Szia! Csak egy percem van, de tényleg! Csak gondoltam, tudod, ilyenkor minden évben. Szóval most is. Ja, a mobilosok korlátlant adtak idén is. Ezért gondoltam, hogy akkor… nálatok minden rendben-e? Mert itt tényleg minden. Olyan szép volt idén is. Na, jó nem olyan, de ahhoz képest olyan. Vagy inkább az ahhoz képest olyanhoz képest olyan.
***
Te mit kaptál? Itt mindenki majdnem ugyanazt, egy kis különbséggel, mert az fontos. Hogy egyedi legyen. Persze. A teszkóból. Volt ez az ajándékrész, igen, a turkálós. Hogy ott mik voltak, te… El se hittem, amíg aztán muszáj volt elhinnem. Mit? Legalább háromnegyed órát. De még így is ott hagytam a felét. Persze kellett finomságokra is hagyni, mert már így is úgy leapadtunk, hallod, hogy nem hiszed el. Még jó, hogy van ez a harmadik hitelkártya, mert a másik kettőn már betelt a limit, aztán a tavalyelőtti áruhitel miatt egyelőre eltoltuk kicsit a törlesztést. Fontosági sorrend is van, vagy mi.
Ja, halászlé. Pontyot nem szeretjük a szálka miatt, Béla nagyapja abba fulladt bele pont egy szenteste. Afrikai harcsából akartuk, de azt úgy elhordták, mint a cukrot. Na, mindegy, vettünk ilyen cápaharcsát, nincs bőre, inkább rántani való, de egynek jó. Egzotikus halleves, ezt mondtuk rá. Annak meg egyenesen kiváló. De Béla cukros, neki bejgliből is paleo kellett. Négy kerületet mentem, mire kiderült, hogy nálunk, a sarki kisboltban lehet kapni. Mondjuk nem gesztenyéset, de a mákos is jó. Béla a gesztenyésre van rákattanva,. Azt mondja, olyan az íze, mintha szaloncukor lenne. De az is van. Volt 200 forintért kézzel gyártott. Nem, nem kilója, darabja. De hát egyszer van karácsony. Rendesen érezni benne, ahogy ropog. Úgy elolvad a szádban, ha benne tartod, hogy azt elmondani nem lehet.
Na, meg… majd elfelejtem, mert csak csacsogok itten! Hát természetesen megint jöttek Jutkáék, de mentek is hál’ Istennek. Nem bírom azt a csajt, szeretet ide, szeretet oda, nekem ne magyarázza már meg, hogy azért csalja a férjét, mert a férje iszik. Ez pont olyan, mintha azért baszták volna el azt az őzet tavaly Dabasnál, mert éppen nem volt gyalogos az úton. És képzeld, meghízott. Jó, hát mindenki meghízott, én is, Feri is, Zoli meg nagyon. Kata is meghízott, Ákos és Ádám is meghíztak, Marika néni is meghízott, mindenki meghízott. Kivéve Jánost. Ő lefogyott a covidba’. Tíz kilót. Azt mondja Marcsa, hogy újra jók rá a régi öltönyei. érted… Most, hogy sehova se veheti fel őket…
Idén kimaradt nálunk is az éjféli mise. Este 6-kor kezdődött, simán odaértünk volna Jutkáék után, de nem tudom, én nem akarok elkapni semmit. Megnéztük online, mert leadta fácsén a Laci atya. Jaj, őt úgy szeretem. És egyáltalán nem igaz, hogy a Szabó feleségével. Ez teljesen aljas rágalom, mert én pont tudom, hogy a Szabó felesége kivel. Hogyhogy, kivel? Jóskával, de már vagy két és fél éve. Szarik az a családra. Na de az ő dolga szóval mi idén online néztük a gyerek laptolpjáról. De legalább tudtam közbe’ diót belezni.
Jaj, én olyan boldog vagyok, hogy beszélünk! Mondj már te is valamit! Hogy telnek az ünnepek? Itt amúgy eléggé jól, ez az idei fa ez egyszerűen csodás lett. Kivéve, hogy Béla az istennek nem talált aranyszínű szánkódíszt, csak ezüstöt, úgyhogy azt nekem kellett befújni aranyra. Mert idén az arany volt a koncepció. Az olyan nemes szerintem. Olyan előkelő. Műfenyőbe is pont azért vettem ezüstöt. Egyszer kell rá kiadni, aztán örökre szép. Az ember ne sajnálja a pénzt a szépre, nem?
Jaj, majd elfelejtem mondani, Szilveszterre meg áthívtunk pár barátot. Tudod, osztott ház, két bejárat, három lakrész, simán tudjuk azt mondani, hogy ez nem is egy buli, hanem három. De ki tudja, hány Szilveszterünk maradt még? Nehogy már pont ez kimaradjon. Úgyse voltunk se olaszba, se horvátba, csak Lellére, ahol mozdulni se lehetett, annyi volt az ember. Itt azért nem lesz annyi, szolid 35. Vicces, mert a Béla mondta, hogy a Zoli gyerekeit simán hazudhatjuk 14 alattinak, tudod, volt ez a 30 éves migráns, aki azt mondta, hogy nincs még 18, hát akkor ez sima ügy.
Mondtam már, hogy Zoli hogy meghízott? Azt mondja, azért, mert mostanában nem fut. Mondom, Zoli bazmeg, eddig se futottál. Hát aztán képzeld, kiderült, hogy miért. Nem fogod elhinni! Merthogy mindig Újévkor tör rá a futhatnék, tudod, a fogadalom miatt, na de olyankor hideg van. És nem tudta, hogy azt az alsóruhát, tudod, azt a melegen tartót, na, hogy azt hogy kell kérni az áruházban. És most láttam egy reklámban, hogy az a neve, hogy aláöltözet. Érted? Aláöltözet. Nem is hallottam még ilyet soha. Jégeralsó, meg jégerfelső, ilyet oké. De aláöltözet? Na és rögtön írtam neki messengeren sms-t, és mondta, hogy jó, akkor jövőre futni fog.
Jövőre, érted… Ha egyáltalán lesz olyan, hogy jövőre! Most mondták a tévében, tudod, nálunk mindig szól, hogy le ne maradjunk. És mondták az előbb, hogy már egy csomóan jelentkeztek a vakcinára. Hát okés! Persze! Majd becsippeltetem magam. Mi vagyok én, kutya? Van ez a zárt csoport, majd felveszlek oda is, azt mondják, hogy ki akarják irtani az emberiséget, hogy utána tudjanak irányítani, meg övék legyen minden. Na, engem biztos nem fognak semmi szarral megszurkálni! Múltkor is láttam a neten, hogy a politikusoknak direkt desztillált vizet adnak.
***
Na, bocs, most le kell tennem, mert lesz valami online koncert valahonnan. Én nagyon szeretem ezeket. De persze utána odaírom a véleményemet! Mert engem ne korlátozzon senki! Tényleg, azt hiszik egy csomóan, hogy ilyenkor akárhonnan akármit… Én nem vagyok akárki, jobb, ha ezt megjegyzik!
Csókolok mindenkit, de tényleg! És majd a fiam üzeni, hogy jó is, hogy beszélünk, mert van egy listája, rajta vagy te is, valami német cégnek dolgozik, napi 250 ezret keres. Mi? Nem, nem a fiam. Hanem aki már sikeres. Egyelőre neki napi ötezerbe kerül, de ez befektetés. Majd elmondja, és akkor te is tudod otthonról. Tudod, ilyenkor nem árt egy kis home office. Én is itthonról. Jó, nem mindig kellemes, de mellette van időm a barátaimra. Ahogy rád is, drágám! Na, csókollak! És még egyszer:
Nagyon jó!
Tegnap már volt három tojás. Máskor január közepéig várni kell, igaz, a tyúkok most már valamikor október végén leálltak. Talán a betlehemi csillag, esetleg a mediterrán szél, de is lehet, hogy egyszerűen érzik; a sötétség uralma túljutott zenitjén.
Ismét jó írás lett. Velős, nyers és igaz.