Amikor egy MLM üzlet bedől…

Blog VBT

„Kedves Sneider Tamás, arra kérlek, ne hajtsd tovább a hülyeségrollert, már így is gyorsan száguld…” (Volner János)

A Gyémánt Termékforgalmazó rájött, hogy üzleti szisztémája recseg, ropog. Ezért kilépett, és influencernek állt. S mi mindannyian sejtettük, hogy a piramisrendszer egyszer csak szépen, lassan magába roskad. Nem lett igazunk. Baromi gyorsan hullott atomjaira.

Tuti van még lejjebb!

„Ennél már nincs lejjebb!” – szoktuk mondani, és az élet mindig rácáfol az effajta kijelentéseinkre. Mert mindig van lejjebb. A lehetséges mélységeket persze még nem tudjuk. Most éppen azon megy a szájtépés, hogy a Jobbik vezetősége szerint soha, semmilyen körülmények között nem fognak kooperálni baloldali politikusokkal. Nos, a Márki-Zay Péterrel nemrég ropott násztáncuk nem ezt támasztja alá, de hát Istenem. A politikában minden, és mindennek az ellenkezője is igaz lehet.

Márki-Zay is most jött rá, hogy egy Hódmezővásárhely méretű város vezetése nem neki való. Ezt a mentalitást ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az utasszállító gép pilótája az első útján 11 ezer méter magasan rájön, hogy egyszerre van tériszonya és klausztrofóbiája. Szóval hogy az ilyesmit jobb az embernek idejekorán jó alaposan megrágnia magában. Sneidernek se ártott volna, ha utánanéz, hogy egy – a rossz nyelvek szerint – manipulált tisztújítás után az élre törve hány ellenséget szerez magának. Csak hát akkorra már elindult a Jobbik rakéta. És a rajta ülők egyre jobban  eltávolodtak a valóságtól

Nomen est omen

A Toroczkai féle első fázis begyújtása és leválása után alig kellett néhány hónapot várnunk a Volner típusú második fázis leválására. Megjegyzem, „a szer-etet, a gyűl-ölet” típusú ősnyelvészeti ősmaszlag áltudományos paradigmái alapján Jánosunk neve felbontva a Vol-NER. És hát akkor… ugye? Na, ugye, hogy ugye?

Ami persze egy picit túlmutat az egyetlen névvel bűvészkedő nyelvi cicaharc határain, az magának a Jobbiknak a neve. A megalakulásukkor ez a név az egyesített ifjú jobboldaliakat kívánta együvé gyűjteni. Fidesz, KDNP, FKgP, MDF, ők alkották a kezdő csapatot. Ezért lett ez a neve: Jobboldali Ifjúsági Közösség. Röviden: Jobbik. Csak hát… a kezdeti politikai mozgalom a vezetőváltáskor megélhetési szittyabiznisszé vált. S megindult a versenyfutás a többi kis párttal az EP- és hazai képviselői helyekért.

Már bocsánat!

Persze a táv közepénél (amikor már mindenki tudta, hogy doppingolnak) ügyesen tartották a frontot az övéik között, mégpedig két kulcsemberrel: Volnerrel és Balczóval. A radikális fenegyerekkel, és a higgadt professzorral. Hogy mindenki megtalálja a számítását a párton belül. Aztán az egyikről a Sargentini-jelentés kapcsán kiderült, hogy nem higgadt, hanem csupán alszik, és másokat is altat. A másikról meg, hogy mégsem annyira szentkoronás esküsen jobbikos.

Mindenesetre öröm volt nézni, ahogy nemzeti gyásznapunkon ezek az egykori tradicionalisták, akik nemrég még lászlóandrásabbak voltak magánál László Andrásnál is, olyan sebességgel pakolták ki közösségi oldalaikra az Aradi Tizenhármakról való megemlékezéseket, hogy azt szem nem tudta követni.

És hát pont itt van a kutya elásva. Hogy a hazaszeretet és a párthűség nem felcserélhető fogalmak. Ha ugyanis egy pillanatra is hűek lettek volna a hazájukhoz, mondjuk akkor, amikor arra nagy szükség volt, akkor emelt fővel távozhatnának, s a maradók is emelt fővel mondhatnának nekik búcsút.

Így viszont ezek a nagy magyarok úgy hányják egymásra az ősi turáni átkokat, hogy attól már annak is hánynia kell, aki csak a főcímeket olvassa. S ahelyett, hogy bocsánatot kérnének mindazoktól, akiket éveken keresztül átvertek, becsaptak, megvezettek, kihasználtak és egzisztenciálisan megkárosítottak, még mindig a hazugságaikkal hintik be a világhálót.

***

Pedig csak annyi történt, hogy egy MLM szisztéma szerint felépített politikai pénzszerző üzlet becsődölt. És még fülüket, farkukat behúzhatják, hogy a becsapottak nem követelik rajtuk vissza a kezdőcsomagokat! Már csak egyetlen kellemetlen feladat maradt hátra. Végre ki kéne mondania valakinek, hogy ez az oroszlán biza végleg megdöglött. Aztán utána tényleg nem kéne többé belerúgnia senkinek.

() VBT ()      

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.