Baj van! Az orosz vakcina antiszesz-párti…

Blog VBT

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az oroszok figyelmeztetnek minket az absztinencia fontosságára. Sajna Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője azt a kijelentést tette, hogy az orosz vakcina beadása előtt két héttel már nem szabad alkoholt fogyasztani, valamint, hogy a beadása után 2-3 hétig szintén tartózkodni kell a szeszfogyasztástól.

***

Gyerek voltam még, amikor a ’80-as években szovjet mintára hazánkban is bevezették a reggel 9 óra előtti alkoholtilalmat. Ez abból állt, hogy a boltokban és a vendéglátóipari egységekben tilos volt 9 óráig alkoholos tartalmú italokat árusítani. Hála a magyar leleménynek, a hajnalban munkába igyekvők „megoldották” ezt a látszólagos patthelyzetet: Diana sósborszeszt vettek, s azt itták meg húzóra a kétdekás üvegekből.

Persze már akkor is voltak olyan felelősségteljesen gondolkodó polgárok, akik tisztában voltak a sósborszesz gyomor-nyálkahártyára gyakorolt pusztító hatásával. Ők a Pitralon nevű borotválkozás utáni arcszeszt gurították le a 6:20-as busz érkezéséig.

*

Szovjet elvtársak szemlélető oktatása a magyar elvtársaknak, mi a teendő reggel 9 óra 1 perckor.

*

Miután szovjet elvtársaknál nem vált be a komcsi prohibíció, nálunk is megszüntették. Ennek eredményeképp kaptuk meg ajándékba Borisz Jelcint, aki elnöki pályafutása alatt hol a kínai tolmácsot tüntette ki tévedésből, hol random táncra ragadtatta el magát egy díszvacsorán és/ vagy halotti toron, hol az amcsi elnököt figyelmeztette arra, hogy a hidegháborút megnyerhette ugyan az USA, de a piaháborúban Oroszország Anyácska mindenkinél erősebb marad, amíg csak ember él a (sárga) Földön.

*

Borisz cár wahingtoni standupja (a mellette álló amerikai tolmács is rettenetesen kacag).

***

Az Anna Popova tisztifőorvos asszony által előírt (minimum) 42 napos alkoholtilalom most új fegyvert adott a vírus-szkeptikus oltás-szkeptikusok kezébe. Hiszen eleddig az önkéntes karanténnal fűszerezett esti kijárási tilalom idején kedvenc sportunk volt a napi söröcske, borocska, mert hát a pálinkát illik lekísérni valamivel. Vélhetőleg nincsenek ezzel másképp orosz testvéreink, lengyel barátaink, cseh és szlovák atyaifaink sem. Az írekről, skótokról, skandinávokról már nem is beszélve.

*

A képen látható orosz szuperhős különleges képessége, hogy ha úgy tartja szláv kedve, bármikor képes felhajtani 3 üveg vodkát. Arrafelé ez a képesség még a repülésnél és a láthatatlanságnál is fontosabb.

*

Az igazán nagy kérdés az, hogy az életösztön mennyire képes felülírni a napi rutint?

Avagy képesek leszünk-e egy „száraz vakcinálás” nevű 13. hónapot beiktatni naptárunkba?

A kérdés korántsem vicces, s pláne nem költői. Még akkor sem, ha az első vakcinákat azok a célcsoportok kapják, amelyek a legveszélyeztetettebbek. Csak hát… itt is akad ám átfedés. S mondom ezt annak tudatában, hogy semmiféle statisztika nem áll a rendelkezésemre arra vonatkozóan, hogy vajon az idősebb korosztály esetében mennyi az átlagos napi alkoholfogyasztás mértéke.

***

A kétkomponensű Szputnyik V vakcina hatásossága máskülönben kiemelkedően jó: a 42. nap elteltével a koronavírus-fertőzés  veszélye 92%-kal csökken.

Igaz ugyan, hogy a beoltottak 10 százalékánál volt megfigyelhető egy olyan „influenzaszerű szindróma”, amely 38 Celsius fokot nem meghaladó hőemelkedéssel járt, de ezt a szindrómát paracetamol tartalmú gyógyszerekkel könnyű volt kezelni.

Ezek az adatok elsőre rendkívül biztatóak, tekintve, hogy 100%-os védelmet egyetlen gyógyszer sem fog elérni, a 92%-os hatékonyság fölötti százalékokat pedig százalékonként évekbe telik elérni. Könnyebb volt tehát kezdésként eljutni a 92%-ig, mint a 92%-tól a 93%-ig.

Mégis van egy olyan érzésem, hogy sokan a 60%-os, vagy az annál kisebb hatékonyságú verziókat fogják majd preferálni, csupán az absztinencia miatt, feltéve, de nem megengedve, hogy máskülönben a gyógyszerek többségénél elemi kívánalom az alkoholfogyasztás teljes mellőzése.

***

A   p̶o̶u̶d̶i̶n̶g̶ ̶p̶ó̶b̶á̶j̶a̶ ̶a̶z̶ ̶e̶v̶é̶s̶   vodka próbája a tilalom, szóval meglátjuk, mennyire leszünk erősek?

S ha valami ideillik, akkor az alábbi videó feltétlenül. Még akkor is, ha egy ehhez hasonló összeállítás nagy valószínűséggel minden kontinens minden országában leforgatható lenne.

*

***

() VBT ()

Kiemelt kép: YouTube
Facebook hozzászólások

11 hozzászólás “Baj van! Az orosz vakcina antiszesz-párti…

  1. Igen, az orosz orvosok biztosan alkoholmámorukban gyártották az oltóanyagukat, mert különben tudták volna, hogy a népük napi 8 órát bír ki vodka nélkül, de azt is csak akkor ha ennyi ideig alszik. Ezáltal máris megmondták a szervezet vírusölő szerveinek, hogy nem szabad tántorogniuk mikor ez a Bill Gates ígérte lóvén felül korrupciótól nyilván teljesen mentes fogyasztásvédelmi hölgy, akinek – á dehogy – semmi anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy eme nyilatkozatával egy perc alatt lerombolja az orosz orvosok és Putyin tekintélyét is, rá tudjon mutatni a honfitársainak beadandó vakcina absztinens voltára.
    Nem, te cseppet se lefizetett hölgyemény, az oroszokat beoltják, akik hazatérve – vagy már közben az első kocsmába betérve – isznak egyet az első ijedségre, és eme szesznedvek fertőtlenítő rásegítségével továbbra is egészségesek maradnak. Bill Kill legnagyobb bánatára.

    Amúgy várom a következő hírt, amiben e hölgy véletlen sürgős távozásáról szólnak.

    1. Kérlek, ha tényleg az lesz, hogy nem szabad inni oltás előtt és oltás után akkor a kórházból az oltásra várók felét haza kell küldeni, mert nekik éppen akkor nem lehet beadni az oltást..

  2. A képen Borisz Jelcin mellett nem a tolmács, hanem Bill Clinton amerikai elnök röhög valamin. Amúgy az orosz emberek -volt velük dolgom elé sokszor- nem mindig részegek, de ha igen, akkor nagyon. Ők már utántöltős alkoholisták. Attól lesznek rosszul, ha kevés a vérükben az alkohol.

    1. Klingon az éves pénzátutalásán röhög. Kínjában.
      Sajnos ezt a fajtát,NINCS AZ A PÉNZ,amelyik kielégíti.

  3. Tényleg vicces,hogy éppen Oroszországban fejlesztenek olyan vírusellenes szert,ami Nálunk sem tudná hozni a 40 nap alkoholtilalmat (plusz előtte a két hét). 🙂
    Valami lódítást vélek felfedezni. (az Orosz néni részéről)

    1. Mára enyhített a hölgy a tegnapi kijelentésén,csupán mértékletességet kér,nem absztinenciát.

        1. Azért említette a mértékletességet a hölgy.
          Amúgy az alap a “szto gramm vodka”, illetve „dvesztyi gramm”, esetleg „sztakan”
          No a sztakan a pohár,vagy bögre.

  4. Plusz ajándékba megkaptuk éveken át az eu-s alkoholista Junckert , a kígyózó Gyurcsányt ,Szanyit a kapitányt ,………

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük