam, hogy az iwiwnél jobb úgyse lehet, és hamarosan eltűnik, de arra a kis időre kibírom, hogy egyszerre két helyen vagyok jelen a webtérben.
***
Az előbb kíváncsiságból megnéztem, és még mindig létezik gyalicset. Persze egykori nickem már rég a múlté. Újat meg minek? Bukkanjon fel hirtelen Széchenyi István az MTA főépületében? Lehet, be se engednék. De hogy tagnak nem választanák meg, az biztos.
Meg hát ez az Inda már nem az az Inda. Kérdezzünk akár kormánypártit, akár ellenzékit.
Azon a képen 2001 Odüsszea?
gránit ikonját vésik éppen.