Medvék mindenhol

Blog VBT

Sokan úgy tartják, hogy a palócok a székelység egyik leszakadt törzse. Fogalmam sincs, hogy így van-e, de az biztos, hogy a medvehírek mindkét népcsoportnál vezető szerepet töltenek be a napokban. Csakhogy sajnos nem ugyanazon előjellel. Amíg ugyanis Palócföldön ez mínuszos kis színes, amolyan tipikusan uborkaszezont érintő híradás, az Székelyföldön – különösen Hargita és Kovászna megyékben – véresen komoly.

***

Ki tudja, talán a székely komák meg is mosolyogják a hírt, miszerint a héten bocsait sétáltató anyamedvét láttak Karancsságon, Etesen és Karancsalján is. A bennfentesek pedig akár azt is hihetik, hogy a mackócsalád a Területfejlesztési Operatív Programnak és a Magyar Falu Programnak köszönhetően megújult helyi utakat megtekinteni látogatott Nyugat-Nógrádba.

Már, ha látogatott egyáltalán. Mert se nyomok nem kerültek elő, se fotók nem készültek, ellenben a „Nógrád megyei medvefigyelő” nevű Facebook oldal (igen, ilyen is van már) közleményben tudatta a félhivatalos félálláspontot:

„Nem mondjuk, hogy van medve, de mindenkit óvatosságra és a szabályok betartására kérünk az érintett területen.”

A szabályok pedig egyszerűek: ha medvét látunk, vagy fussunk, vagy ne fussunk, de semmiképp ne tegyünk olyat, amit a medve komoly fenyegetésnek vél, pláne a bocsait védő nőstény. Tanácsos tehát az érintett területeken egy nálunk lassabban futó ismerősünkkel túrázni, hiszen ahogy a régi vicc mondja, ez esetben nem a medvétől kell gyorsabban futnunk, elég, ha a kománktól vagyunk gyorsabbak.

Az speciel igaz, hogy a helyszíneken talált nyomok alapján Bátonyterenyén, Diósjenőn és Alsópetényben bizonyíthatóan jártak ezek a szőrmók fenevadak.

S ebben az igazán furcsa az, hogy ez furcsa. Mármint akár még a Trianon által szétszaggatott Kis Magyarországon is, ahol anno ezek az állatok ugyanúgy őshonosak voltak, akárcsak a bölény, a farkas vagy a hiúz. Aztán mára jó, ha látogatóba jön el hozzánk néhány a magashegyekből, amolyan animális V4- vizitációra.

***

Más a helyzet Székelyföldön, ahol, akárcsak egész Romániában, 2016-ban betiltották a medvevadászatot, s mostanra az optimálisan 4000 állatot számláló populáció 6450 és 7200 körül mozog. Ha ugyan elhisszük, hogy az igazat mondani képtelen románok számolni azért tudnak, illetve a még nagyobb elégedetlenkedést kiküszöbölendő nem hamisítják meg az egyes szakértők szerint inkább 10 ezres valódi medveszámot.

Ámde teljesen mindegy, hogy a 80 kilós süldő súlytól egészen a fél tonna feletti irtózatos tömegig terjedő skálán mozgó barnaságok mennyivel többen vannak négyezernél. Mert ha „csak” ezerrel, már az is katasztrófaközeli állapotot idéz elő a térségben.

Ezért zajlanak országszerte tüntetések az állományfelesleg levadászása érdekében, amely kezdeményezéseknek épp úgy gátat vet az állami bürokrácia, mint a hamis állatvédelem.

Ez utóbbi különösen érdekes módon a „minden állatnak joga van élni” felkiáltással tiltaná a levadászást, nem gondolva arra, hogy a család kutyájának, macskájának, birkájának, kecskéjének, borjának, ad absurdum kisgyermekének épp úgy joga lenne az élethez, csak hát ezt a fránya mackók nem pontosan így gondolják.

A barnamedve ugyanis megeszik mindent. Mármint… szó szerint mindent, kezdve a gyökerektől a zsenge füvön keresztül a gyümölcsön át a lárvákig, mormotákig, egerekig. S úgy általában megeszik mindent, ami nála lassabb.

Ráadásul felettébb okos állat, hiszen idejekorán rájött arra, hogy mi a bánatnak kóborolja be a fél vadont, ha a falvak házai körül megtalál mindent, mi szem, s szájnak ingere? A kukák, a kertek, de még az ólak, s legvégső esetben akár a szobák is élelemforrások számára.

***

Egyszóval ezek a „minden állatnak joga van…” blablát nyomó értelmiségiek általában bukaresti villák, vagy tengerparti nyaralóövezetek lakói, tehát megszólalásig ugyanazok, akik nálunk, Budapesten legeltetik az Arénánál a méheket, vagy akarnak Budaörsre városi birkanyájat. Mert ugye, egyik kedvenc szavuk az ökoszisztéma, s ennek oltárán még a józanészt is képesek feláldozni.

Megjegyzem, ha Nógrádban netán tragikusan elszaporodnának a barnamedvék, szívesen küldök fel belőlük egy rakatot Budapestre! Medve-nyammogdának tökéletes lesz a Főpolgármesteri Hivatal épülete.

Már bocs!

() VBT ()


2 hozzászólás “Medvék mindenhol

  1. Szívesen elolvasnám a mindenhez értő Naprózsa szakmai észrevételeit ezzel az időszerű és fontos kérdéssel kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük